Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-01-17 / 3. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA NEM LESZÜNK HŰTLENEK MI SE! Az évi gyűléseket tartjuk egyházainkban. Emlékezünk, számot a- dunk, elmondhatjuk-é: futásomat elvégeztem! A bitet megtartottam! Amikor visszatekintünk, akkor ne csak az elmúlt évre emlékezzünk, hanem nézzünk vissza sokkal mesz- szebbre. Emlékezzünk meg a mi amerikai magyar református hitünk hőseiről, az alapitókról, úttörőkről. Gondolkozzunk: kik voltak ők és mit tettek ? Egyszerű, szegény munkás emberek voltak, akiknek volt hitük, bátorságuk egyházakat, egyleteket alapítani. Egyszerű, szegény munkásemberek voltak s mégis ők Írták meg a magyar református történet egyik legszebb lapját. Néhány évtized alatt több mint száz templomot építettek, megalakították a világ legnagyobb és^ leggazdagabb egyháztársadalmi intézményét, árvaházat, öregek otthonát építettek. Ha megemlékezünk arról: kik voltak és mit tettek, akkor az énekiróval együtt azt mondjuk “Atyáink régi szent hite! . . . mily boldogan dobog szivünk, mikor szánk téged emleget!’’ Ők megtették, amit tenniök kellett. Elmondhatják: Atyám! a munkát, amit rám bíztál, hogy végezzem, elvégeztem ... ők megalkották a hit gyümölcseit! Mi meg tudjuk-é tartani? Tudjuk-é gyümölcsöztetni? A gyiilésezések idején emlékezzünk, de tegyünk fogadást is: Atyáink régi szent hite! Nem leszünk hűtlenek mi se! Dr. Újlaki F. Szüntelen imádkozzatok ! III. Mikor Jézus rávette tanítványait az imádkozás titkára, akkor a többek közt azt mondta nekik: “Mikor pedig imádkozol menj be a te belső szobádba és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.” Ezzel azt akarja Jézus mondani, hogy az imádkozás tisztán az ember és Isten ügye, mely az ember lelkét összeköti az élő Istennel, hogy az ő szentségének sugarai fényesítsék, világositsák és igazítsák meg azt. Az imádkozás nem tartozik tehát a világ elé, melynek tömege, zaja, csalárdsága, felületessége és folyton változó hangulata csak zavarólag hat az imádkozó lélek áhítatára. Azért az imádkozás vagy teljesen zavartalan magányban, vagy pedig az Ur házában: a templomban történhet, hol velünk együtt imádkoznak közös áhítattal embertársaink és igy, mert ugyan azt cselekszik, nem zavarhatják, hanem csak erősíthetik imádkozó lelkünk közösségét és^ összhangját Istennel. Ezt mutatja Jézus és a Szentirás- ban található imádkozok példája. Jézus a magányban imádkozott, mikor “kiment a hegyre magánosán imádkozni és az éjszakát Istennel való imádkozásban töltötte,” vagy “a mikor a pusztába vonult visz- sza imádkozni.” Péterről is olvassuk, hogy “felment a háznak felső részére imádkozni.” A templom pedig épen e célra szolgál. Ott lelkünk közös áhítatában a földi élet bajaitól, gondjaitól és csalódásaitól megszabadulva, egyedül Istenre lehet függesztve. így “dicsérték az Ur nevét az Ur házának pitvarában az ótesta- mentumi kegyesek.” Ezt látjuk Dávidnál, a ki igy imádkozott: “Én uedig a te kegyelmed sokaságából házadba megyek és leborulok szent templomodban.” így cselekedett az zsoltárköltő, a ki csak azt kér-' te az Úrtól, hogy “lakhassék az Urnák házában, nézhesse az Urnák szépségét és gyönyörködhessék az ő templomában” és ajkáról ily fohász szárnyalt fel: “Jobb egy nap a Te házadban, mint ezer nap egyebütt.” Jézusról is olvassuk, hogy “már jókor reggel a templomban volt” és "szokása szerint be ment szombaton a zsinagógába.” A jeruzsálemi első keresztyén ről pedig az van meg írva, hogy “minden napon egy akarattal a templomban valá- nak tiszta szívvel dicsérve az Istent.” De a fenti versben mást is tanit Jézus. Azt is mondja: “A te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.” “Megfizet nyilván.” Nem ártana, ha ezt mindenki jól megjegyezné magának. Ebből az látszik, hogy az imádkozás, nem csak Istennel való társalgás, nem csak Isten dicsőítése, nem csak, hálaadás l azért, hogy mindent az ő kegyelméből kaptunk eddig, nem csak kérés abban a reményben, hogy tőle származik minden jó adomány és tökéletes ajándék, nem csak nemes szórakozás és áhitatos lelki gyönyörködés, melyek rendesen és a legtöbbször nyom nélkül elmúlnak, hanem az imádság olyan érdemes valami, a melyet Isten megfizet, megjutalmaz. És ezt a megfizetést észre is kell venni. És pedig nem csak az imádkozónak, hanem a nyilvánosságnak, a világnak is. Észre is veszi. Mert Isten nyilván fizet meg az imádkozásért. Más szóval: ennek meg kell látszani az imádkozó életén. Vissza kell tükröződni egész életmódjáról. Érvényesülni kell cselekedeteiben. Mert “nem rej- tőzhetik el a hegyen épített város” és “az égő gyertyát nem szokták a véka alá tenni. hanem a gyertyatartóra teszik, hogy világítson mindazoknak, kik a házban vannak.” így az imádkozás jutalmát is látni kell. Nem szabad annak sem elrejtőznie. Hanem világítania kell. És bent kell világítani a házban, nem pedig azon kiviil. Nem úgy mint azok cselekszenek, kik elhagyják gyülekezeteiket, egyházukat, vagy hazájukat. Mert Isten kijelentése szerint a gyertyatartók ezeket is jelentik, elsősorban pedig az ő gyülekezeteit. De hát mi az tulajdonképen, a mivel Isten nyilván megfizet az imádkozásért? Mi az, a mivel megáldja a buzgó könyörgést? Mik azok, a mik követik az imádkozó kegyes reményeit? A miknek meg kell látszani életében és érvényesülni kell cselekedeteiben? Mind az, a mit Isten az Ur Jézus leikéből fakadt imádságban, az általa adott minta-imádságban kijelentett nekünk, a ságnak ismer, mert röviden minden meg van benne, a mire csak az embernek szüksége van és lesz. RÓMA. — Göring náci gazdasági diktátor és porosz miniszterelnök ideérkezett. A pályaudvaron Mussolini, Ciano, valamint a király semélyi képviselője fogadta. Bár az utazást “nem hivatalos jellegüknek nevezték, a katonai diszgárda is kivonult. A keresztség ( Folytatás ) Irta: Nánássy Lajos Azok szerint, akik a gyermekkeresztséget elvetik és csak felnőtteknek szolgáltatják ki a sák- ramentumot, a másik érv az, hogy Jézus Krisztus is felnőtt korában ment Keresztelő Jánoshoz, hogy Őt megkeresztelje és ez által adott példát arra, hogy a keresztségben ma is csak öntudatos, felnőtt egyének részesülhetnek. Mint tudjuk, Keresztelő János azoket keresztelte meg, akik bűneiket megbánták és megtérést Ígértek. Az ilyeneknél volt a lélek megtisztulásának kiábrázolója a külső keresztelés. Krisztusnak a János keresztségére szüksége nem volt, mert benne álnokság és bűn nem találtatott. Azért vonakodott őt Keresztelő János az Ur megkeresztelésé- től és arra kérte, hogy inkább Jézus keresztelje meg őt. Mi a jelentősége az Ur Jézus Krisztus megkeresztelkedésének? Az, hogy az által odasorozta magát a bűnös emberiséghez magára véve annak minden nyomorúságát, átkát és büntetését. A megkeresztelkedés által tett vallomást arról, hogy rálép a Golgotához vezető útra és áldozatot fog bemutatni a világ bűneiért. A megkeresztelkedés Jézus életében épen úgy, mint születése és halála, megaláztatásának volt egyik állomása. A Jordán folyóban, amikor Keresztelő János vizet öntött rá, vagy bemeritette, elpecsételte magát az Ur arra a munkára, amiért alászállott e földre: vére hullásával váltani meg a bűnös emberiséget. Ezért nyilik meg az ég hirtelen és ott látjuk a Szentháromságot. Az Atyát, aki gyönyörködik szerelmes fia áldozatának felajánlásában; a Fiút, akit megkeresztel János és a Szentlelket, aki galamb alakjában száll Jézusra. így tehát a Jézus Krisztus keresztelését a mienkhez hasonlítani nem szabad. Jézus felnőtt korában, amikor harminc éves volt, pecsételte el magát a megkeresztelkedés alkalmával a megváltói munkára, mert öntudatosan, a maga elhatározásából akarta ezt cselekedni. A- zonban már gyermekkorában részesült a zsidó népnek parancsolt körülmetélkedésben és tagja lett ez által az Isten Egyházának. Ezt a tényt nem emlegetik azok, akik a gyermekkeresztséget elvetik. Az apostolok az Ur Jézus Krisztus parancsolata alapján kereszteltek és természetesen elsősorban felnőtteket, mert a Krisztus vallásának nagyokat akartak megnyerni, nem pedig öntudatlan csecsemőket. De már Péter megmondja a pün- kösti beszédben, hogy azért kell megtérni és meg- keresztelkedni, mert az ígéret a felnőtteknek adatott és azok gyermekeinek. ( Ap. Csel. 2: 38, 39 ). Mikor prozelitákat vettek át a zsidók, vagyis o- lyanokat, akik korábban pogányok voltak, az áttérő felnőtteket gyermekeikkel együtt megkeresztelték. Az uj szövetségben több bizonyság van arra nézve, hogy az apostolok a megtérő pogá- nyokat és zsidókat házok népével együtt megkeresztelték, tehát a gyermekeket is.. Az egyházi atyák és egyházi Írók közvetlenül az apostoli korszak után bizonyságot tesznek a gyermekkereszt' ségről és arról úgy emlékeznek meg, mint amely szokás az apostoloktól származott. Nem is volt emiatt semmi vita, vagy kétely a keresztyén Egyházban hosszú évszázadokon keresztül, mind addig, mig a tizenhatodik században elő nem állottak az anabaptisták, a mai baptisták elődei, akik elvetették a gyermekkeresztséget bizonyára azért, mert annak hittani jelentőségét és benne Istennek atyai csodás szeretetét nem értették kellőleg. Mint tudjuk, Luther éles harcokat vívott velük és úgy Zwingli és Kálvin, mint a többi reformátortársaik a gyermekkeresztséget bibliainak és igy megtar- tandónak Ítélték. A keresztség formájára vonatkozólag egyesek a bemerítést tartják egyedül elfogadhatónak és ezt a keresztelést előszeretettel bibliai kereszt- ségnek nevezik. Az eredetileg görög nyelven Írott újszövetségben a keresztelni szót “baptizein” fejezi ki, (innen keresztelés angolul “baptizm” és a baptisták is innen nyerték nevüket ) és az ere-
