Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-04-25 / 16. szám
6-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Magyar Református Muzeum és Levéltár Az a bizottság, amelyet Egyesületünk igazgatósága a februári gyűlésen a Muzeum és Levéltár ügyében kiküldött, április 6-án tartotta első gyűlését. Ezen a gyűlésen megbeszélték a bizottságnak a tagjai azokat a terveket, amelyeket ajánlani fognak az igazgatóságnak. Természetes, hogy minden tervet csak akkor lehet és szabad megvalósítani, ha van miért megvalósítani. Itt is az az eset áll fent, hogy a Muzeum részére nem jönnek úgy a tárgyak, mint az kívánatos volna. Pedig az amerikai magyarságnak nagyon sok olyan emléktárgya van, amelyeknek valódi értéke akkor tűnnék ki, ha azokat minél többen megláthatnák. Az a néhánny zászló s régi újság csomó, s a régi nyugati egyházmegyéknek az irattára, még nem jogosíthatnak arra, hogy az Egyesület és a Bethlen Otthon költséges építkezésekbe menjenek bele. A bizottság tehát első sorban azt a kérést intézi minden magyar testülethez, egyházközséghez és minden magyar emberhez, hogy minden olyan tárgyat, amelynek magántulajdonban igazán alig van értéke, de amelyek a köz szempontjából igazán becsesek: küldjék be a Bethlen Otthonhoz. — Egyes egyházaknál nagyon értékes történelmi becsű dolgok vannak. Urasztali térítők, felszerelések, amelyek el vannak rejtve a világ előtt. Sok régi egyletnek könyvei, felszerelései, zászlói csak akkor birhatnak értékkel, ha olyan helyen vannak elhelyezve, ahol megláthatják azokat. Ligonierba a nyár folyama alatt sokszor egész bucsujárás van! Milyen szép és lélekemelő, termékenyítő erő lehetne az, ha rámutathatnánk olyan emlékekre, amelyek negyvennegyvenöt esztendő előtt áldozatkész sziveknek voltak az adományai. A kérésünk tehát az, hogy szedjünk össze minden értékes tárgyat. Gyűjtsük össze emlékeinket s ezekkel az emlékekkel is gazdagítsuk meg a magyar jövendőt. Kalassay Sándor, a bizottság jegyzője. NAGY DIÁKÜNNEPÉLY LANCASTERBEN Az elmúlt héten a lancasteri Franklin és Marshall főiskola magyar diákjai, szeretett professzoruk Dr. Tóth Sándor és klubjuknak diszelnöke Dr. Ch. Schaeffer tiszteletére, gyönyörű irodalmi estélyt rendeztek. Igen sok amerikai vendég is megjelent azon s az estély szép műsorral is össze volt kötve, melynek fénypontja volt ifj. Nagy Emil bethlehemi ref. lelkész nagyon szép beszéde, melyben méltatta a főiskola magyar professzorának, Dr. Tóth Sándornak a Széchenyi Club megalapítása és a magyar diákoknak atyai szeretettel oly sok éveken át végzett odaadó nevelése és az életbe való bevezetése terén végzett minden elismerésre méltó szép munkáját, mint aki általuk a magyar kultúrát az amerikai kultur tényezőkkel nemcsak megismertette, hanem valóban annak előttük igaz elismerést szerzett. Ilyen munkát méltatni nem lehet eléggé, ilyesmiért nem szokott elismerés járni sem az amerikai, sem az óhazai vezető körök részéről, de a lancasteri magyar diákok és a lancasteri amerikai professzorok és azok családjai annál jobban értékelik és megbecsülik ezt a munkát és Dr. Tóth Sándornak magas tudásáért és annak a diákság, — mint az amerikai magyarság jövendő vezetői,— közé való átplántálását. — Míg)» ••• ELNÖKÜNK nem régen ezelőtt meghívta az amerikai földrészen fekvő országoknak a vezetőit egy konferenciára. A meghívást csaknem mindegyik állam elfogadta. Egyedül Bolivia, Equador és Paraguay nem jelentkeztek még, de később ezek az államok is jelentkezni fognak. A gyűlés Buenos Airesben lesz s a cél az, hogy megalapítsák az amerikai nép- szövetséget. A konferencia célja nagyfontosságu s mindazt magába foglalja, amit az európai népszövetség el akar érni. KÉRELEM A szerkesztőség kéri az ösz- szes egyházak lelkészeit és elöljáróit, hogy az egyház híreit rövidre összefoglalva pontosan minden héten küldjék be az alábbi címre: Ref. Lap. c-o. Expert Printing Co., 4829 Second Ave., Pittsburgh, Pa. (7.) — 14 — sága lelkén nagyobb kereszt volt, mint a gyermekén. Makir nagyszerűen helyettesítette Jo- safátot, mint mesemondó és játszótárs és Mi- hiám sem mondott nemet, amikor kezét a fél- kezü pásztor megkérte. Ettől kezdve még nagyobb tért foglalt el aZ elbeszélés, a történtek Mefibóset életében, mint eddig, korlátozva lévén a játszásban. És noha Siba leányai és fiai versenyeztek abban, hogy miképen mulattassák a kis jövevényt és készek voltak egész nap kis szekéren hurcolni e elhalmozni a gyermeki szeretet mindenféle jeleivel a királyi vérből származó fiúcskát; mégis, Mefibósetnek azok az órái voltak a legkedvesebbek, amikor esténként Makir az ágya mellé ült s Josafátról és Jonathánról, Sámsonról és Gedeonról, Mózesről s a pusztai bujdo- sásról beszélt. Makir elbeszéléseiben egész észrevétlenül egy uj hős alakja kezdett kibontakozni, akiről Gibeában nem volt szabad beszélni, nehogy Saul haragját a gyermek fejére zúdítsák. Az uj hős Dávid volt, a pásztorfiu, a lantos, Góliáth letiprója, az üldözött, a bujdosó, a királyfi Jonathán barátja, Juda uj királya. De róla csak akkor beszélt Makir, amikor más mint Miriám nem volt a társaságukban. Eleinte Miriám sem szerette, ha Dávidról szó esett, mert Makir nem tudta fékezni Saul iránti haragját, aki miatt karját is vesztette, de lassanként a Miriám kedvéért oly ügyesen kerülte el a Saul nevét a Dávidról szóló történetek el— 15 — mondásában, hogy az becsületére vált volna nemcsak egy ilyen egyszerű pásztornak, hanem még az eszes Dávidnak is. A pásztorkunyhóból királyi trónra emelkedett Dávid volt Makir eszménye, a hősök hőse, Jehova igazi felkentje, a filiszteusok veszedelme, a nép atyja, gondolatai központja. Sajnos, Dávid sohasem tudta meg, sohasem vette észre, hogy ki az ő igazi, tüzön-vizen át hü szolgája, mint ahogy a nagyok rendesen nem veszik észre leghívebb barátaikat, mert azok hize- legni nem szoktak s oly ügyetlenek kimutatni szeretetüket. És lassanként Mefibóset lelke is Dávidra vágyott, tőle remélt mindent, róla akart hallani örökké. Ha néha-néha megtörtént, hogy Mefibóset elvágyott Siba gyermekei hangos köréből, az csak azért volt, hogy Makir szóra bírhassa Dávid felől. És ez nem volt nehéz dolog. Köny- nyebb hallgatni a gazdának az időjárásról, halásznak a vízről, katonának a harcokról, asz- szonynak a gyerekeiről, mindnyájunknak önmagunkról, mint Makirnak Dávidról. És ilyenkor elmélázott a gyermek, átengedte magát gyermek-képzelete játékainak, s titkon nem egyszer gondolt arra, hogy látni fogja Dávidot seregei élén vagy hallani fogja bűvös lantját. Ezek a gondolatai azonban titkosak és sokszor reménytelenek voltak. Még Miriámnak sem szólt róluk, csak annak a nagynak, a név»
