Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-02-29 / 9. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal A MAGYAR REFORMÁTUS ÁRVAHÁZ, AGGMENHÁZ 1935-IK ÉVI MŰKÖDÉSE A Magyar Református Árvaház es Aggmenház az elmúlt évben fejezte be áldott munkálkodásának a tizennegyedik évfordulóját. Ez a tizennégy esztendő a legmesszebbmenő bizonyítékokat szolgáltatta arra, hogy a magyar reformátusság, de általában az egész amerikai magyarság alkalmas eszköz Istennek a kezében arra, hogy hitét jócselekedetekkel mutassa meg. Ez a tizennégy esztendő biztosíték arra nézve, hogy a mi népünk készen van arra, hogy odanyujtsa segítő kezét az elesetteknek és felemelje őket. És éppen azért, mert ez a munka Isten akarata szerint való munka, Isten áldó kegyelme van ezzel a munkával és azzal a Református Egyesülettel, amely belátta azt, hogy akkor folytat Istennek tetsző munkát, ha kimegyen a jerichói útra és szeretetével öleli körül mind azokat, akiknek arra szükségük van. Az immár Bethlen Otthon néven ismert intézetnek egyedül a mi testvéreink hitéből fakadó jócselekedet lehet az alapja és semmi más. Amig a mi hitünk meg nem szégyenül: addig mindig elégséges lesz nekünk az Istennek kegyelme. Ez a gondolat volt az alap az elmúlt esztendőben is. Az Intézet ma tulajdonképen tiz épületből áll s ezen kívül vannak különféle gazdasági épületek. A telep maga az újabb vétellel 190 akerra emelkedett s ezen a területen van egy olyan szénbánya, amely működésben van s így nemcsak az Intézet szénszükségletét termeli ki, hanem a kibányászott szénből eladásra is jut. Miután az Intézet vezetősége e mellett még bérelt birtokon is gazdálkodik, van elég takarmány nemcsak a rendes állatállománynak az eltartására, hanem állathizlalásra is. Mindezek a dolgok lehetővé teszik azt, hogy az Intézetben lakók eltartása takarékosan eszközöltessék. Az Intézetben az állandó lakók száma 1935 végén 64 volt. De mintán nyaralók, látogatók is voltak s most különösen az Egyesület nagygyűlése miatt, a teljes számot 70-ben kellett megállapítanunk. Hetven egyénnek az ellátására nem kis feladat. Ezt mindenkinek, akinek csak halavány fogalma van a háztartásról, be kell látnia. Azt, hogy egy egyénnek a kosztja havonként átlag tiz dollárba kerül, onnan kell kimagyarázni, hogy az egész éven át husért az Intézet nem fizetett. A tehenészet, a sertés tenyésztés, tyukászat és kertészet teszik lehetővé azt, hogy az aránylag sokba kerülő magyar koszt fejenként, egyénenként havi tiz dollárba került. A depressziós évek alatt egész bizonyossággal lehet megállapítanunk, hogy ha nem lett volna a mindenre kiterjedő gazdálkodás, úgy tisztán adományokból, még a Református Egyesület bőkezű támogatása dacára sem lehetett volna az Intézetet fenntartani. Az Intézetben a múlt évben nemcsak hogy nem fordult elő haláleset, hanem még komolyabb megbetegedés is alig volt. Legyen hála az Istennek. Intézetünkben a 14 év alatt még egy gyermek sem halt meg. Az évnek a legkimagaslóbb eseménye volt az Intézetben az, hogy az Egyesület itt tartotta a közgyűlését s itt hozta azokat a határozatokat, amelyek a messze jövendőbe világítanak bele. Megérezte az Intézet falai között mindenki, hogyha a jövőben beakarjuk tölteni hivatásunkat, úgy teljesen át kell éreznünk, hogy testvérek vagyunk a Jézus Krisztusban s egyedül úgy lesz áldott minden munkánk, ha az Ő Lelke vezérel minden dolgainkban. Az Intézetnek a2 elmúlt évben volt 21 ezer 920 dollár és 73 cent bevétele. Az 1934-ik évi maradvánnyal együtt 22 ezer 862 dollár és 23 cent. Tanulság képen és buzdításra való felhívással közöljük a bevételek részleteit is: Adomány: 6366.36. Tartás és ellátási dij: 3219.73. Egyesületi illetékek 9096.99. Farmi bevétel: 652.42. Naptárért: 1543.37. Életbiztosításból: 175.58. Szénért: 167.01. Sorsolásból: 52.75. Vegyes bevételek: 635.79. Maradvány: 1934-ről 941.50. Összesen 22,862.23. Ezzel szemben a kiadások összeg 22 ezer 503.16, igy az évi maradvány lesz 359.07. A kiadási tételek a következők: Fizetések: 1073.60. Élelmi szerek: 2005.45. Ruhafélék: 562.81. Gáz és villany: 711.42. Fűtés: 346.30. Orvosnak: 366.84. Berendezés: 1648.25. Javítás, festés: 1491.05. Épitési anyag: 189.89. Háztartási cikkek: 358.69. Életbiztositás: 2167.75. Tüzbiztositás: 39.20. Posta és szállítási költségek: 240.68. Telefon: 206.02. Útiköltségek: 549.54. Farmi kiadás: 3511.43. Vegyes kiadás: 848.29. Összesen tehát: 22.503.16. Az Intézetnek a vagyonát képezi a főépület és a környékén levő épületek a benne levő felszerelés, berendezés értéke ...................................................................................... 69,076.95 Az Aggmenház és gazdasági épületek ............................. 17,700.00 Földbirtokok értéke ........................................................... 15,950.00 Farmi felszerelés ........................... 2,268.79 Állatok értéke .................................................................... 3,772.50 Raktáron levő termények értéke .................................. 3,025.25 Bánya és bányászat értéke ...................................... 5,211.55 Árvaház Történetéből .......................... 18.79 Összesen .................................................... 117,023.83 A teher összesen ..............................................................’ 71,391.08 A tiszta vagyon ............................................................ 45,632.75 Eddig segítette Isten a mi testvéreinken keresztül ezt az Intézetet. Lehetetlen elismeréssel és szeretettel nem gondolnunk azokra a gyülekezetekre, lelkészekre, egyházi elöljárókra és mindenek felett a nőegyletekre, akiknek buzgó és áldozatos munkája tette lehetővé azt, hogy az adományok az elmúlt évben is lehetővé tették, hogy az Intézet a maga hivatását híven teljesíthesse. Egy kevés panaszunk azonban vagyon. Ugy-e bár, azt mindnyájan beláthatjuk, hogy gyülekezeteinkben és hűséges munkásainkon keresztül évenként legalább tiz ezer dollárnak kellene befolynia adományokból. Nem jelent ez többet és nem jelent egyebet, mint azt, hogy minden testvérünk, aki az egyház községekbe tartozik, erre a jótékony célra egy dollárt adjon évenként. Annyira fontosnak tartjuk ezt az adakozást, hogy egyenesen bele vennénk a gyülekezet költségvetésébe, hogy igy minden testvérünk tudja, hogy ezt megadni elmulaszthatatlan, szent kötelessége. Most, amikor az Intézet tizenöt esztendős jubiluemát ünnepli meg, azokra a speciális feladatokra is gondolni kell, amelyeket az évforduló alkalmából meg kell valósítanunk. Gondolni kell arra, hogy azok az épületek, amelyeket ma csak részben vagy semmiképen nem használnak, kihasználtassanak. Azoknak átépítése, átcsoportositása kétségtelenül hozzájárulna ahoz, hogy az Intézet munkája még intenzivebbé legyen. Az elevtett mustár mag ime terebélyes fává növekedett. Nemcsak maga növekedett, hanem másokat is bátorított hasonló munkára. A munkamező azonban még ma is nagy s mindenkinek el kell végeznie a maga kötelességét, hogy készen lehessünk az aratásra. Az Intézet vezetősége minden elismerést megérdemel, mert híven teljesiti a szolgálatnak a nagy feladatait. Senki nem él önmagának s az életnek a gyümölcsei a másokért végrehajtott jócselekedetek. , Legyen az Intézet vezetőin, munkásain, összes lakóin továbbra is Istennek áldása. , A gyermekek gondozása és nevelése az Intézetben mintaszerű. Minden reggel és minden este áhitat van a nagy ebédlőben. A gyermekek természetesen az angol iskolába járnak s ha a gyermekek között van jótehetségü, szorgalmas gyermek, annak az Intézet vezetősége és a Református Egyesület segítséget ad, hogy tanulmányait tovább folytassa. 1935-ben öt gyermek járt a High Schoolba s kettő ebben az évben fog gra- duálni. A nyár folyamán, és Ligonierban elég hosszú időn keresztül, nyári mindennapos iskola van, amelynek mindig vannak tanulói a vidékről is, különösen a konfirmáló gyermekek mennek Ligonierba, ahol alapos kiképzést kapnak hitünknek igazságaiból. Az Aggmenház lakói több helyen vannak elhelyezve. A tu- lajdonképeni aggmenházi épületekben 1935-ben 12 egfén nyert elhelyezést. A többiek részint a főépületben, részint más épületekben laknak. A tizenötödik évfordulót arra kellene felhasználni, (Folytatása a 7-ik oldalon.)