Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-01-11 / 2. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA “MEGEMLÉKEZEM RÓLAD KÖNYÖRGÉSEIMBEN...” Az újév első hete az imádság hete volt. Istennek e földön élő hivő gyermekei buzgó imádságban egybefortak és együtt, közösen vitték elibe az Ő országának ügyét és egymás életét. Ha a magas égből letekinthettünk volna e földre, mily felséges látomás tárult volna elénk: templomokban, missziói állomásokon, kicsiny csoportokban, vagy egyedül, különféle szinü, fajú emberek, leborulva imádkoztak egymásért. Lelkünk összeölelkőzött, édes testvéri közösségben egyesült az imádságban. A földön szétszórtan, egymástól távol élő lelkek, találkoztak a múlt héten Isten előtt. Óh! álljunk be mi is, csatlakozzunk az imádkozókhoz nemcsak az egyetemes mindennap. Ha a legtöbb segítséget akarjuk Isten egyházának, vagy egymásnak nyújtani, akkor imádkozzunk egymásért. Mily erőforrás, boldogság tudni azt, hogy van valaki, aki megemlékezik rólunk könyörgéseiben, emlegeti nevünket Isten előtt. Jézus azt mondta Péternek: “Simon!... én imádkoztam érted.” Főpapi imádságában igy könyörög: “Könyörgök azokért, akiket nekem adtál... Atyám tarsd meg őket... őrizd meg őket, szenteld meg őket.” A Zsid. írott levél azt mondja: “Él... esedezik érettünk!” Pál ezt írja a filippibeliekhez: “Ti a szivemben vagytok... vágyódom mindnyájatok után, könyörögvén mindnyájatokért, nekem is üdvösségemre fog szolgálni a ti könyörgésetek...” Timótheusnak ezt írja: “Szüntelen megemlékezem rólad könyörgéseimben...” Legyünk Jézus és az apostolok követői abban is, hogy ez ujesztendőben használjuk jobban az Istentől adott felséges kiváltságot, az imádságot! Emlékezzünk meg könyörgésünkben egymásról, Isten egyházáról. Dr. Újlaki Ferenc. A MAGYAR BÁNYÁSZOK KARÁCSONYA - AMERIKÁBAN Sokaknak úgy tűnik fel mintha felesleges lenne a magyar bányászok karácsonyáról külön megemlékezni, mert hiszen a karácsony minden rendű és rangú keresztyén embernek egyformán szent ünnep; a Krisztus születésének drága ünnepe. Pedig nem egészen úgy van. A mostani magyar bányászok nem voltak mindig a földalatti rémek csákányosai. Mióta azonban el kellett hagyni az ősi foglalkozást, a föld színének kapálását, itt le kellett szállani a bizonytalan mélységek tárnáiba fekete gyémántot kapálni, azóta érzik, hogy más a földmivelő és más a szénbányász; igy a magyar bányász ünneplése is alaposan megváltozott. Különösen lehetett ezt érezni az 1935-ik év Karácsonya alkalmával. Amerikában évtizedek óta nem volt olyan pompás, fényes fehér Karácsony mint volt az elmúlt évi. Olyan gazdagon nem fedte a földet hólepel régen, mint most. Mit érzett a sötétségből világosságra felsiető magyar bányász? Bizony azt nehéz lenne megállapítanunk. Egy azonban bizonyos. Minden régi magyar bányász hazagondolt. Haza, oda, ahonnan idevándorolt. Gondolatában igy mélázott: “No, legyen hála annak a jó Istennek! Hát ez már csakugyan szép hazai Karácsony!” Tiszta mint az eredeti volt. Kiszakadt a meny- nyei angyalkák párnája? Több kilométernyire laknak a bánya be- és kijáratától. Nem gyalog, hanem mint Amerikában szokás; autón, vagy ennek hijján Ford gépen járnak oda és vissza. Háromszor is be-be szállnak, majd ismét kiugrálnak a bádogparipa ajtaján. Nem és nem akar indulni. Né- gyet-ötöt kipróbálnak. Mindmind egyformán csendes. Nem csoda, hiszen mind befagyott az ítéletidőben. Vontató truck jön. Egymásután huzza ki a fagyos fordokat. Megindulnak. Mennek-mennek miglen a hófúvások tömegében egy itt, a másik ott csúszott le az árokba. Neki gyürkőznek. Hat erős magyar bányász fölemeli a prüszkölő alkotmányt és kiteszik az úttestre. Párszor ezt megismétlik amig hazaérkeznek. Ekkorra azonban már csonttá fagyott rajtuk a különös szabású bányászmundur. Hej, nem bányászoknak való ez a hazafajta téli idő. Most aztán templomba kell készülődniük. Tiz-husz-ötven és némelyek 100 kilométernyire vannak a magyar templomtól. Van közelebb 5-10-20, de minek a!? Nem ünnepelnek azokban ezen a szent ünnepen. De nem is értenék ott meg a magyar bányászt, viszont neki is beszélhetne ott akár maga Fosdik doktor is. Elindulnak tehát. Mehnek-mennek a magyar bányászok a magyar templomba. Bizony mire két-háromszáz összegyűl, sokszor becsúszik a vasló az utszéli árokba. De ők azért csak nem engednek. Illedelmesen, hazai szokás szerint kézfogásközben üdvözlik egymást a templomelőtt. Csontig vág az északi szél, de be nem mennének a jólfütött templomba a kerek világért. Várják a többi bajtársakat. Mikor aztán az orgona lassan zengeni kezdi: “Krisztus Urunknak áldott születésén” kezdetű örökszép énekünket, akkor mindmind kalaplevéve vonulnak be a magyar bányászok. Boldogságtól kipirult arcok százai. Sokan vannak, akik már régen nem énekeltek ilyen tiszta szívből. Többen szemlehunyva énekelnek. “Minek az a csillogó karácsonyfa!” Az elmúlt hét szűk esztendőben egészen elszoktak tőle. ők maguk sem tudják hányadszor hallották most a karácsonyi szent Igéket. De ilyen közel sohasem férkőzött a szivükhöz. Az imádságok imádságát “Mi Atyánk” és a vallástételek leg- drágábbikát a “Hiszekegy”-t soha ilyen egy szivvel-lélekkel nem tudták volna elmondani. És most? Szinte zúgtak a templom falai. Kezdettől végezetig a templomot senki el nem hagyja. Urasztalához jöttek mindnyájan. El is feledték, hogy közel két óra hosszat vannak bent az Istenházában. Tovább is szívesen maradtak volna. Szivbeli adományukat letették, ami jóval több volt most, mint máskor. Visszament ki-ki a< maga helyére. Karácsony reggelen volt talán a leghidegebb. Nyolc óratájban már tele volt az egyik kis bányatelepen a magyar templom bányászokkal. Persze a hideg, Amerikában a templomokat sem kíméli. Csupa zúzmara volt bent minden. A világért be nem fütöttek volna. Minek? Magyarországon hírét sem hallották ilyesminek. Azt csak Pesten tehetik meg, ahol a fagyos minisztereket kímélik. A lelkész arra kérte az öregebb bányászokat, hogy miután kopaszodó fejük könnyen átfázhatna, tegyék fel az éneklés alatt a kalapjaikat. Hiszen az asszonyok fején is ott a kalap. Nem vétek az. Ellenben a fej- hülés nagyon veszélyes lehet. Ne add Úristen! Egy lélek sem engedelmeskedett. Kék-piros volt minden orca. Minden épkézláb reszketett mint a kocsonya. Még felsőkabátot sem láttunk. Minek a? Ha a pap kibírja, akkor ők is. Boldogan hallottuk aztán a templomajtóban egyik 70 éves öreg magyar-bányász feleletét arra a kérdésre, hogy miért nem tette fel a kalapját? “Hát kérem azt a templomban nem szokták.” A pap harmadnapos hideglelésben szenvedett a Karácsony ünnepek után, de a magyar bányászoknak hál’Isten semmi bajuk sem történt. A magyar bányászok Karácsonya Amerikában most sokkal vidámabb volt, mint pár évvel ezelőtt. Valahol már nem csak karácsonyfára, de karácsonyi kalácsra is jutott abból, amit a fekete gyémántok kiásásáért olyan panaszosan fizetnek az ország nagy urai. Adjon az Isten minden rendű és rangú testvéreinknek gazdagon megáldott Ujeszten- dőt! K. A. ••• AZ OLVASÓK ÉS EGYHÁZAK FIGYELMÉBE ajánljuk, hogy a Ref. Lap jövő heti számában megkezdődik és azután minden héten pontosan megjelenik az egyházak anyakönyvi tudósítása. Kéri a szerkesztőség az összes lelkészeket és elöljárókat, hogy minden héten egy levelezőlapon pontosan küldjék be a keresztelés, konfirmálás, elhalálozás és esketési adatokat. Továbbá egy uj rovatot nyit meg a lap, amellyel szolgálni akarja az olvasó közönséget. A rovat cime “Tanácsadó”. Bárki teljes bizalommal fordulhat a szerkesztőséghez akármilyen kényes ügyben is, mert a szerkesztőség azt a legteljesebb titoktartással fogja kezelni. Akár egészségügyi, akár jogi kérdésben, vagy óhazai ügyekben szakértők, úgymint orvosok, jogászok a magyar konzulátus szívesen állanak ezen a téren a Ref. Lapjának a segítségére. Az ilyen levelekben pontos aláírást és címet és jeligét kér a szer kesztöség, hogy a jelige alatt válaszolhasson a kérdésekre. Ezeket a leveleket kívánatra vissza is küldi a szerkesztőség. A jó tanács sokszor az aranynál is többet ér, azért amig nem késő használják fel az olvasók ezt a kedvező alkalmat mielőtt még döntenének fontos kérdésekben. ELŐFIZETETT-E MÁR A REFORMÁTUSOK LAPJÁRA?
