Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-06-09 / 23. szám
C-iW oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA KRISZTUS BALASSA IMRE Regénye Amerre ment, amerre járt az a tekintet, forróság járta át a sziveket. Most megállt aMester pillantása. Megállt és egy arcra nézett komolyan, keményen, szigorúan. Sokan arra fordultak, hog) mit néz a Mester, kire néz a Mester? Egy sápadt arcra nézett, egy lesütött szemre, amely kerülte az övét, egy lefelé biggyedő, színtelen és keserű szájra nézett i. Mester. Éliás volt, a farizeus! És akkor a Mester fennhangon, a hirdetők és a vitatkozók hangján folytatta:-—- Ne gondoljátok, hogy fölbontani jöttem a törvényt, vagy a prófétákat. Nem jöttem fölbontani, hanem beteljesíteni. Mert bizony mondom nektek, mig elmúlik az ég és föld, egy 1 betű, vagy egy vesszőcske sem szűnik meg a törvényből, mig csak mind be nem teljesedik. Aki tehát felbont egyet e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt legkisebbnek fogják hívni Mennyek Országában. Aki pedig cselekszi és tanítja, annak nagy lesz a neve Mennyek Országában. Mert mondom néktek, hogy ha nem fogja felülmúlni a ti igazságtok az írástudókét és farizeusokét, be nem mentek a Mennyek Országába. ’ Az a'vértéiért és, keserű száj; megrándult. A lesütött szent- pillája megrebbent és a kéz köntöse szegélyét markolászta. Egy másik ember, aki hátrább ült egy kövön, vöröshaju és nyugtalan, pislogó szemű, odakúszott most a sápadtajkuhoz és sugdosni kezdett. • — Hallod ezt, Éliás? Minket káromol! Éliás1 ajka sziszegve suttogva és habzó dühvei ejtette a szót: —'Már nem soká, Józsué, nem soká! Még hadd beszéljen . . hadd beszéljen e' felforgató, hadd mondja, hogy elsővé lesz az, aki utolsó" volt. Hadd beszéljen! Hadd. hirdessen ! Mikor Éliás, fölemelte hunyorgó tekintetét, találkozott a sáemé Jézuséval. Reá nézett az szent haraggal és néma fájdalommal. — Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: ne ölj, aki pedig öl, méltó az Ítéletre. Én pedig mondom nektek, hogy mindaz, aki atyja fiára haragszik, méltó az Ítéletre., Aki pedig, azt mónd'ja, bolond, méltó a gyéhena tüzére. Ezért, ha ajándékodat az oltárra viszed és ott eszedbe jut, hogy - atyád fiának van elleheti valamije, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt és eredj előbb megbékiilni atyád .fiával és akkor menj és ajánld föl ajándékodat. Légy békülékeny ellenfeleid iránt idejében, mig' az utón vagy veié, nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak', a biró pedig a poroszlónak és tömlöcbe vessenek. Bizony mondom néked, ki nem jössz onnét, mig le nem fizeted az utolsó fillért! Elhallgatott. A szivek vihart rejtő némasága vette körül. Az estvéli napban szelíden mélázott adolenn a mező, távolról a tó vize nyújtózkodott. Violaszin fellegek úsztak az ezüstszürke égen és messziről feketén keményen, titokzatosan tekintett le reája a Karmel hegye, ahol egykor Illés prófétának megjelent az Ur tűzben és villámlásban. Körüljártatta szomorú, szelíd, kutató tekintetét az arcokon. Az ácsmester két érdes öklével fogta be az öklét és zokogott. Árra gondolt, hogy gyiilőlséget táplált szomszédja ellen és megcsalta azt. A katona, akin egy pillanatra megpihent a tekintete, alázatosan lehajtotta pogány, makacs és sötét fejét és számlálta magában a gyilkosságokat, amiket elkövetett, a gonosz erőszakot, amivel embertársait illette, rablásait, hará- csolásait. Egy asszony, aki fekete köntösben volt és hosszú, selymes pillák alól tekintett ki bársonyos nézésii szeme, gyermekét ringatta, aki fölsirt néha. Az öreg ember, aki olyan kinos- keservesen kapaszkodott föl utána a hegyre, az ég fellegeit nézte, amint mennek napnyugatról napkeletre ... Csicsergő hang csapongóit a csöndben. Madárkák szálltak a Mester feje fölött, sok-sok madárka. Tarka-barka kis testüket kéjesen fiirösztötték a nyugovóra térő nap enyhe melegében. Csattogva, csicseregve, énekelve keringtek a Mester feje fölött, százan meg százan. A Mester fölnézett rájuk. Mintha az égből, a biborsznü és violaszinii fellegekből, melyeknek a szegélye izzó parázsként égéit, mintha .meggyulladt selymek úsznának az égen, mintha a színes f^llegekből tarkabarka virágok esője hullott volna a fejére. Es a virágok angyali éneket, énekeltek. Lejjebb, lejjebb szálltak a madarak, egyre lejjebb. És egyszerre csak rászálltak a vállára, elborították egész alakját. Mindenféle szinü madarak, mintha virágeső hullott volna reá. És a virágok énekeltek, lágy, szívhez szóló, édes, csicsergő ezüsttrombitákon. — Hallottátok, hogy mondatott a régieknek, ne törj házasságot.' A madárkák elhallgattak, elnémultak. Mintha értenék a Mestert, mintha ők is tudnák, hogy most nem szabad énekelni: hallgatni kell, amit az Ember Fia beszél. Némán megültek vállán, keblén, karján és ölében, némán, mint az emberek, akik a lábainál ültek szanaszéjjel a hegyi tisztáson. —- Én pedig mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz, hogy őt megkívánja, már házasságtörést követett el vele szivében. Ha jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól. Mert jobb neked, hogy egy vesszen el tagjaid közül, mintsem egész tested a gyehennára vettessék. A farizeusok összedugták a fejüket. Hadarva, suttogva, arcuk elé tartott palástjaik mögött beszéltek.-— Jahvé hatodik parancsa csak a tettről, a cselekedetről beszél! , — Ez uj törvényt hirdet, Istenkáromló! Éliás, aki istenkáromlónak nevezte a Mestert, nyilván arra gondolt, hányszor kívánta meg szomszédjának, Józsiiénak vö- röshaju feleségét és hányszor pillantott arca elé vont köntöse mögül, úgy, hogy senki meg ne lássa, arra a festett arcú ném- berre ott hátul, aki előtt kiköpött az uccán, akit kikerült, hogy ruhája meg ne érintse tisztátalan testét. De akinek láttára bizseregni kezdett lomha vére. — Szintén hallottátok, hogy mondatott a régieknek: hamisan ne esküdjél, hanem add meg az LTnak, amire esküdtél. Én pedig mondom néktek, hogy egyáltalában ne esküdjetek, .se az égre, mert az Isten királyi .széke, se a földre, mert az Ö lábainak zsámolya, se Jeruzsálemre, mert a nagy Király városa. Még fejedre se esküdjél, mert egy hajszálat sem tudsz fehérré vagy feketévé tenni. Legyen pedig a ti beszédetek: igen, igen és nein, nem! Ami ezeken túl van, gonosztól vagyon. A pénzváltó elpirult. Szeretett volna a föld aíá bújni. Menynyire szégyelte most magát! Még tegnap is, a kafarnaumi vásárban, hogy eskiidözött égre-földre . annak a, perzsának, akivel üzletet kötött, hogy nem csalta meg! Eskiidözött az örökkévaló Istenre, aki az égben van, eskiidözött feleségére,, házára, gyermekeire, azt mondta, folyjon ki a két szeme, ha megcsalta! Azt mondta, hogy abban a nyomban sújtsa le őt Jahvé: Villáma, ha nem beszél igazat. . , , Megfogadta belsejében, hogy többé nem fog eskiidözni és hazudni sem ... . • • ; kis azok, akik itt voltak, akik oly sokat esküdtek, akiknek minden második szava könnyelmű esküdözés volt, akiknek ajkán oly könnyen tornvosodott a szó - én úgy éljek! Isten úgy legyen hozzám irgalmas! — azok most bűnbánatiak forró halántékkal, szégyenkezve, földre sütött szemmel gondoltak hamis esküvéseikre, könnyelmű és káromló fogadkozásaikra és oly sok hazugságaikra. — Hallottátok, hogy mondatott: szemet szemért és fogat fogért. Én pedig mondom néktek, ne álljatok ellent a gonosznak, hanem aki megüti jobborcádat, fordítsd oda néki a másikat is. Én annak, ki porolni akar veled és köntösödet elvenni, engedd át a palástot is. És ha valaki téged kényszerit ezer lépésnyire, menj el vele kétannyira. Aki kér tőled, adj neki és attól, ki kölcsön akar venni tőled, el ne fordulj. Éliás, és Józsué, a két farizeus, akik a tömegben lappangtak eddig, nem bírták tovább tovább hallgatni a Mestert. Futva hagyták ott a tisztást, reszkető indulattal. Szájukon tajtékzott £i szó: — Mózes törvényét gyalázza! Hisz Mózes mondá: szemet szemért, fogat fogért. ... És futottak le a hegyről, mintha gonosz szellemek kergették volna őket. Fejükre liuzták köntösüket, befogták a fülüket, hogy ne hallják a szót, amely repült utánuk az esti szellő szárnyán. — Hallottátok, hogy mondatott: szeressed felebarátodat és gyűlöld ellenségeidet. Én pedig mondom nékted: szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, kik titeket gyűlölnek és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért, hogy fiai legyelek Atyátoknak, ki mennyekben vagyon, ki napját fölkelti jókra s gonoszokra s esőt ád az igazaknak és hamisaknak. A katona, meg az együgyű pásztor, az, aki kardot rántott és életet oltott egy sanda pillantásért és az, aki kam pás botjával vagy erdőn vágott'dorongjával fejbevágta azt, aki elvett tőle egy darabka .sajtot, értelmetlenül néztek egymásra. Nem értették a Mestert. i
