Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-01-03 / 1. szám
4-ifc oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ^ AMERIKAI íj g MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA j? A church weekly for the American Hungarian > * Reformed and Presbyterian people. > jp Established in 1899. j* S Rates: in the U. S. $2.00, elsewhere $2.50 jj j£ per year. ^ £ Owned by the Hungarian Reformed Ministers’ *J jjf Association íj if Rev. Alexander Toth, D. D., President °s, ft s* g Editor and Publisher: Í» Rev. ARPAD L. BERNATH Jl 880 COBURN ST. AKRON, OHIO £ Í? r • , , ^ , . V jf Minden levél, cikk, újság éjp pénz e címre ^ £ küldendő! ‘‘ í A spanyolországi forradalom Hónapok óta halljuk, hogy Spanyolországban véres-vörös forradalom borítja lángba a római felekezet templomait és kolostorokat dúl föl a “Népfront”-kor- mánytól szabadjára engedett vörös anarchia. Nem csoda, hogy mindenki örömmel vette a Franco tábornok nemzeti-forradalmár csapatainak az előnyomulásáról szóló híreket. Most azt a döbbenetes hirt erősitik meg hivatalosan is, hogy mig a Népfront anarchiája a római felekezetek ellen dühöng, addig a spanyol nemzeti hadsereg áltai elfoglalt területeken az evangéliumi Egyház híveinek, különösen lelkipásztorainak és tanerőinek kell hitükért üldözéseket sőt a mártiromság véres koszorúját fs hordozniok. Spanyolország a múltban eretnekégető inkvizíciójával tette hírhedtté nevét. Európa államai közül a legkeményebben zárta el magát az Evangélium előtt. Európában ott volt a legtöbb Írástudatlan ember és a legtöbb hitbizomány. Az állami életben ott volt a római felekezetnek legnagyobb politikai befolyása. Amikor a távol kelet mezítelen és félvad bennszülöttei között csaknem veszély nélkül lehetett hirdetni a Krisztus boldogító és felszabadító Evangéliumát, addig Spanyolországban az Evangelium terjesztését nehéz állami büntetés sújtotta egészen a legutóbbi illőkig. A nép igen nagy lelki és anyagi nyomorúságban élt. Fölötte egv középkori szellemmel áthatott feudálista hatalom uralkodott. \ Nem csoda, ha a lelkiekben és társadalmi tekintetben fogoly és kizsákmányolt, az Evangéliumtól pedig túlnyomó egészében tökéletesen mentes nagy tömeg elkeseredése már évek óta különböző többé kevésbbé vörös szinü tócsában, pártban folyt össze. Moszkva sátánian ügyes felkimérnökei ezeket könnyen össze tudták dagasztani egy nagy vörös tengerré, az úgynevezett “Népfront”-ta. A zsarnok királyi ház, a feudalista uralkodó réteg és az inkvizíció még mindig élő szelleme elleni lázadás igy válik érthetővé. Történelmi következmény volt, amellyel nekünk, mint evangéliumi keresztyéneknek semrpi belső közösségünk nincs, ha látjuk is benne a történelmi igazságszolgáltatást. Ez egy politikai reformáció-kísérlet, amiből hiányzik az Isten Igéje és lelke. Ezért kiséri annyi vér és zsarátnok. A nemzetinek nevezett front célja sok tekintetben csak a régi elnyomó, feu- dálista-rend nyeregbe való segítése. A testvérháboru kegyetlen . démon-istene nyomába pedig haszonra leső feketeszoknyás markotányosnőként odaszegődött az nkvició szelleme. A “Nagy Inkvizitor” láthatatlanul járkál csattos cipőjében és a nemzetiektől elfoglalt területeken csontos keze sorban szedi áldozatait az evangéliumi Egyházból. Ez a magyarázata annak, hogy az “Egyházi segélyakciók nemzetközi központi irodája”, amelynek székhelye Géniben van, a napokban egy szózatot bocsátott ki a spanyol evangéliumi keresztyének érdekében. Ez iroda vezetője dr. Keller Adolf református theologiai tanár, aki Magyarországon is sokszor járt és óriási ,zrlválatokat tett úgy a honi, mint a megszállott területi evangéliumi Egyháznak. A németországi nemzeti szocialista egyházüldözések és antikrisztusi propaganda után rövid idő alatt már a második európai országban kell az evangélium Egyházának “nemzeti” részről üldöztetést elszenvednie, holott eddig ezt csak a bolsevista Oroszország tette a keresztyén- séggel. Szükséges tehát fölfigyelnünk spanyol hittestvéreink szenvedéseire, amiről már eddig is megdöbbentő részletek kerültek a külföldi keresztyén sajtó lapjain át a nyilvánosságra. Granada városában kivégezték Den Jósé Garcia Ferdinandez és Don Salvador Iniguez református lelkészeket. Iniguez- nek kivégezték a feleségét is, sőt hat gyermekét is kiirtották. Eddig a következő kivégzett lelkipásztorok nevét ismerjük: Salamanca városából Atilano Coco, Sevillából Patricio Gowez, San Fernandoból Don Miguel Blanco, Esgorznarból Manuel Moreno. A református tanitók közül: Purto Reálból Francisco Lobo nevét közlik. — Megrendítő, amit a maiagai Carmen Pa- din tanítónőről közölnek a tudósítások: végig kellett néznie férje kivégzését. Ezután a kórházba került; ahol a kórházi ágyon őt magát is agyonlőtték, miután újszülött gyermekét a bábával megfojtat- ták. Atilano Capo lelkipásztornak is végig kellett fclőbb néznie gyermekei kiirtását. Számosán elmenekültek a veszedelem elől. így Tangerből öt lelkész; ugyanott öt másikat kivégeztek. Sokan eltűntek. Patricio Gowez lelkészt kenyérért való sorban állás közben lőtték agyon. La Linea gyülekezetét, Gibraltár mellett, már ez év jttlius 18-án feldúlták a spanyol nem zetiek. A templom elégett, a harangozó feleségét és három másik asszonyt ezzel egyidejűleg lelőttek. Aki a gyülekezetből nem tudott idején Gibraltárba menekülni, azt legyilkolták. A kivégzés elől sikerült a saragosai lelkésznek, Don Benjamin He- rasnak Franciaországba menekülni; a tem plomot itt is feldúlták a nemzetiek. Iba- hermandából is számos protestáns hivő kivégzését tudósították. Santa Amalia városkájában egy asszonyt egyenesen “eretnekség” cimén (értsd: “protestáns”) lőt- ek agyon! Ugyancsak sikerült megmenekülni a cordobai lelkésznek Don Antonio Gardának és a granadai tanítónak, Don Sámuel Palomequesnek is. A “La Voz” nevű spanyol lap és egyes holland lapok szerint ez esetek közül számosnál római papok is szerepet játszottak. Tény az, hogy a protestáns üldözés a “nemzetiek” által megszállott területeken kiújult és spanyolországi hittestvéreink súlyos kereszt alá kerültek. A spanyol protestánsok a következő kérdést teszik a világ evangéliumi keresz- tyénségének: “Mit szándékozik a világ nagy evangéliumi családja spanyolországi testvéreiért tenni, látván azt, hogy miként gyűjtöttek a külföldi munkások spanyol elvtársaik számára már milliókat?” “Semmit, ne félj azoktól, amiket szenvedned kell: Imé a Sátán egynéhányat ti- köziiletek a tömlöcbe fog vetni, hogy meg próbáltassatok; és lesz tiz napig való nyo- moruságtok. Légy hiv mindhalálig és neked adom az életnek koronáját. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezetnek.” (János Jelenések k. 2:10) Pákozdy László MAGYAR SORSÉRZÉSEK (Folytatás az 1-ső oldalról) nép lélekből. Helyette valami ünnepélyes, egyszerű és nyugodt komolyság hatalmasodott el, ami azonban egyáltalában nem hasonlít a görög lamentáló és színpadias halálérzéshez. Ebből a magyar komolyságból vagy az következik, hogv a halál megszokott életberendezéssé válik, amely éppuírv nem hozza ki sodrából, mint a szántás, vetés, lakodalom vagy házépítés. Vagv pedig kötekedés és virtuskodást terem, amely dalolni és táncolni jár a halál kapujába. Ez a magyarázata annak, hogy nincs nemzet, amely olyan hősiesen tudna meghalni, mint a magyar; nincs nemzet, amelyik olyan könnyelműen vágtasson a halál kelepcéjébe, mint a magyar. De ezek a sorsérzések erkölcsi erőkké és ihletésekké is válnak. Az élet-halál peremén járó nemzetnek van a legnagyobb szüksége felelősségérzetre és tiszta bölcsességre. Másképpen áll az orvos a mellett a beteg mellett, aki csak náthás, mint amellett, aki súlyos tüdőgyulladásban éppen a krízis óráit éli át. Másképpen fogja a kormányrudat az a hajós, aki Scilla és Charybdis között evez, mint az, aki sik tengeren, derült ég alatt, kedvező széllel halad. A létében fenyegetett kis nemzetek államférfiainál az erkölcsi nagyságot: hűséget, alázatosságot, komolyságot és felelősségérzetet nem pótolja semmiféle csillogó politikai bübájoskodás. Mind ebből következik az is, hogy a magyar sorsérzésben benne kell lennie az elszántság érzésének is. A félelem fényűzését mindenki megengedheti magának, csak az nem, aki életveszélyben van. Egy akkora megrettenés, amilyentől csak a pohár koccan meg kezünkben, életébe kerülhet a repülőnek, aki a kigyult gépből ki akar ugrani. A magyar bátorság mindennapi kenyér kell hogy legyen s ezért szükség, hogy ne csak a férfiak legyenek bátrak, hanem a gyermekek, az asszonyok, az öregek, a tudósok, a költők, mert ez a nemzet annyit ér, amennyi elszántság járja át s amily teljességében járja át. Mindezek a sorsérzések felfokozódnak abban az utolsó nagy sorsérzésben, hogy mi a végső erőfeszitések népe vagyunk. Lehet kényelmesen csinálni hivatalt, szórakozást; lehet kényelmesen írni könyvet, festeni képet, építeni házat, csinálni az utat, kínálni az árut; aratni és szüretelni, de nem lehet kényelmesen és im- mel-ámmal megvívni egy kézitusát. Ehhez minden erőnkre szükségünk van, sőt többre van szükségünk, mint amennyi telik tőlünk. Maevarnak lenni annyit jelent, mint lehetetlennek látszó feladatokat vállalni* és megoldani.
