Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-02-03 / 5. szám
“Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak’’ Máté 24:35. Entered as Second Class Matter at the Post Office at Akron, Ohio, on 15th September, 1936. REFORMÁTUSOK LAPJA VOL. XXXVIII. ÉVFOLYAM AKRON, OHIO, FEBRUÁR 3, 1937 No. 5 SZAM MIT MONDANAK AZ EMBEREK? Sok embernél az dönti el a hitbeli dolgokban való állásfoglalást, hogy mit mondanak az emberek. Ez pedig igen sokszor képmutatásra vezet. Sokan talán őszintén Isten útjára térnének, de félnek az emberek véleményétől. Sokan igazán bünbánatot tartanának, jóvátennék bűneiket, de visszatartja őket az emberektől való félelem. Sokan szívesen imádkoznának, bizonyságot tennének hitbeli meggyőződésükről, de félnek a hitetlenek megjegyzéseitől. Isten azonban csak azoknak nyújtja megbocsátó kegyelmét, akik készek bátran az emberek véleményével szembeszállni és örömmel elhordozzák a megaláztatást is. Alapjában úgyis képmutatás, ha mi elrejtjük az emberek elől igazi mivoltunkat, bűneinket. Isten úgyis ismer bennünket. Egy királynak volt egy fia, akit nagyon szeretett. A fiú azonban hálátlan volt atyja iránt és föllázadt ellene s hogy koronáját megszerezze, az atyja élete ellen tört. Az atya karja azonban erősebb volt a fiáénál, letörte a lázadást. A király szörnyű haragra gyulladt az áruló ellen, halálra, kötélhalálra ítélte. Az ország népéből az elszörnyedés kiáltása tört elő, mert a királyfit mindenki szerette. Mikor tejfehér lován csillogó vér- tezetben, lengő fürtjeivel a főváros utcáin végiglovagolt, ezer meg ezer ragyogó szem gyönyörködött benne. És most, mikor meg kellett halnia, a legelőkelőbb emberek kül- döttségileg mentek a királyhoz és kegyelemért esedeztek. A király szétküldte hir- nökeit és gyűlésre hívta népét. Mikor a megszámlálhatatlan tömeg, ember-ember hátán a királyi palota előtt állt, a király kilépett a lélekzetét visszafojtó tömeg elé. Elővezettette a bilincsekbe vert fiút és uj ítéletet tartott fölötte. — Lázadó voltál, eljátszottad az életedet — mondá a király, — azonban népem kérésére megkegyelmezek neked és visszaadom az életedet. De most alázatos bün- bánattal jóvá kell tenned azt, amit elbizakodott, hűtlen viselkedéseddel vétettél. — Látod ez a kötelet? Ezen kellett volna az életedet végezned, ezt most a meztelen nyakadba akasztom... járd vele végig a főváros utcáit, hogy láthassa mindenki, hogy tesz eleget nagy vétkéért a király hűtlen fia. Ha ezt az utat megjártad, készen lesz a kegyelem. A királyfi fájdalmában felsikoltott és atyja lábai elé vetette magát: — Nem tehetem Atyám! Mit mondanak az emberek! — A király arcát a harag pírja bontotta el s a szemei villámokat szórtak. A hangja dörgött, mint az égzengés és igy szólt a fiához: —Nem teheted? Arra gondolsz, hogy mit mondanak majd az emberek? Hát halld meg a magad füleivel, hogy mit mondanak az emberek! Hallgass ide, lázadó! Itt a kötél a nyakadon és most azt mondom, hogy menni fogsz. Ekkor a király egy arany serleget vett a kezébe, szinig töltötte gránát piros borral és azt mondta: Kezedbe veszed ezt a serleget. Vigyázz a szavaimra, amit mondok: jobbról-balról két pribék megy melletted kivont karddal. Ha reszket a kezed, ha a borból csak egy csöpp kicsordul — abban a pillanatban levágják a fejedet. Eredj! A királyfi elindult. Csupasz nyakán ott lógott a kötél. Hófehér kezeiben tartotta az arany serleget, amely csordultig volt gránit-piros borral. Lassan ment, vigyázott minden lépésére.... Jobbról-balról mentek mellette a pribékek kivont karddal, melyek villogva lestek a vérére. Lassan ment, nagyon lassan, a két szemét a pohárra szegezte, hogy a keskeny szélen ki ne csorduljon csak egy csepp se a piros borból. így ment az első utcába, aztán a másodikba---- harmadikba---- lassan, vigyázattal lépkedve, hogy a piros italból egyetlen csepet ki ne öntsön — hiszen attól függött az élete. Az utcákon pedig jobbról-balról állott a nép, lélegzetét visszafojtva. Egyszerre aztán — nem tudom menynyi idő múlva — érezte a királyfi, hogy megállítják és hogy valaki kiveszi kezéből a serleget, amelyet oly féltő vigyázattal fogott. Halotthalvány volt az arca s annyira <®---1----------------------------------------------7--------------<í> BENNÜNK A HIBA! Sok ember mormogja: — De nehéz az élet! — és viszi, hordja zúgolódva láthatatlan, mégis súlyos keresztjét!... Nem tudja, hogy mosolyogva, Isten végzésén megnyugodva, hogyha vinné, nem érezné terhét!.... Palkovits Jolán. ki volt merülve, hogy összeroskadt. Mikor a szemeit kinyitotta s órák múltán újra széttekintett, látta, hogy az útnak vége és ismét atyja előtt áll. A király a szemei közé nézett, a nép némán figyelt. S a halálos csendben egyszerre megszólalt a király messze hallható kérdése: No, fiam! mit mondtak az emberek? A királyfi leborult atyja lábai elé, elborította csókjaival annak kezeit és igy szólt: Nem tudom, atyám, nem volt időm hogy rágondoljak. Mi is lázadók vagyunk Isten előtt. Minden bűnünkért halálos ítélet van fejünkön. És mikor Isten meg akar kegyelmezni és igaz bünbánatod alapján szeretetébe visz- szavenni kész, te azt kérdezed: mit mondanak az emberek? Igen, amikor bűneid jóvátételét, meg- vallását kívánja Isten, akkor a megaláztatás kötelét veti a nyakadba, de ezzel próbálja meg bünbánatodat. Amikor Istent meg- csufojtad ugy-e nem kérdezted, hogy mit szólnak az emberek? A vezeklésnek és megaláztatásnak útját végig kell járnod, de ne törődj vele mit mondanak az emberek, utad végén mennyei Atyád kitárt karja vár. Ha igazán remegsz halhatlan lelked életéért, ha megkeseredett szivednek mindennél sürgősebb és fontosabb dolga lesz: Isten kegyelmét elnyerni, akkor nem lesz időd arra gondolni, hogy mit mondanak az emberek rólad. Ha kigyulna hirtelen a fejed fölött a ház és te arra ébrednél, hogy ropognak a gerendák a fejed fölött — ugy-e nem töprengnél a fölött, hogy mit szólnak majd az emberek, hogy mezítláb vagy és nincs felkötve a nyakkendőd, hanem ész nélkül ugranái, hogy megmentsd az életed?! Lehet, hogy biinös életed épülete már rádszakadni készül, Isten ítélete közeleg feléd, miért habozol, mit törődsz emberek beszédével: siess! mentsd meg a lelkedet! A villamosság ereje ott volt századok és évezredek óta a világban, de az ember nem ismerte, nem használta. Ha ezelőtt háromszáz esztendővel azt mondta volna valaki, hogy ezzel az erővel világítani, gépeket, kocsikat lehet hajtani — kinevették volna. Az isteni erő is ott van a világban, de ezren és ezren nem ismerik, azért tagadják. A tagadásnak azonban menten vége van, amikor az égi centrálé árama eljut egy emberi szivhez és világosságot tud ott gyújtani.
