Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-01-17 / 3. szám
4-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA AMERIKAI S* fp W MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA «J *f A church weekly for the American Hungarian tC Reformed and Presbyterian people. 's* Í Established in 1899. jí Rates: in the U. S. $2.00, elsewhere $2.50 mP w JE> per year. Owned by the Hungarian Reformed Ministers’ g tS Association & tl Rev. Alexander Toth, D. D., President S* 9S S* *f Editor and Publisher: Rev. ARPAD L. BERNATH * 5? 860 COBURN ST. AKRON, OHIO £ If Minden levél, cikk, újság pénz e címre ^ J» küldendő! s Gárdonyi Géza- - GONDOLATAI - A TEST Nézd meg azokat, akik azt mondják: Nem hiszek a földöntúli életben; — mind olyan ember, aki a testét érzi én-nek. S nézd meg azokat, akik bizalommal emelik szemüket az égre, az mind érzi, hogy nem test az én, hanem a testet mozgató erő. * * Az ember sebet hord a testén, s a lelke vidám, nem érzi a sebet. Az ember sebet hord a lelkén, s a test nyugodtan emészt, mintha semmi köze se volna hozzá. Az érzések testiek és lelkiek. Ezt megkellene látni. A test bilincs. A lélek arra hordozza, amerre akarja. De vájjon meghal-e a rab, ha lehull a bilincse? Ha testünk nem volna, mi kötne a földhöz? Ha nem kellene ennünk, ha nem kellene a fajunkat fentartanunk, ha nem kellene védenünk semmit, dolgoznánk-e? De nekünk dolgoznunk kell magunkért és egymásért. Aki leküldött bennünket a földre, tudja mit mért cselekedett s mi akik itt vagyunk a földön, mindennap láthatjuk a fejünk fölött az erőt, a rendet, a világosságot. * * Nem az ember van a házért, hanem a ház az emberért. A test is ház. * * Mi a testi élet? Nem ideiglenes állapot-e ? Mi a szenvedés? Nem magunkra önként vállalt Vezeklés-e? Mi a halál? Nem átváltódás-e egy másik lélek-állapotba ? És mi a család? Nem a széthullott láncszemek összekapcsolódása-e? És mi az erő az emberben, amely megrendíti a szivet a rossz előtt, és megrendíti a jóban? Mi az az erő, amely a javulás, tökéletesedés felé hajtja az embert? Dehát ha tökéletesedés céljából jöttünk erre a Földre, hogyan hibázhatjuk el az életet? Nem kételkedhetünk-e a Teremtő bölcsességében, ha ilyen tévelygések történhetnek az élet utján? Hát ez is egyik hibánk, hogv a Teremtőt merőben érettünk élőnek tekintjük, mintha bizony az Istennek más gondja nem volna, csak hogy vezetgessen bennünket, mint hegymászókat az oláh! Hátha nem ő van miérettünk, hanem mi vagyunk őérette? A mi tévelygésünk oka bizonyára nem az Isten, hanem mink magunk. Dehát miért? Az embernek nagyobb kincse a szabadakarat. Ezt a kincset bizonyára teljes mértékben kaptuk. Isten nem akart bennünket magához kötni egy hajszállal se. Isten nem akart rajtunk királykodni, nem kötött magához se törvényekkel, se rendeletekkel. Tiszta lelkek voltunk. De épp a szabadakarat gyönyöre az abszolút függetlenkedés kipróbálása ragadhatta el a mi pillangó szárnyainkat: odarepültünk, ahova akartunk. Eltávoztunk tőle. Talán Istenek akartunk lenni. Talán uj világot akartunk alkotni. Talán mi vagyunk azok a bukott angyalok, akikről minden népfaj, minden vallás tud. Eltávoztunk, elhomályosodtunk, mint a földbe került üveg. Erőink elfogyadkoz- tak, égi tulajdonságainkból nem maradt meg más, csak egy lángocska szeretet, a művészetekben nyilvánuló bágyadt terem- tő-erő, a zene és Isten nevének homályos emlékezete. És ki volt Jézus, ez a csodás értelmű ember, aki egyszer megjelent közöttünk és híreket hozott a csillagokon tulvaló világból; akinek szive nem volt földi szív, akinek gondolkodása nem volt földi gondolkodás. Ki volt? honnan jött? mért jött? Mindezekre a kérdésekre megfelel ő maga. Hogy igaz-e a beszéde? Négyen Írták le a szenvedése történetét. Egyikök sem említi, hogy az állításait visszavonta, sem azt, hogy kegyelmet kért. Hazugságért még senki sem engedte magát kivégezni. * * Mindenkinek át kell érlelődnie a testiségen. A gyermek és ifjú nem is érzi magát soha másnak, mint testnek. Némelyik ember meg átéli az egész életet annélkül, hogy csak egy pillanatra is felocsúdna. De addig mig az ember nem a saját érzésében jut a lelki önmegismerésre, hiába is minden okositás. A macskának hiába nyitod fel a szemét két napos korában: nem lát. De nyolcnapra felnyílik a szeme magától, s akkor lát még a sötétben is. Meglett, müveit emberek vannak, akik hamisnak mondják az embernek égi honossági bizonyítványát, s egyszerű tanulatlan emberek vannak, akiknek fölösleges az ilyen bizonyítványt mutogatnunk : tudják, hogy hova valók. A sas látja a napot, nem kell neki csillagászati bizonyíték. Bányaféreg nem hisz ilyen fényt, ha bárki állítja és bizonyítja is neki. Akinek jól fejlett füle vagyon, hallja a zenét. Akinek süket füle vagyon, hiába hegedül annak akár Kubelik is. Mégis nem haszontalan erről beszélni. Akik aranyat ásnak-keresnek, mindig szívesen hallgatják más aranyásók tapasztalatait. Akik már a jóuton vannak is, megerősíti inukat a mutatófa jelzése, ha egyez az irányukkal. Akik már az ajtónál tapogatóznak, nem kell annyira keresniük a kilincset. Az apa pedig legjobban beszélhet a gyermekeinek, mert a gyermek, ha nem is érti, bizalommal fogódzik az apa kezébe: bizonyos, hogy ez a kéz hínárba nem vezeti. Kálvin és Fárel (Folytatás az első oldalról) félénk, erőtlen, bátortalan természetű vagyok, úgy érzem, nem küzdelemre születtem. Faréi ellöki magától a feléje nyújtott kezet: — Mit gondol, szabad egy keresztyénnek olyan messzire követni a maga érzékeny lelkét, hogy szavára az Isten országáért való harctól is eláll? Kálvin összerezzen, a szemrehányás, restségének emlegetése, mintha kényelemszeretetből nem akarná szolgálni a Megváltót, felzaklatja lelkiismeretét. Ez a csökönyös ember nem érti meg, hogy ő nem való erre a felkínált munkára. Kezét tördelve, magánkívül könyörög, Faréi követelő, kemény tekintetének súlya alatt: — Az Isten nevére kérem, könyörüljön rajtam! Hagyja, hadd szolgáljak az Istennek más téren, és nem ott, ahol Ön kívánja. Itt képtelen vagyok! — Képtelen? Jónás is azt hitte, mikor az Isten hívta. Kálvin ostromlott lelkében zug a vihar. Egyre hevesebben tiltakozik. Két győzelemszomjas, kemény akarat küzd most egymással. Negyedórán át harcol egymás ellen minden erejével a két férfi. Az egyik megkezdett müve továbbviteléért küzd, a másik sorsa fenyegető fordulatát szeretné elhárítani. Faréi minden erejét összeszedi, hogy megtörje az ellenállást. A biztos győzelem tudatával kezdte a harcot. De az ellenfél nyakassága fejébe kergeti a vért. Fenyegetően huzza fel a szemöldökét, azt is elfelejti, kivel beszél, a szavakkal sem törődik már: — Mondd meg végre is, akarsz engedni az Isten hívásának, vagy nem? Kálvin összeszoritia fogait, remegő ujjaival ügyetlenül fésülgeti remegő sza- kállát: Ellenséges tekintettel méri végig az alkalmatlankodó vendéget. — Nem, nem és nem! Most azonban kiegyenesedik a prédikátor alakja, szinte megnő, szeméből tűz csap ki: — Te a magad nyugalmáért és kedvelt munkatervedért aggódol, én pedig a Mindenható Isten nevében, akinek az akaratával szemben dacoskodol, hirdetem néked: munkádon nem lesz áldás! Eltorzulnak Faréi vonásai, féktelen erővel vállon ragadja a magábaroskadó Kálvint, arca olyan közel van hozzá, hogy Kálvin szinte érzi forró lehelletét: — Átkozza hát meg az Isten a nyugalmadat, átkozza meg a munkádat! Tágra meredt szemmel bámul Kálvin, a vértelen ajkakra, melyek a rettenetes átkot kimondták. Döbbenetes világossággal látja át: Nem az előtte álló ember mondta ezeket a szavakat, az Isten beszélt általa. Rémülten érzi a Láthatatlan jelenlétét, szinte érzi az Isten kezét, amint az égből lenyúl és visszavonhatatlanul ehhez a helyhez kötözi, ahonnan az előbb még meneküli akart. A halál közelségénél is keservesebb érzés fogja el. Erővel letépték arról az útról, melyen járni akart, harcban, hábou- ban látja magát, mégpedig a legelső sorban. Vége a nyugodt munkának, melyről sokat álmodozott. Most még kívánatosabbnak tűnik fel mint korábban, mikor a gondolatától is el kell búcsúznia. Ábrahámra gondol, akitől az Ur a legnagyobb áldozatot követelte, de az utolsó pillanatban megkegyelmez neki, az ő áldozatát azonban elfogadja! A látogató hallgat, szúrós tekintetét Kálvinra szögezi, Kálvin pedig érzi, amint a láthatatlan kéz homlokára nehezedik, szeretné megrakadni, hogy kiszabadítsa magát a hatalmából, azonban képtelen karját felemelni. Kezet nyújt a prédikátornak, beesett arcán végigcsordul egy könnycsepp: — Legyen meg Isten akarata!
