Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-09-14 / 37. szám
2-ik oldai AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA KUFSTEIN FELAVATTÁK A HAZAFISÁGUKÉRT RABSÁGOT SZENVEDETT MAGYAR SZABADSÁGHŐSÖK EMLÉKTÁBLÁJÁT A budapesti evangélikus leánygimnázium “Szép magyarsággal beszélő egye- sületénekj” kezdeményezésébe emlékitáb- lát állítottak a kufsteini várbörtönben rabságot szenvedett magyar szabadsághősöknek. Az emléktáblát, Lux Elek szobrászművész alkotását, szombaton leplezték le Kufsteinban. Az emléktábla felirása a következő: “E sziklavár falai közt szenvedtek rabságot a magyar hazáért egy ezredéven át szenvedéshez és kitartáshoz szokott bizakodó lélekkel.” Utána kilencvennégy név következik, közöttük a költő Bacsányi János, Czuczor Gergely, Haubner Máté, evangélikus püspök, Kazinczy Ferenc, Szentjóbi Szabó László, Teleki Blanka grófnő, idősebb Wesselényi Miklós és báró Verseghy Ferenc neve. A vár császártornyában lezajlott ünnepségre a budapesti evangélikus leány- gimnázium tiz tanára és huszonhat növendéke utazott ki, dr. Bánkuti Dezső igazgató vezetésével. Az osztrák himnusz elé- neklése után dr. Hradetzky Kurt járási főnök köszöntötte magyar nyelven az egybegyűlteket, majd Bánkuti igazgató mondott emlékbeszédet. Mülbauer Flórián kufstein helyettes polgármestere beszéde után a gimnázium egyik tanulója Bacsányi János egyik elégiáját szavalta el. A magyar Himnusz zárta be az ünnepséget. A leleplezési ünnepség alkalmából a várost piros-fehér-zöld lobogók díszítették és a szomorú emlékű váron is magyar zászló lengett. A TÓT TANÁCS KÖNYVE A genfi Tót Tanács “Háboruskodjék-e Anglia Csehszlovákiáért?” cim alatt könyvet adott ki dr. Jehlicska Ferencnek, a Tót Tanács elnökének és Dvorzsák Győző alelnöknek neve alatt. A könyv a meggyőző érvek és az idézetek nagy tömegével bizonyítja, hogy Csehszlovákia minden földrajzi, gazdasági, történelmi és néprajzi egységet nélkülöző, mesterséges államalakulat, amely az érintett lakosság többségének akarata ellenérle és az önrendelkezési jog lábbaltiprásával jött létre, fenntartása pedig állandó és komoly háborús veszedelemmel fenyegeti Európát. Kimutatja a könyv, hogy “csehszlovák nemzet” nincs. Csehszlovákia tarka-barka néprajzi összetételénél fogva valóságos “nemzetiségek cocktailja”, amelyet Cseh- Német-Tót- Magyar- Lengyel- Ruthénor- szágnak kellene nevezni. A cseheknek nincs joguk a szudétanémet területhez, sem a Tótföldhöz, amely több mint ezer évig tartozott Magyarországhoz, sem Teschenhez, sem a Ruthénföldhöz. A lengyelek joggal nevezik Csehszlovákiát Európa megfertőzött vakbelének, amelyet el kell távolítani, mielőtt az gész testet tönkretenné. A csehek szemrebbenés nélkül követelték és követelik más államok feldarabolását, ha az ő érdeküket szolgálja, nem várhatnak tehát a maguk számára irgalmat, amit másokkal szemben nem ismernek. Figyelmezteti a könyv Angliát, hogy a csehek az angol birodalom esküdt ellenségével, a Szovjettel szövetkeztek, amelynek főtörekvése: India elszakitása, Kanada, Ausztrália és Uj-Zéland forradalmasítása és délafrikai néger kommunista köztársaság alapítása. Kiemeli a könyv, hogy Csehszlovákia megalapítása kedvéért szétrombolták az ezeréves történelmi Magyar- ország természetes és gazdasági egységét, elválasztották a Tótföldet a Nagy-Alföldtől, amellyel emberemlékezet óta tökéletes gazdasági egységet alkotott. Most a tótok éheznek, mer nem kapnak magyar búzát, a magyarok pedig fáznak, mert nem kapnak fát a Tótföldről. A könyv végül egyenlő igazságot sürget minden nemzetnek s azt mondja: Bírják a csehek békében ősi országukat, Csehországot, ahol a világháború előtt laktak, de országuk határain túl a cseheknek nincsen keresnivalójuk. SZOMORÚAN SZÓL Szomorúan szól a magyar nóta, Hej, de mádképp, hogy miképp is szólna? Nem tudom, mi van ezen a népen, Sírva vigad már a magyar régen. Összeütöm mégis a bokámat, Kalapommal elfödöm orcámat. Elfödöm, nem akarom, hogy lássák, Két szememnek süni könnyhullását. A csodálatos szőnyeg Irta: Gramantik Margit A hazáért való hősiesség történetében mindenkor a férfi az, — akinek tetteit dicsőítik. Versek és énekek beszélnek a vitézek hősiességéről, akik életüket áldozták az országért — kitüntetések díszítik azokat kik munkájukkal és tudásukkal szolgálták a hazát. De ki beszél vájjon a nők hősiességéről, az áldozatokról, amit az asszonyok hoznak a nemzetért? Az erdélyi asszonyok tetteit nem jegyzik fel aranybetük. Mégis ragyognak azok. Ott fénylenek a férjek, apák, gyermekek szivében és adnak uj erőt nekik az uj küzdelemhez. Ott fénylenek az erdélyi égen és megvilágítják az utat, amelyen haladni keik ^ ' Egy gyönge törékeny asszonyról szól ez a történet itt. Erdélyből hozta nevét szárnyán a hir. Erdélyi legendák beszéltek róla. Pál Gá- bornéról. — Ki az? — Egy csodálatos asszony, — mondták tiszteletadóan a nevét. — Falvakat váltott meg a nyomorúságtól. Veszendőbe ment népművészetet keltett uj életre. Kenyeret adott a csíki székelyeknek. íme a történet: A világháború után nagy árvaság szállt a székely falvakra. A székely vitézség nem tagadta meg magát. Ezernyi fakereszt hirdette ezt a vitézséget a harctereken — ezernyi özvegy és árva Székelyországban. S ahogy jött a román megszállás — sötét nyomorúság borult a székely vármegyékre. Nem volt kenyér. Hadiözvegyek, hadiárvák néztek siró szemmel az égre. De hajh, — sokan sírtak akkor szép Erdély- országban. Ki akadt volna, aki meghallja a csíki özvegyek és árvák segélykiáltását? Egy gyönge asszony, fehér violaszál — mégis meghallotta. Pál Gábor magyar képviselő felesége. — Én Uram Istenem! — fohászkodott. — Adj erőt, hogy segíteni tudjak. Megcsókolta két kicsi gyermekét — és útnak indult. Kivezető utat keresni a nyomorúságból. Keresett, kutatott, mig egyszeresek megakadt tekintete egy templomi szőnyege11— Be szép ez a szőnyeg! — Pedig van vagy százeszendős is. Meg azután itt szőtték ezt — minálunk. — Hogyan, hát itt tudnak szőnyeget szőni? — Valamikor tudtak. Messzeíöldre elvitték a csíki szőnyegeket. Drága pénzt adtak értük. De aztán jött a gyári szőnyeg s a csiki menyecskék abbahagyták a szövést. Pál Gáborné lelkében elhatározás támadt. — Ért-e még valaki ehhez a tudományhoz? Bizony, hogy értett. Megkérdezett egy falut — kettőt/— hiába. A harmadikban aztán rátalált egy öreg-öreg asszonyra, aki még mestere volt e munkának. Pál Gábor kéjpviselő felesége hazavitte ezt az öregasszonyt az otthonába. Szövőszékhez ültette s ő maga is odaült mellé. Három egész hónapig dolgozott napestig a székely asszony. Három egész hónapig tanulta Pál Gáborné a szőnyegszövést. Akkorra mestere lett a munkának maga is. — Nem lesz többé nyomorúság, asz- szonyok! — mondta a falvakban. — Jer- tek, szőjjetek szőnyeget. És megindult a munka. Kattogott a szövőszék Csikországban, futott a vetéllő, gyarapodtak a szőnyegek, — kivirultak rajta az ősi szép minták, amiket száz — kétszáz évvel ezelőtt szőttek a csiki asz- szonyok. Pál Gáborné pedig felvette magára a székely szőttes ruhát, fekete pruszlikot, fehér ingvállat — és vitte a szőnyegeket az erdélyi kiállításokra. Temesvárra, Szeben- be, Szatmárra, Kolozsvárra, Bukarestbe. És csengő ezüst pénz jött mindenünnen a kiállított szőnyegekért. Miféle gonosz tündér volt az, aki észrevette, hogy hiba van a szőnyegben. Mi volna az? — Hát, hogy könnyen fakul, nem állja a színe a napot, sem a nedvességet. Nosza lett nagy ijedelem. — Ne féljetek, — mondta Pál Gáborné. És útnak indult megint. Bekopogtatott V
