Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)

1936-10-01 / 35. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik oldal vakult. Sergius Paulus azon ban látott s megtalálta Jé­zus Kriszutst. Kisebb-nagyobb mérvű po gányszokások, hamis tani- tások ma is vannak csak­nem minden gyülekezetben. Krisztusnak tiszta tudomá­nyát még ma sem látják meg sokan. Elimás megva- kulása nem jelent egyebet, mint azt, hogy be kell zár­nunk szemeinket azok előtt a dolgok előtt, amik el akar­nak vonni Jézustól és azo­kat kell látnunk, amelyek Istennek dolgai. Vajha napróhnapra job ban látnánk a mi Urunkat, Jézus Krisztust! CSÜTÖRTÖK . A keresz- tyénség üzenete. Csel. 13:32 —39. A keresztyénségnek köz­ponti igazsága: Jézus Krisz tusnak a halálból való feltá­madása. Pál ezt az igazsá­got hirdetett a pogányok kö zött s erről tett bizonyságot a zsidók előtt. Ha fel nem támadott Krisztus a halál­ból, úgy semmiféle prédiká- lásnak nincsen értelme. Ha a keresztyénség erre az igazságra fektetné teljes ere jét s levetkezné azokat a kü­lönbségeket, amelyeket em­beri vélemények és felfogá sok vittek bele a keresztyén­ségnek az életébe: úgy lenne a keresztyénség azzá az erő vé és hatalommá, aminővé lennie kellene. A keresz­tyénségnek ma sincsen más üzenete a világhoz, mint hogy azáltal, akit Isten feh II. A KÁPLÁN 0 Őszei volt. Hullottak a fák levelei. A toronyban delet harangoztak. Az izgalom el­múlt. A káplán vizsga ered­ményét meghatódott ünne­pélyességgel hirdette ki a bizottság tudós elnöke. Azu­tán szétoszlott a társaság. Ki erre, ki arra. A szélrózsa minden irányában. A káp­lán pedig beszállt egy máso­dik osztályú kocsiba és meg se mozdult a helyéről mind­addig, amig meg nem érke­zett az állomás helyére, ahol segédlelkészként kell majd szolgálnia. Kiszállott a vo­natból. Tudta, hogy várni fogják. Mindenfelé tekint- getett, de senki nem jelent­kezett. Mégis várta valaki! A jegyszedő portás ! Csalódot tan indult befele a városba. Harmadnap, reggelre-virrad- va, sötét gondolati oszladoz­támasztott, hirdetettik a bű­nöknek a bocsánata. Vajha ne lenne közöttünk kicsiny dolgok miatt olyan eltérés, amely egyenesen el­lentmond a Krisztus üzene­tének! Jézus Krisztus! Te vagy az én megváltóm és lelkem üdvösségének egyetlen re­ménysége ! PÉNTEK: A pogányok megtérése. Csel. 13:44—52. A zsidóság természetesen nagyon megharagudott Pál­ra, amikor Jézusnak a szol gálatába állott. Téritői útjá­ban azokkal volt mindig ba­ja és azok miatt forgott mindig veszedelemben, akik zsidóságukat mindenek fölé­be helyezték. Ez történt mindenütt, ahol Pál és Bar­nabás megjelent. A zsidóság betelék irigységgel s károm­lással szólának ellene azok­nak, amiket Pál tanított. Pál azért nyíltan kijelenti előttük, hogy “szükséges volt ugyan, hogy először nektek hirdettessék az Isten igéje, de mivel, hogy ti meg vetitek azt és nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, ime a pogányok hoz fordulunk, mert igy pa­rancsolta nekünk az Ur! Rendeltelek téged világos­ságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a föld­nek széléig.” Sajnos, hogy az emberi­ségben a felénél több még ma is sötétségben jár. En­nek oka nem igen lehet más, mint az, hogy nem érezte meg eléggé a keresztyén­ség, hogy neki a pogányok ni kezdtek. A helybeli Hir- harsona, a személyi hírek közt, legelői emlékezett meg róla. Hogy megérke­zett. Hogy kitxnő képzett­ségű. Hogy vasárnap mu­tatkozik be a templomban. Hogy rendkívüli érdeklődés­sel várják. Hogy nagy re­ményekkel néznek munkál­kodása elé. Mindez jól esett a szivének. És készült vasár­napra. Már tudta a beszédet Szórókszóra, betiiről-betüre. Egyik — akkorában ünne­pelt — nagyhírű szónoknak a beszédét tanulta meg, amelyet különösen alkalmasr nak talált arra, hogy véle lel­kesítsen, örömre hangoljon, megindítson, könnyeket fa­kasszon és vigasztaljon. El­jött a vasárnap. Nagy gyü­lekezet várta. Elhangzott a beköszöntő. Ebben az idő­ben még az volt a szokás, hogy templom után, lega­lább is az intelligencia, gra­világosságának kell lennie, hogy üdvösségükre legyen a földnek széléig. A saját magunk megtérése nélkül azonban másokat nem vezet hetünk el Jézus Krisztushoz. Beszélj velem, óh Uram Jézus, hogy én is beszélhes­sek másoknak te rólad! SZOMBAT: Örvendetes jelentés. Csel. 15:1—4. Pál és Barnabás az első térítői ut után Jeruzsálem­be tértek vissza, ahol a gyű lekezet, az apostolok és vé­nek fogadták őket és elbe­szélték a nagy dolgokat, anfiet az Isijén cselekedett ő velük. Nemcsak Jeruzsá­lemben, hanem mindazokon a helyeken, ahol megfordul­tak, azokban a gyülekeze­tekben, melyeket galáczi- beli gyülekezeteknek isme­rünk, bizonyságot tettek Is­tennek irántuk való nagy kegyelméről, hogy mennyi jelt és csudát cselekedett Is­ten ő általuk. Valóban csudálatos volt az a munka, a mit elvégez­tek és csudás az az ered­mény, amit elértek. Emberi tudománnyal és bölcsesség­gel ilyen eredményeket nem lehet elérni. Annak, hogy a pogányok közötti misszió munka nem mindig sikeres bizonyosan az az oka, hogy a misszionáriusok nem Jé­zusnak a tudományát viszik hozzájuk, hanem a maguk emberi igazságát. A Szent­lélek segedelme nélkül nem lehetünk ember halászokká. Tégy minket Uram Jézus a te méltó követőiddé és méltókká arra, hogy a ránk tulált a szónoknak. Különö­sen a kezdőnek. A fiatalnak, így méltán várta a bemutat­kozó is. És nem gratulált senki. Szerencsére élt a város­ban egy távoli rokon-bácsija akit presbiternek azért vá­lasztottak meg, mert a legu­tóbbi képviselő választás al­kalmával igen buzgó tevé­kenységet fejtett ki a meg­választott jelölt é- ében. Meglátogatta. Hái^a hall va lamit tőle. A bácsi kedvesen fogadta. Beszélgetés közben szóba került a prédikáció is. Az öreg rokon nem kertelt, hanem minden cicoma nél­kül elmondta, hogy mit mondanak a népbeliek, mit mondanak a tanultabbak és mit mond ő? Megállapítot­ták, hogy meglátszik a kez­dő-ember. Az előadás elég jó volt, de a beszéd gyenge. Majd idővel másként lesz nem megy az egyszerre, ő bízott munkát jól végezzük el a te nevednek dicsőségé­re! VASÁRNAP: Isten orszá­gának növekedése. Máté 13:24—34. Jézusnak tanítása szerint az Isten országának egyik legfőbb tulajdonsága az, hogy annak növekednie kell. Úgy növekszik, mint a mus­tár mag. Vájjon nem ezt a jelenséget látjuk-e az ame­rikai magyar reformátusság életének minden megnyilat­kozásában? Néha úgy növe­kedik, mint a szántóvető embernek a földjén a vetés. A gazda jó magot vet, de mégis konkolyos lesz a ve­tés. Nem ezt látjuk-e ismét a saját magunk életében? Szabad-e azonban aggódni? Nem, hanem hagyni kell a termést az aratásig s akkor szétválasztatik a konkoly és a tiszta búza. A fő dolog az, hogy a szántás és vetés meglegyen. A mustármagot is el kell ül­tetni,' hogy növekedése le­gyen. Krisztus tanítványai­nak éppen az a kötelessé­gük, hogy odaadással ve­gyék ki a maguk részét a szántásból a vetésből, a pa- lántálásból, mert csak igy járulhatnak hozzá Istenor­szágának a növekedéséhez az egész világraszóló kifejlő déséhez. Jóságos Isten segíts min­ket, hogy élő, munkás tag­jai legyünk Krisztus anya- szentegyházának, hogy igy a te országod bennünk is és általunk is növekedést ve­hessen. HÁROM TIPIKUS ESET azt ajánlja, hogy nagy szó­nokokat tanulmányozzon. Inkább azoknak a prédiká­cióit mondja, mint a magá­ét. Most is kár volt, hogy nem igy cselekedett. Az ifjú nem szólt semmit. Megköszönte a tanácsot'. Ettől kezdve mindig a maga készítette beszédekkel mehT fel a szószékbe. így telt az idő. Most már akárhányszor meggratulál­ták. És egy félesztendő tel­hetett el, amikor a Hirhar- sona beharangozta a kiváló, ünnepelt, nagyhirü szónok érkezését, (akinek a prédi­kációjával annak idején az ifjú beköszöntött). Igazi ese­mény lesz a megjelenése. Igazi esemény a szolgálata. Kilenckor kezdődött az is­tentisztelet, de már hét óra felé kezdtek gyülekezni a népek, nyolc órára zsúfolva volt a templom. Kilenckor (Folytatás a 7-ik oldalon) Beköszöntök sorsa

Next

/
Thumbnails
Contents