Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-09-14 / 37. szám
AMERIKAI magyar reformátusok lapja 7-ik oldal KRISZTUS BALASSA IMRE Regénye A NAGY ÁRNYÉK — Mi az, hogy: rabbi? Aristobulos újraéledő reménységgel vetette térdre magát Claudia lektusa előtt: — Mester . . . Mestert jelent a héberek nyelvén, úrnőm. Claudia elgondolkodott. Nagysokára szólalt meg: — Mit müvei ez a . . . rabbi? . . . Aristobulos bőbeszédű lett: — A bénákat gyógyítja. Ördögöt üz ki az emberből. Halottakat is {öltámasztott. Mindenféle csodákat müvei . . . — Hová való? Judeai? —Nem, úrnőm, galileai. Egy ácsmester fia. De tanítványai Isten Fiának, Chrestosnak, a Fölkentnek nevezik ... A nép nagy tömegben tódul utána. Engedelmeskednek neki és követik nyomát. A jeruzsálemi törvénytudók és papi fejedelmek már meghallották hírét . . . Figyelnek rá! . . . Az asszony magába mélyedve hallgatott. Azután fölkelt heverőjéről, bágyadt lépésekkel kiment újra az erkélyre. Odafönn egész pompájában ragyogott a nyári ég. És lent, a domb alatt, sejtelmesen pihent a ormótlan háztetői alatt a zsidók Szent Városa. Claudia kifestett és ideges szája riadtan, didergő vággyal és gyötrődve suttoga, sokszor, nagyon sokszor: — Kresztosz . . . Kresztosz . . . Messziről, mint félelmetes fekete légió, sötétedett az Olajfák Hegyének sürü ligete, óriási árnyékokat felhőzve a világos nyáriéji égre. A távolban ezüstszalag csillogott: a folyó. És egy távoli uccáról férfi nevetés, asszonyi sikitás hallik. Valami katona évődik a kedvesével . . . Claudia visszanézett a függöny hasadékán át a házba. Férje unottan hevert tovább boros serlege mellett és üres tekintettel bámult a levegőbe . . . Az asszony, a romlott, koravén fertőből kihajtott fekete virág vacogó foggal ismételte, mialatt lehunyta a szemét: —• Kresztosz . . . Kresztosz . . . * Farizeusok és irátudók jöttek ebben az időben Jeruzsálemből, mert hírét hallották. Éliás és Józsué, a két nevezetes ka- farnaumi törvénytudó hívta őket a Genezáret vidékre, hogy ma- j guk is lássák, maguk is hallják e fölforgató és istentelen hamis próféta cselekedeteit. Hire tehát eljutott már a városba, ahol Jánost, az utolsó prófétát megölték. A városba, ahol a rendnek, a társadalomnak, a pénznek és a törvénynek féltékeny őrei laktak. A városba, amelyet elkerült eddig ő maga, eljutott már hire, hogy őt elveszítse. És jöttek a jeruzsálemi farizeusok és törvénytudók, jöttek őt kikémlelni és elveszíteni. — Mondom néked, uram, — magyarázta Józsué a kafarnau- mi uccán haladva az őszszakállu és nagytekintélyű Jerémiás farizeusnak, aki Jeruzsálemből jött — mondom, istentelen, ki szent szombatunkon a zsinagógánkban gyógyított, a hegyen odafönn Mózes törvényét tagadta és mindenféle istentelen kuruzs- lásokat végez! A jeruzsálemi farizeus megbotránkozva forgatta a szemét és fejét csóválván, szakállát simogatta. —• Halottat támasztott föl, — súgja titokzatos hangon Józsué — halottat! Ezt hirdetik tanítványai. Jerémiás, a jeruzsálemi, megállt. Ujjaival különös módon játszott. Halottat támasztott föl? — Azt mondják tanítványai. Józsué füléhez hajolt a jeruzsálemi: — Ez jó! Mert ha igaz, akkor varázsló és ördöngős. Ha nem igaz, akkor hamis próféta . . . A város végén jártak éppen és Józsué megragadta társának karját. — Nézd, nézd csak, uram ! A jeruzsálemi vendég zavarodottan nézett körül, de mit- sem látott. — Vájjon mit nézzek én? — kérdezte. — Nézd csak nézd, — suttogta a vendég fülébe Józsué — nézz a nyitott ablakon át be ama házba. Lásd, miként cselekszik ! A falhoz lapultak és úgy leselkedtek be a nyitott ablakon a házba. Asztal körül ültek odabenn Jézus, Péter, János és Jakab. Most telepedtek oda és ugyancsak hozzáláttak az evéshez. Szárított halat és barna kenyeret lakmároztak jó étvággyal. Csak úgy, azon mód, ahogyan megérkeztek, porosán, botjukat és batyujukat a padkára dobva. — Oh, oh, örökkévaló Isten, — fohászkodott a jeruzsálemi Jerémiás, szemét forgatva az ég felé és kifelé forditott tenyerét maga elé tartva. — Oh, mily gyalázat! Az edényt, melyből isznak, nem mosták meg előbb, kezüket sem mosták, mielőtt kenyeret szegnének. Oh, oh . . . Berontottak a házba, Józsué és Jerémiás. A jeruzsálemi! farizeus szemét forgatva, indulattól reszkető, kenetes hangon, énekelve szólította meg Jézust. —Istentelen! Miért nem élsz te és miért nem élnek a te tanítványaid a régiek hagyománya szerint? Miért esztek közönséges kenyeret? Jézus haragonsan, szikrázó szemmel nézett a betolakodókra: — Jól jövendölt Jézsajás rólatok, képmutatókról, amint Írva vagyon: ez a nép ajkaikkal tisztel engem, szive pedig távol vagyon tőlem! Pedig hiába tiszteltek enge^n, emberi tudományt és parancsokat tanítván, mert elhagyva Isten parancsolatát, az emberek hagyományait tartjátok. A korsók és poharak mosását és sok egyéb ezekhez hansonló dolgot cselekesztek. A farizeusok lesütötték a szemüket. Józsué néha nagyot fohászkodott, szemét az égre vetette, mintha azt mondaná: ó, ó... — Szépen kijátszátok az Isten parancsolatát, — mondá fejét ingatva, szemrehányóan a Mester — hogy a magatok hagyományait megtartsátok. Mózes azt mondotta, tiszteljed atyádat anyádat és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal haljon meg. Ti pedig tanitjátok, ha az ember azt mondja atyjának vagy anyjának: ajándék mindaz, ami tőlem neked használhatna, azontúl már nem engeditek, hogy valamit tegyen atyjáért vagy anyjáért, meghiusitván az Isten igéjét és a ti hagyományotok kedvéért, melyet csináltatok és sok más :effélét cselekesztek. A farizeusok már nagyon megbánták, hogy bejöttek a házba; szégyenkezve keresték az ajtót. Szégyenkezve és bosszút sziszegve, hajlongva, szemüket forgatva, miközben szivük azt dobogta: el fogjuk veszíteni! Jézus pedig, midőn egyedül maradt tanítványaival, akik némán és tanácstalanul néztek reá, mosolyogva tolta az ételt: a kenyeret, a halat, a bort, amit a két képmutató tisztátalannak nevezett és megnyugtatta lelkűket. — Hallgassatok rám és legyen eszetek! Semmi, ami kívülről megyen be az emberbe, őt tisztátalanná nem teheti, hanem amik az emberből kijönnek, azok szennyezik be az embert. Hát ti is ilyen éretlenek vagytok-e? — kérdezte most már haragosan tanítványaitól, midőn látta, hogy azok nem nyúlnak az ételhez. — Nem látjátok-e be, hogy mindaz, ami kívülről megyen az emberbe, nem szennyezheti be őt, mert nem megyen be szivébe és a gyomrába jut és a csatornába kerül, ami megtisztít minden ételt? Ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert! Mert belülről, az emberek szivéből erednek a rossz gondolatok. Házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok, lopások, kapzsiság, gonoszágok, csalárdság, kicsapongás, irigység, káromkodás, kevélység, bolondság! Mindez a rossz belülről származik és bemocskolja az embert. ... A szegényes zsákfüggönyön keresztül bedugták már a fejüket a házbéliek: a szegény özvegy meg a fia, aki tevehajcsár volt és áhítattal figyelték a Rabbit, aki tanítványait korholta és oktatta. (Folytatása következik)
