Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-05-26 / 21. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7-ik oldal TOLEDO, 0. VASÁRNAP. MÁJUS 30-ÁN, lesz a Református Egyesület jubileumi ünnepélye. 1. Délelőtt tiz órától ünnepi istentisztelet. Prédikál Ft. Sebestyén Endre a Független Református Egyház főesperese. — Az istentiszteleten a többi szolgálatot Nt. Tóth Mihály detroiti lelkész, Nt. Borsi- Kerekes György szervező titkár és Dr. Újlaki Ferenc fogják végezni. 2. Délben fél egy órától kezdődőleg diszebéd a Szent István teremben. A dísz- ebéden adják át üdvözleteiket az egyletek képviselői és a különböző helyekről megjelent magyar vezérférfiak. 3. Este 6 órától kezdődőleg táncmulatság a Szent István teremben. A SZENTLÉLEK kitöltetésének és az egyház születésnapjának ünnepét sziv- béli szent buzgósággal tartottuk meg. A szolgálatokat Nt. Borsi-Kerekes György és az egyház lelkésze végezték. A két Énekkar éneke, Nt. Újlaki Ferencné és Kardos Erzsiké duettje, nagyon emelte az áhítatot. Három felnőtt ifjú, Izsák Ida, Izsák József és Izsák Ferenc konfirmációban részesültek, hűséget esküdtek Megváltónknak a református egyház kebelében való követésére. Az Úrvacsorában 109 férfi, 161 nő, összesen 270 lélek vett részt. A szent jegyeket egyházunk pénztárnoka, A. Nagy József és neje ajándékozta. Ünnepi boritékadomány összesen: $191.75. AZ IFJÚ ASSZONYOK MISSZIÓI KÖRE május 31-én Georgi Ferencné otthonában fogja rendes havi gyűlését tartani. A JUNIOR CHOIR régóta tervezett kirándulását május 31-én, hétfőhöz egy hétre, fogja megtartani. Reggel hét órakor indulnak és a Pearson Parkba mennek. KIADÓ KÖZLÉSEI A FELHÍVÁST olvassa el minden előfizető és tehetsége szerint próbálja rendezni tartozását és előfizetését. Legalább csak annyit tegyenek meg a hátralékosok, hogy egy levelező lapon Írják meg, hogy küldjem-e nekik tovább is a lapot? NYUGTÁZÁS Clevelandból Fekete György $1, Gal- goczy Mihály $2, Pecsők János $2, Nt. Virág Istvánná $1, Bogó István $1, Nagy Pál $2. — Youngstownból Kurucz Bertalanná $2. — Ashtabuláról özv. Tóbiás Andrásné $2. — Akronból Tilly János $2 és Sala Ernő $2. — Köszönet. KRISZTUS BALASSA IMRE Regénye János vacogó foggal bujt Péter mellé és szólt: — Kicsoda ez, hogy a szél és a tenger is engedelmeskedik néki? •‘SZABAD-E JÓT TENNI?” Szombat volt, szent szombat. Mindenki a zsinagógába gyüh. Most lépett be Éliás, a farizeus. Félelemmel nyitottak utat neki. Szent és bölcs törvénytudó hírében állott, kegyetlen őre volt az Írott törvénynek. Ünnepnapon alamizsnát osztott a zsinagóga előtt, de olyankor mindig megfuvatta a sófárokat, hogy az egész város lássa az alamizsnálkodást. Az volt a hire, hogy a próféták és a törvények könyvét igen jól tudja. Éliás fejére húzta a taleszt, testét alig vonszolta, mintha a biinbánat súlya alatt görnyedne meg. Szenvedő arca volt, ajka körül a fájdalom vonásai tanyáztak. Mintha azt mondták volna ezek az ajkak: Ide nézzetek; ide nézzetek, ó testvéreim, miként szenvedek én a biinbánat súlya alatt és a ti bűneitekért is! A nagytekinténlyii törvénytudó nem volt egyedül. Egy öreg embert vonszolt magával, kinek el volt száradva mind a két keze. Az a két kéz, két élettelen csont, úgy kalimpált testén, mintha csak kötéllel kötöttek volna a csonka törzsre két rossz karót. A törvénytudó magával ráncigálta a nyomorékot és odaállította a frigyszekrény elé, mondván neki, hogy csak várjon. Azután elvonult és láthatta a gyülekezet, hogy megint az ajtóban áll egy másik farizeussal. Sugnak-bugnák és lesnek ki az ajtón. — Vájjon eljön-e megint? — súgta Éliás. — Ha eljön, — felelt a másik farizeus suttogó hangja — meg lészen a bizonyság ellene. Mert megfogja gyógyítani a száradtkezűt, ámbátor ma' szombat vagyon. Éliás nevetett, De ezt a nevetést csak ő maga hallotta. — Vagy meggyógyítja, vagy nem gyógyítja meg. Jó, ha meggyógyítja, jó, ha nem gyógyítja meg. Ha meggyógyítja, — hangja éneklő volt és szakállát simogatta — jó: mert bizonyság lesz rá, hogy megsértette szent szombatunkat: gyógyítván azon napon. Ha nem gyógyítja meg — az is jó: bizonyság lészen rá, hogy csaló, ki nem tud csodát tenni. .. Jött.. Szelíden, csöndesen. Végigment a zsinagógán, egyenest a frigyszekrény felé tartva. Uletődött suttogás kisérte lépteit: — Az idegen fiatal rabbi... — Aki meggyógyitotta a százados szolgáját puszta szóval. — Aki talpraállította a bénát. .. — És kiűzte az ördögöt! A két farizeus, arcukat elfödvén köntösükkel, előre lökték a kiszáradt kezű bénát. Valósággal odarugták Jézus elé, hogy találkozzék vele a templom közepén. Azután visszahúzódtak a tömegbe. Elbújtak, nem láttatták magukat. Csak mohó, alattomos szemük figyelt az imakendő alól pislogva, csak gonosz szivük kalapált hevesen. Vájjon meggyógyitja-e? Vajjon elutasitja-e ? A száradtkezű ember úgy állt ott a zsinagóga közepén, mint a fájdalom eleven szobra. Szemének könnye már kiapadt, hosszu-hosszu szenvedése éveiben elszokott már a sírástól. Lehajtotta a fejét, ráncos kiaszott, sárga fejét, amely olyan volt, mintha egyhetes halott karóra tűzött feje volna. Jézus megállóit, meglátta. Szánakozó, mindenkit átölelő tekintete végigsiklott kiszáradt két karján. Megszólította az embert: — Állj a középre. Azután nagy fennszóval igy kérdezte, mialatt körüljár- tatta tekintetét a sokaságon: — Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat? Néma volt a tömeg és tanácstalan. Az együgyű halászok, a pásztorok, a vámosok és a pénzváltók mit felelhettek volna- Ők nem tudták a törvényt. Jézus nem is őket kérdezte. Szeme odatapadt a farizeusok arcára. Keményen. Szemüket kutatta. Szemüket, mely kerülte az övét, mint ahogy kerülte minden emberét. Őket kérdezte. Hangja keményebb volt. Úgy csendült, mint a fegyver acélja a kovács üllőjén: — Szabad-e szombaton életet menteni, vagy veszni kell azt hagyni ? A farizeusok hallgattak, mint a sir. A fejüket behúzták a vállaik közé. A taleszt még jobban a fejükre vonták, egészen a szájukig. A szemük ki se látszott alóla, az ajkuk néma volt. Ő haragosan nézett végig rajtuk. Szeméből villám lobbant. Megismerte őket, akik majd egykor vádolni fogják őt! Azután elszomorodott a keménysziviieken, e romlottakon, e sunyi alázattal kérkedőkön, e cselszövőkön, e törpe és gonosz, irigy és féltékeny lelkeken. így szólt a bénához: — Nyújtsd ki kezedet! A lélekzetek elakadtak, a szivek sem dobogtak. Dermedt csöndben nyúltak előre a nyakak, dülledtek ki a szemek, tátva maradtak a szájak. Ő ismételte, parancsolóan, mig szeme izzó, tüzes golyóként tapadt a bénára: — Nyújtsd ki kezedet! A két száraz kóró himbálózni kezdett; előbb erőtlenül, ösz- sze-vissza, mint a megbomlott szőlőkaró, melybe ördög költözött. Azután lassú mozdulattal fölemelkedett a két száraz kar, a vér áramlása megindult az elsorvadt izmokban, a száraz ujjak megmozdultak, a görcsbe szorult két kéz sok esztendős halálból serkent, kinyílt a két tenyér az ég felé, mintha áldást könyörögne és térdre borult a boldogtalan, kiszáradt szeméből megindult a könnyek árja, ajkán görcsös zokogás bugyborékolt ki, végigvágódott a földön, arccal Jézus lábára omolva, szájával saruját csókolgatva, halálból föltámadt két karjával térdét ölelte át. És zokogott, zokogott, zokogott. .. mialatt testét a fölindulás rázta. Életet adó belső fölindulás! A^ nép arcra borult és vele sirt a siróval, vele zokogott a zokogóval. ,
