Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)

1937-05-26 / 21. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik oldal Csendességben Jézussal! III. Egyszer egy hittanórán feltűnt ne­kem, hogy egy kis tanítványom, aki min­dig nagyon élénk szokott lenni, nagy csöndben ül a padban, oly szomorú arccal, mintha minden percben sírva akarna- fa­kadni. Azt gondoltam magamban, úgy látszik, a kis Gábor, mert igy hívták a kisfiút, kikapott otthon és most azért szomorú. Egyszerre csak lehajolt a padra és el kezdett sírni. Odamentem hozzá és megkérdeztem: Gáborka, mi bajod van, bántott valaki? Mire nagy keservesen be­vallotta, hogy amikor édesanyja figyel­meztette, hagyja abba a játékot, meghara­gudott és haragjában csúnyát mondott édesanyjának. Édesanyja nem szólt sem­mit, csak szomorúan nézett rá. Aztán már el kellett jönnie hittanórára s nem tudott bocsánatot kérni. Azt is elmondta a kis Gábor, hogy édesanyja el megy délután hazulról és csak későn este jön vissza s ő most egész estig nem kérhet tőle bocsána­tot, Alig tudtam megvigasztalni. Végre elcsendesedett. Miwor vége volt a hittan­órának s hazaengedtem növendékeimet, hát kit látok ott a kapuban, kit mást, mint az énGáborkám édesanyját. Tudta, hogy mi mehetett végbe kis fia szivében. Bol­dogan futott oda a kis fiú s úgy kért bo­csánatot, hogy mindenki hallja. Mikor édesanyja szeretettel ölelte magához, csakúgy ragyogtak szemei örömében. So­ha életében még nem volt ilyen boldog, mint akkor, mert érezte, hogy édesanyja szereti, nagyon szereti, sokkal jobban, — mint ahogy megérdemli. Kell lenni a mi életünkben is olyan pillanatnak, mikor megérezzük, hogy Isten a mi mennyei atyánk mennyire szeret minket, sokkal jobban, mint ahogyan azt mi megérdemel­jük. Dacos gyermekei vagyunk, akik meg­bántjuk Őt sokszor, naponként, sőt órán­ként. De mikor azt hisszük, hogy elérhe­tetlen távol van, akkor van legközelebb hozzánk. MÁJUS 28. — A TEREMTŐ MA­GASZTALÁBA. — Zsoltár 136, 1—9. 26. A teremtett világban Isten örökkévaló kegyelme látszik meg. Akinek szemeit a Lélek megnyitotta, az nem tud mást ten­ni, mint túláradó szivvel a Teremtőt ma­gasztalni. Ezt a dicső szolgálatot végzi az egész teremtett világ. Mit is tudnék tenni? Ha nézem a világot melyet teremtett szent legyen szava. Leomlok szent színe előtt és szívesen ujjongó örömmel hajlik meg. Ajkamon előtör az ének: “Mily nagy vagy te! Mily nagy vagy te!” MÁJUS 29. — A TEREMTÉS KEZ­DETE. — I. Mózes 1, 1—5. “Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. . .” Ez a vers van a bibliának, ama hatalmas lelki épületnek homlokára írva. Isten te­remtette a világot! Mit jelent ez a hatal­mas homlokzat-felirat nekem? Azt és olyant jelent, amit szeretnék kimondani és leírni, de igen érzem a tehetetlensége­met. Az a kérdés tódul elém: miért terem­tette Isten? Miért eget és miért földet? Azért, mert szorongatta Istent a túláradó szeretet és ez a szeretet arra bírta, hogy önmagán kívül teremtett lényeket, hogy azokra pazarolja szeretetét és kicsorduló túláradó jóságát. TEREMTES MÁJUS 30. — A FIZIKAI VILÁG MEGTEREMTÉSE. — I. MÓZES 1, 6— 19. — A biblia ezen részen elmondja, hogy az Ur mikép alkotta meg a fizikai világot. Azt a remek világot, amely csodálatba ejti a számitó értelmet, amely évmilliós útját pillanatnyi pontossággal betartja. És még­is ! Mire vállalkoztak az emberek! Isten kezét megakarták kötni és ezeket a tör­vényeket bilincsekül az ő kezére rakni! Sőt még én is szeretném odatartani az Ur elé a törvényeket, valahányszor nem az én elgondolásom szerint igazgatja az LTr éle­tem eseményeit. Nyomorult, gőgös em­ber ! A. Teremtő alkot és ő alkotásai fö­lött is mindig ur maradt! Isten megtért gyermeke vagy és örök Teremtőd bölcses­sége előtt megtorpansz? MÁJUS 31. — AZ ÁLLATVILÁG TEREMTÉSE. — I. Mózes 1, 20—25. — Mily finom müérzékkel alkotta meg az ál­latok világát is az Isten! Milyen gyengéd szerettei alkotta meg a madár éneklő hang­ját! Mennyi tiszta csengés és színárnyalat van csak egy pacsirta dalában is! Hogy szereti az Ur az ő keze által megalkotott lényeket mind! A teremtett világ felséges éneket énekel a csodálatosan gondviselő Istenről. Te megérted-e ezt áz éneket? Énekled'-e teljés öntudattal, meggyőző­déssel és hittel? Lépcső-e neked az egész teremtett világ, amelyen át közelebb jutsz Istenhez? Te is látod-e és tudsz-e egész lé­lekkel Isten előtt leborulni és őt magasz­talni ?! JUNIUS 1. — A teremtés koronája. — I. Mózes 1, 26—28., 31; Zsolt. 8. — Mi­lyen felséges szó és szeretet Isten ajkáról! Teremtsünk embert... Valóban kevéssé tette az Ur az embert kisebbé az angya­loknál! Dicsőséggel és tisztességgel meg­koronázta, királyi méltóságra teremtette és úrrá tette a földön minden fölött. És mi mégis milyen kolduskirályok vagyunk! — Méltóságunkat külső cicomázkodásba he­lyeztük, tisztességünket emberek külső hajlongásában és süvégelésében keressük! Uralkodni pedig egy indulatunkon sem tudunk, csak másokon, alantasainkon, cselédeinken, házastársunkon szeretnénk! Kolduskirályok vagyunk, akik a halhatat­lan lélek dicsőségét felcseréljük a bekent arcok, a cimek és rangok dicsőségével! JUNIUS 2. — A TEREMTŐ NAGY­SÁGA. — Zolt. 33, 1—9. — Felséges, di­csőítő ének zendiil meg a zsoltáriró ajkán. Isten Szentlelke megmutatja neki az Ur igazságát, szinte megretten a tökéletesség Megbocsátok Hányszor tűnne harag, viszály, Sötét átok, Ha e kis szót kimondanák: Megbocsátok! Nincs melegebb, nincs nemesebb Mint e szócska. Ha cseng, a szív napsugaras Fényét szórja. Nincs harangszó, mely tisztábban, Szebben csendül, A szivekben ki nem alvó Szeretetrül. S mégis, hányszor ez a szócska Abba marad, Visszafojtja a lelkekben Dacos harag. S két szív között a lánc úgy hull Ketté néha, Hogy egymástól várja e szót S büszke, néma. Hányat döntött már e dac, gőg Szenvedésbe, Hányszor bánták meg könnyezőn. De már késve. És elszakadt tőlük egy szív, Mely melenget, Hü pajtásé, hü baráté — El ne engedd! Mikor hallom azt a szócskát: Megbocsátok, Csupa napfényt, csupa nyíló Rózsát látok. Feleki Sándor ama szédítő méreteitől, amelyre látomá­sában rádöbben. Más oldalról meglátja Is­ten hűségét is, amely viszont olyan, mint a meleg napsugár az igazság óriási he­gyén ! Az Ur hűsége és jósága legyőz minden rémületet, amelyet az igazság hi­deg fénye benned kelt. Mikor már az Ur hűsége fölemeli a fejedet, amit az igazság fénye lecsíiggesztett, akkor meglátod, amit a próféta is meglátott. Isten hatalmát azért dicsőítjük, mert az Ur teremtett, mert szavára, szájának leheletére lettek mindenek. JUNIUS 3. — A TEREMTÉS BE­FEJEZÉSE. I. Mózes 2, 1—3; János 5, 17. — Teremtői munkáját befejezte az Ur; megszűnt a hetedik napon minden mun­kájától, melyet alkotott. De az uj munká­ját : a fenntartói és gondviselői munkáját szünet nélkül gyakorolja. “Az én Atyám mindezideig munkálkodik, én is munkál­kodom” (János 5, 17.) — mondja Jézus. Uj munkáját atyai hűséggel szünet nélkül gyakorolja rajtam is! Anyagi világban újat nem teremt, csak a lelki és kegyelmi, a láthatatlan világban, — a megértés által. Megtanít a nagy szombati nyugalomra, a benne és az ő kegyelmébe való teljes el- meriilésre, ami egyetlen nyugodalom an­nak, akit ő ujjáteremtett.---------------------------------------------------------------------------------^ OLVASGATJA OTTHON BIBLIÁJÁT? T

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents