Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)

1937-09-21 / 38. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

S-ik >1<U)

KRISZTUS

BALASSA IMRE Regénye

Péter, János, meg Jákob pedig nekiláttak megint a halnak, a kenyérnek meg a bornak.

... A két megszégyenített farizeus lehorgasztott fővel sompolygott végig az uccán. , Nem szóltak egymáshoz semmit. Nagyon röstelték azt, ami történt velük.

Jeremiás egyszerre csak azt érezte, hogy Józsué megragad!* ja a karját és elrántja az ut közepéről. A gyors mozdulat miatt megtántorodott és nekivágódott a falnak.

Egy vállas, erős, halászforma ember ment el mellettük.

Józsué suttogva mondta a jeruzsálemi farizeusnak:

— Ez is egy közülük! Faragatlan halász; még irni-olvas- ni se tud. És ez az országháboritó ilyen fajankókkal, ilyen csavargókkal veszi körül magát. Ezek az ő tanítványai, az apostolok, ahogy nevezi őket.

És kacagott, idétlen, krákogó, ijesztő, hurrogó kacagással. Fogai tántorogva táncoltak torkának fekete üregében.

— Apostolok . . . igehirdetők . . .rabbik . . .

És újra kacagott De a kacagása most hirtelen némaságba fulladt. Arcának nevetésben táncoló redői megmerevedtek. Köpönyegét hirtelen arca elé kapta és elfordult.

Egy idegen ment arra és a tudós hirben álló farizeus menten elsülyedt volna szégyenében, ha közönséges világi ember rajtakapta volna azon, hogy ő le szokta vetni fájdalmas és szent álarcát . . .

NEM HALT MEG A LEÁNYZÓ . . .

Jézus a vámos házában, a vámos asztalánál ült és jóizüen evett.

Máténak nevezték ezt a vámost, akivel az imént találkozott a város határában, amint a vám előtt ült és szedte a vámpénzt.

A lenézett és utált vámszedő asztalánál, aki előtt kiköptek az emberek az uccán, aki mögött az öklüket rázták, akinek a neve csúfság és szitok volt . . .

Mialatt a Mester a kenyeret megszegte, András tanítvány kinézett az uccára, mert' kiabálást hallott. Kimenve a házból, látta, hogy farizeusok és szadduceusok ácsorognak <?da- künn, öklüket rázzák és nagy fennszóval beszélnek. Közöttük meglátta a meggyilkolt prófétának, Jánosnak is egy tanítványát, aki ugyancsak közöttük volt és kiabált.

Nagyon csodálkozott ezen András tanítvány!

Mikor a farizeusok meglátták András tanítványt a házból kilépni, rárohantak, öklüket rázták és össze-vissza kiabáltak. Józsué volt közöttük a legmérgesebb.-j-A A piszkos, tolvaj vámszedőnek az asztalához is leül a te mestered, hé?

Éliás, az öreg farizeus, igy rikáscolt:

— Mi bőjtölünk, sanyargatjuk magunkat, megvonjuk szánktól az ételt, bünbánatót tartunk a hétnek két napján, ti meg csak esztek, isztok, lakmároztok, ahol csak kínálnak benneteket?

A Mester meghallotta a hangos beszédet és kijött az uccára. Arca csodálkozást, meglepetést árult el.

Mintha azt kérdezte, volna csodálatos szeme, arcról-arcra járván, miért e nagy hűhó, emberek? Miért rázzátok az öklötöket? Ördög lakik bennetek?

Józsué megismételte a kérdést:

— Miért lakmároztok? Miért nem tartjátok a böjtöt?

Jézus tágranyilt szemmel, mosolyogva felelt:

— Csak nem gyászolhat a násznép, mig velük van a vőlegény ?

A farizeusok zavarodottan néztek össze.

— Miféle vőlegényről beszél ez, miféle násznépről?

Józsué megrántotta Éliás ruhájának szegélyét és a fülébe

súgta:

— Csak nem magát nevezi ez vőlegénynek, csak nem e rongyos, semmirekellő népséget násznépnek?

— Majd eljönnek a napok — folytatta Jézus, mig szeme a messzeségbe nézett, el, el messze a szitkozódó törpe emberek feje fölött — majd eljönnek a napok, mikor elvétetik tőlük a vőlegény; akkor majd bőjtölni fognak.

Józsué elébe állott, csípőjére téve a kezét; kihivóan, dacosan, köpködve beszélt:

— Múlt szombaton a vetések között jártál tanítványaiddal.

Mikor azt mondta “tanítvány” — fogatlan szája kaján,

gúnyos mosolyra hasadt. Szemében nedves láng lobogott. Jézus kérdően nézte gúny és gyűlölet földindulásában reszkető szőrös arcát.

Mintha azt kérdezné, vájjon szombaton nem szabad-e a kalászok között járni?

Józsué üvöltött, öklét rázva:

— Tanítványaid megéhezvén, buzakalászokat szedegettek és megették azokat! Tanítványaid szombaton arattak, búzát arattak! Megszegték és meggyalázták szent szombatunkat; hallod-e ?

Jézus most megfelelt. Hangja nyugodt volt és fönséges, mintha nem az izzadt, büzhödt városban, nem a verejtékkel öntözött föld rögén, nem a kiáltozó és köpködő, mérges és gyöngyözőhomloku farizeusok között állni. Mintha ez a hang a Hegyről jönne, a Hegy tiszta légköréből, melyet nem szeny- nyez emberek, és állatok, nem mocskol .emberállatok miazmás lehellete.

— Nem olvastátok-e, mit tett Dávid, mikor megéhezett # ő és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába és

ette meg a kitett kenyereket, melyeket nem volt szabad néki megenni, sem azoknak, kik véle voltak, hanem csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy szombaton a papok megszegik a szombatot a templomban és vétek nélkül vannak?

Hátul a tömegben türelmetlenkedett valaki. Vöröshaju szeplős és szennyesruháju alak:

— Szóbeszéd, erőszakos beszéd. Káromlás! A papok levágják az áldozatot és megégetik az oltáron, de nem esznek a húsából.

Mintha nem is hallotta volna. Szavának tiszta zenéje csengett tovább a délután tisztuló levegőjében:

— Mondom pedig nektek, hogy nagyobb van itt a templomnál ! Hiszen ha tudnátok, mi az: irgalmasságot akarok és nem áldozatot, sohasem Ítéltétek volna el az ártatlanokat! Mert az Ember Fia ura a szombatnak is.

Józsué és Éliás morogva surrantak el; nem folytatták a vitát. A bámész nép azonban nem tágított. Odagyülekezett lassanként minden elesettje a vásárok városának. Minden koldusa, minden nyomorékja, minden bűnöse, akinek rúgás és szitok jár, akivel egy uccán nem ment végig módos ember, akit a házába be nem engedett Kafarnaumnak egyetlen polgára sem.

Suttogás kelt, suttogás szállt.

— Nézzétek csak, ő nem büszke; bement a vámos házába!

— Az ám, leült az asztalához.

— Ő nem kerüli a szegény embert, mint bélpoklost.

— A bélpoklost se kerüli; egyet meggyógyított, a poklos- ság kiméne belőle és ő megtisztula.

Szorongtak körülötte, ruháját csókolták. Egy öreg koldus, arcán az élet és a kor száz sebével, — olyan volt, mint egy keshedt, koszos, vén kutya. Reszketve emelte kiszáradt karját áldásra és fogatlan, elgyötört ajka, mely annyiszor kereste a disznóknak kiöntött moslékban a csontokat, most az Áldás szent és tiszta igéjét mormolta.

A piszkos, morajló, áhitatos és bámész tömegen keresztül tört egy ember, akinek tiszta és szép volt a ruhája. Verejték ömlött sáppadt arcáról, szemében nyugtalan láng lobogott. Ajka reszketett, vonaglott. Térdre borult Jézus előtt és köpenyegének szegélyét megmarkolta, hogy megcsókolja azt.

Akiken keresztülgázolt, akiket félrelökött és megtiport, hogy átjuthasson a tömegen, akik félve húzódtak el, zúgolódás nélkül, mert megszokták már a rúgásokat, — összesúgtak mögötte:

— A templomi .elüljáró: Jairus!

Jairus, a zsinagóga elül járója, egész testében reszketve, vacogó foggal rebegte:

— Uram, leányom meghalt . . .

Jézus szelíd feje lehajolt föléje, mérhetetlen szánalommal. A tömegben tovább suhant a suttogás:

— Meghalt ... a leánya . . .

(Folytatása következik) ;

I

I