Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-10-01 / 35. szám
Entered as Second Class Matter at the Post Office at Akron, Ohio, on 15th September, 1936. REFORMÁTUSOK LAPJA VOL. XXXVII. ÉVFOLYAM. AKRON, OHIO, OKTÓBER 1, 1936 No. 35 SZÁM M0IDEIRN CITVALLCR TÜRELEM Anyák és bárányok erénye. A szív örök, nyugodt verése. Tőle a korcs is sziklaszál lesz. Bevehetetlen sziklavár ez. Zuhoghat szenvedések árja, tudja: lesz béke még — s kivárja! A próbák közt nő minőnagyobbra és önmagát megsokszorozza. Homokszemből is palotát rak s biztosabban győz, mint a bátrak, a könnyen gyulók, a merészek, akikre halálos veszélyek lesnek s vagy pálma, vagy a bárd! — A türelem mindig szilárd, mögötte nincsen szakadék, sohsem zuhanhat, csak az ég__ felé nő lassan, biztosan s meghódít egyszer mennyet, földet.... — Ó, türelem, de kár hogy bennem oly nagyon kevés van belőled! Bódás János Egy csoportnak volt bátorsága 1936 augusztus 23 nagy nap volt — s az is marad — a németországi keresztyén életében. Ugyanis azon a va_ sárnap a rendes délelőtti istentisztelet alatt az evangélikus lelkészek országszerte felhívást intéztek gyülekezeteikhez, melyben buzdították a híveket, hogy a hitet tartsák meg és erélyesen követelték, hogy a kormány hagyja abba az egyházi ügyekbe és vallási életbe való beavatkozását. Aki valamennyire is ismeri a mai Németország beh viszonyait, az bizonyára csodálkozva figyelhette a német protestáns papok szilárd krisztusi jellemének eme pozitív és gerinces megnyilvánulását. Mi azonban, bár jól esett hallanunk ezt a lelkesítő hirt, nem csodálkoztunk egy cseppet sem. Az Isten választott prófétái s a Krisztus igazi követei mindig megmerték ezt tenni. Nátán is megfeddte Dávidot, Knox János is többször megrótta királynőjét és gályarab őseink is vérükkel dokumentáltak szent hitükért folytatott küzdelmet. A nérriet papok is csak következetesek voltak, amikor hiiségesküjiik inspirálta felhívást aláírva, címükkel ellátva közhirré tették. Dorothy Thompson, az egyik new yorki hatalmas napilap cikkírója igy emlékezik meg a német lelkész szerinte hihetetlen és rendkívül bátorságáról: “Még idáig egy ember csoport sem — sem a tudományosok egyesülete, sem a művészek köre, sem pedig az ügyvédek szövetkezete! — veszélyeztette tagjainak egyéni szabadságát és nyitotta ki a rideg börtön vaskapuját előttük azáltal, hogy kiölhetetlen meggyőződései és fenséges ideáljai mellett hiten kitartott. Ez csak egy csoport ember, a német evangélikus lelkészek merészelték megkockáztatni. Csak nekik volt a bátorságuk, hogy tömegesen megtámadják a német kormány alapvető elveit. S ezt nem zárt ajtók megett tették, hanem a nagy nyilvánosság előtt, a komisz diktártori hatalommal szemben és az egész világ szemeláttára!” Mikor elismerő s hódolatadó kommentárunkban ezekről a nehéz sorsban élő német lelkipásztorokról megemlékezünk, igyekezünk hozzátenni azt a.czélszerü megjegyzést is, hogy mi akik a szabadság hazájában lakunk sokat tanulhatunk Luther Márton szorongattatott, de méltó s halálig hü utódaitól! Nagy Ferenc “AZ EGYHÁZ A VILÁG ELLEN” 1914 szeptember 9-én a Marne hadvonalon a francia sereg a megsemmisülés előtt állott. Ekkor Foch tábornok egy történelmi nevezetességű sürgönyt küldött Párizsba s ebben jelentette, hogy hadtestének közepe hátrál, a jobb szárny vissavonulóban van, mig a bal szárny ingadozik. Amint a helyzetről megtette a pontos jelentést, a sürgönyt azzal fejezte be, hogy azzonnal támadni készül. Ez egy egy katonához méltó eljárás is volt. Nem nagy megfigyelő képesség kell hozzá, meglátni azt, hogy az egyház mai helyzete hasonlít a francia hadsereg feni említett állapotához. A depressziós esztendők a keresztyénség hadvonalait is megingatták, sőt azt lehetne mondani, alaposan visszaszorították, Az egyházi tevékenységet az egész vonalon “leépítettük.’’ Misszionáriusokat hívtunk vissza a munkamezőről s itthon is a minimumra csökkentettük a munkát. Mi mást jelenthetne ez, mint hátrálást és vissavonulást. Sokak szerint az üzleti életben már vége van a depressziónak, vagy legalább is alapos javulás mutatkozik. Ha ellenben az egyházi állapotot figyeljük, még mindig az ingadozást és hátrálást kell szemlélnünk. A múlt évben egy könyv jelent meg, melyben három jeles iró igyekszik rámutatni az egyház jelenkori kétségbeejtő helyzetére. A könyvnek már maga a cime is megragadó: “The Church against the World.” Az Egyház a Világ ellen. — Megállapításaikban az irók kifejtik, hogy ma az egyház és a világ, vagy civilizáció egy. Nem azért egy, mert az egyház győzedelmeskedett a világ felett, hanem megfordítva, a világ vagy világiasság győzte meg az egyházat. Ennek az állapotnak nem szabad tovább igy maradni. Az egyház első és főfeladata elszakítani magát a világtól. Szembe kell helyezkedni s hadat kell üzenni a hitetlenségnek és világiasságnak. Más szóval: támadásra kell készülni. Véget kell vetni a megalkuvó diplomáciának mely azt eredményezte, hogy mindinkább elterjedt a világiasság az egyházban. Az egyháznak a világban kell lenni de a világnak nem szabad az egyházban lenni. A hajó a vizen közlekedési eszköz; a viz a hajóban veszedelem. Vájjon nem éz é az állapot a mi egyházunkban is? A napi lapokban megjelenő és úgynevezett egyházi hírek hány százada számol be valóban lelki tevékenységről? A pénz szerzési “alkalmatosságaink” vájjon nem semlegesi- tik-e evangéliumi működésűket? E felett kérdésekre valamennyien megtudjuk adni a szomorú feleletet. Nem szabad tovább megalkudnunk a világgal es nem szabad tovább hátrálnunk. Támadni kell! A mi hadvezérünk és tábornokunk azt mondta: “Bízzatok: én meggyőztem a világot.” Ha ő vele harcolunk, mi is győzni fogunk.
