Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-03-14 / 10. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik oldal Biblia olvasási kalauz Emlékvers: Ez az a bizalom, amellyel Ő Hozzá vagyunk, hogyha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. I. János 5:14. Hétfő: Imádkozás a mennyei Atyához. Lukács 11:1—12. — A Jézus tanítványai imádkozó emberek voltak. Mikor azonban meghallották Jézust imádkozni, azonnal megérezték, hogy az ő imádságuk egészen más, mint Jézusnak az imádsága. Megkérték Jézust arra, hogy tanítsa meg őket arra, hogy miként kell imádkozni. Erre a kérésre tanította meg őket arra a szép imádságra, amelyet az Ur imájának nevezünk. Az Ur imája valóban mintája a helyes imádságnak. Ha imádkozunk, legelőször is arra a magasságra kell felemelkednünk, hogy az Isten Atya és mi az Ő gyermekei vagyunk. Ha így, mint az ő gyermekei hivő lélekkel imádkozunk, teljesen biztosak lehetünk a felől, hogy ő meghallgat minket. Megadja nekünk mindazt, amire valóban szükségünk van. Óh Isten, mi Atyánk, benned vetjük a mi bizodalmunkat s teljes hittel kérünk arra, hogy kérésünkben soha se habozzunk, mert a ki kérésében habozik, az tőled üres választ hoz. Kedd: Az imádság erő. Márk 9:17—29. — Hogy milyen ereje van az imádságnak, azt Jézus az ördön- gős ifjúnak a meggyógyitásával mutatja meg. Az ördöngős ifjú gyermekségétől fogva szenvedett. Az ördög gyakorta vetette őt tüzbe-vizbe,* mindaddig, amig az ifjúnak az édes atyja meg nem tanult imádkozni, amig le nem vetkőzte az ő hitetlenségét. Mihelyt az atya arra kérte Jézust, hogy legyen segítségül az ő hitetlenségében, Jézus azonnal meggyógyitotta a régóta szenvedő ifjút. Annak, hogy a mi imádságunknak nincsen meg a maga ereje, mindig az az oka, hogy nem vagyunk erősek a mi hitünkben. Nekünk erőre van szükségünk, hogy a helyes dolgot tudjuk cselekedni. Gépemberek vagyunk, akik benső, ható erő nélkül nem vagyunk arra képesek, hogy keresztül tudjunk menni az életnek a küzdelmein. Nekünk arra kell kérnünk a jó Atyánkat, Istenünket, hogy adja nekünk a Léleknek az erejét, aki megerősítsen minket minden kisértéssel szemben. Ha rajtunk az Urnák lelke nyugoszik, úgy miénk lesz a győzelem. Atyánk, megnyitjuk előtted sziveinket. Tölts be minket lelkednek erejével, hogy mi győzedelmesek lehessünk a Te nevedben. Szerda: Az imádság a mi Útmutatónk. Lukács 22:39—46. — Nincsen az életünknek olyan napja, hogy valami kisértés ne esnék rajtunk. Folytonos küzdelem az életünk a gonosz ellen. A kisértések között bizony nem állhatunk meg, ha meg nem fogadjuk Jézusnak a parancsolatát: “Imádkozzatok, hogy kisértésbe ne essetek!” Az élet küzdelmei között csak úgy állhatunk meg, ha Krisztusnak hü vitézei vagyunk. Fel kell azért öltöznünk az Istennek minden fegyverét. Szüntelen imádkoznunk kell, hogy legyőzhessük a kisértőt. Jézus az imádságban keresett erőt s angyal jelent meg neki, megerősítvén őt. Mikor elvégezte imádságát, bátran ment ellenségei felé. Tudta, hogy Istennek akaratát teljesiti, Kövessük őt, imádkozzunk, mint ő imádkozott és győzni fogunk! Istennek szent Fia! A te segítségedben bizunk, szükségünknek idején! Segits meg minket! Csütörtök: Az Isten megfelel az imádságra. Cselekedetek könyve 9: 10—19. — Saul a damaskusi utón találta meg Jézust. Jézusnak a megtalálása közben Saul egészen megváltozott. Nemcsak a neve, hanem egész meggyőződése is. ő aki azzal a szándékkal indult el Damaskusba, hogy üldözni fogja Jézusnak követőit, most készen van arra, hogy bizonyságot tegyen Jézus mellett. Imádkozott és Isten meghallgatta az ő imádságát. Elküldte hozzá Ana- niást, aki megmagyarázta neki, hogy mi történt vele. Megnyíltak szemei és tudta, hogy mi lesz a hivatása. Isten meghallgatta az ő imádságát. Isten meghallgatja a mi imánkat is. De úgy kell imádkoznunk, mint Pál imádkozott. Meg kell nyitnunk a mi szemeinket, hogy meglássuk a dolgot, amit az Ur cselekszik velünk. Hallgasd meg Uram kérésem, Tekintsd meg esedezésem, Mert igen szegény vagyok! Péntek: az imádság és a gondviselés. Cselekedetek könyve 10:1—8. — Milyen csudálatos dolog, amit a szent leckében olvasunk. Kornelius Czezareaban imádkozik, Péter pedig Joppeben. A két embernek szüksége volt egymásra. Mind a kettőnek szüksége volt arra, hogy Isten meghallgassa könyörgésüket s megmondja nekik, hogy mit kell cselekedniük. Szükségük volt arra, hogy Isten gondot viseljen róluk. És Isten együvé hozza őket. Gondot visel arról, hogy megtalálják egymást. A zsidó és a Krisztus tanítványa. Ugy-e megtörtént az már mindenkivel az életben, hogy megérezte Istennek a gondviselését? Elküldött minket valakihez vagy valakit küldött hozzánk, hogy teljesíteni tudjuk az ő akaratát. Lehet-e ennél nagyabb öröm? Jön hozzánk valaki, vagy nekünk kell elmenni valakihez, hogy Isten akarata szerint való segítséget nyújtsunk. Ez a legnagyobb öröm és bizonyság a mellett, hogy Isten gondot visel rólunk. Segits, segits én édes Istenem! Segits, hogy a te nevedben való jócselekedettel bizonyíthassam meg, hogy Te vagy az én oltalmam és segítségem. Szombat: Az imádság és a szabadulás. Cselekedetek könyve 12:1—11. — Herodes király üldözni kezdte a Krisztus követőit. Jakabot és annak testvérét Jánost már ki is végeztette. Vérszomjában Pétert is elfogatta s miután látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, elhatározta, hogy őt is kivégezteti. Péter a tömlőében volt. Erős volt az őrizet. Négyes katonai szakasz őrizte a tömlöcöt, hogy Péter valamiképen ki ne szabaduljon. A gyülekezet azonban szüntelen könyörgött Istennek ő érette. És Isten meghallgatta a gyülekezetnek a könyörgését. Pétert megszabadította azok közül, akik őrizték vala őt. Ma is vannak Herodesek, akik el akarják pusztítani azokat, akik Jézus mellett tesznek bizonyságot. SoVISSZHANG a Ref. Lap 7. számában “Szeretnők tudni” cim alatt megjelent közleményre. Mélyen Tisztelt Nt. Lindi Ur! A múlt heti Magyar Reformátusok Lapjából olvasom, hogy a chicagói egyháznál, vagy még egy másik egyháznál is, bevezetik az ifjúság részére az angol nyelvű Istentiszteletet. Megkísérlik bevezetni. Nem jól van az úgy. Mért nem kísérlik meg inkább szigorúbban venni a magyar tanítást. Hisz úgy látszik a magyar papok akarnak már előre angolositani, mikor avval kár sietni. Nem könnyebb annak a gyermeknek még megtanulni magyarul, mint az öregeknek angolul. Minden magyar gyermeknek kötelessége volna az anyanyelvét tudni. És tud is az a gyermek magyarul, ahol a szülők magyarul beszélnek vele a háznál. És meg is érti a magyar Istentiszteletet, amelyik meg akarja. Menjünk csak el bányász helyre, ahol nincs magyar templom, iskola, de vannak magyar családok, mind beszél a gyermek magyarul, mert a szülők is magyarul beszélnek velük. Oktassuk a gyermekeinket, mikor hazajönnek az Isten házából, kérdezzük meg tőlük, melyik éneket énekeltétek, melyik Biblia-rész volt felolvasva, meg tud arra felelni amelyiknek az esze ott van. — Szeretnék sokat írni, de ez is elég. Négy holnapja van nálam az unokám, 14 éves, csakis azért hoztuk ide, hogy magyarul konfirmáljon. Beszélni jól beszél magyarul, pedig már a szülei is itt nevelődtek. Minden vasárnap, ha hazajön az Istenházából, megkérdezem, mi volt a szent beszéd, ének. Nagyon szépen megfelel rája magyarul. Csak egy kis szigorúság, komolyság kell a neveléshez. — De azért ahol akarják, csak vezessék be az angol Istentiszteleteket, nincs akkor már az öregekre szükség, de magyar egyházakra se. Ezer bocsánat, ha levelem talán rossz volna, vagy sértő, kan a testiségnek a tömlöcében szenvednek, mert nem tudnak vagy nem akarnak imádkozni. A mint a gyülekezetnek az imádsága megmentette Pétert, a gyülekezetnek most imádkozniok kell azokért, akik az igazságtalanság vagy a testiség börtönében szenvednek. Taníts meg Uram minket kegyelmesen arra, hogy imádságunkkal másokat is a lelki szabadságra vezérelhessünk el a Jézus Krisztus által. Vasárnap: Imádságunk őszinte legyen. Máté 6:6—15. — Ha nem őszinte szívből imádkozunk, akkor jobb is, ha nem imádkozunk. Üres szó, érzelem nélkül való beszéd nem imádság. Szóhalmaz és semmi egyébb. Ne legyünk képmutatók, akik a gyülekezetben és az utcák szögletein fentállva szeretnek imádkozni. Nem lehet várni azt, hogy Isten meghallgassa azt az imádságot, amely nem őszinte szívből származik. Ha imádkozunk, álljunk őszintén Isten előtt, aki tudja minden gondolatunkat. Boruljunk oda a kebelére, adjuk kezünket az ő kezébe s ő megölel s nem ereszti el a mi kezünket. Atyánk! Nyugodjék meg rajtunk a kegyelmed s legyen velünk segedelmed egész életünkben, hogy lehessünk a tiéid örökkön örökké! de belőlem csakis az igazi református magyar lélek sir és ir. Nem tudtam megállani, hogy ne Írjak. Minden jók kívánásával vagyok tisztelettel egy hü olvasó. Wheatland, Pa. (Szerk.) Kérjük Lindi irót, hogy magyarázza meg jobban az álláspontját, mert mi hisszük az egyházak jövőjéért aggódó szeretetből irta, és bizonyára van még mondanivalója ebben a fontos kérdésben. ANYAKÖNYVI ROVAT New York, N. Y. Rövid ideig tartó betegség után hirtelen elhunyt a beregszászi születésű régi amerikai magyar Demeter Gusztáv 65 éves korában. Az elhunytnak értékes szerepe volt a new yorki Első Magyar Református Egyház fölépítésében, amelyet évtizedek óta szolgált régi, hetedik utcai templomában éppen úgy, mint a yorkvillei 69-ik utcai uj templomban, amelynek a szó legszorosabb értelmében leghűségesebb, minden vasárnapi látogatója volt. A Református Egyesület new yorki osztályának jegyzője és pénzügyi titkára volt hosszú évek óta, azonkívül a Férfi Társalgó és Betegsegélyző Egyesület is egyik leghűségesebb tagját vesztette el benne. Feleségén kívül gyászolja fia, Garan Lajos és családja, Kassán élő két nővére, sói gornője Tornay Józsefné és gyermekei, Petró Kálmán és családja, Medve János és neje, Pecze János és családja, és nagyszámú rokonsága. Temetése március 8-án délután fél 2-kor volt a 69-ik utcai templomból, ahol pontosan 2 órakor volt a gyászistentisztelet, amelyet az egyház lelkésze, Dr. Takaró Géza végzett. MAGYAR-FINN EST A COLUMBIA EGYETEMEN Nevezetes nap lesz március 23-ika, nem csupán a magyarság szempontjából, amikor a new yorki magyarok és finnek közösen rendeznek ünnepélyt a világ legnagyobb egyetemén. Amnt Professor Prince megállapította, ez az első eset az Egyesült Államokban, hogy a finn-ugor kapcsolatok tudományos gyűlésen tárgyaltainak. A program Professor Prince megnyitó beszédével fog megkezdődni s utánna két előadás tar- tatik, az elsőt Dr. Takaró Géza tartja a honfoglalás előtti magyarságról, a másodikat Dr. Olli, a finnekről. Magyar és finn zene- és énekszámok élénkítik a műsort, amelynek végeztével süteményeket és kávét szolgálnak fel. Az ünnepélyre négy főkonzulátus is meg lesz hiva. Árváinkról, egyedül maradt öregeinkről nekünk kell gondos- kodnunk! Támogassa Árva és Aggmenházunkat!