Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-09-09 / 32. szám
6-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A GÁLYARABOK MEGSZABADÍTÁSA Először magának, majd pedig a vendégnek tányérjára tett egy kétujnyi vastag omlettet. — Vigasztalhatatlan vagyok, sőt egyenesen zavarban vagyok, mert be kell vallanom, hogy ép az imént bőségesen reggeliztünk. — Nem tesz az semmit: ez, amit mi szerény hajóskosztunkból nyújtunk, jó u- tóételnek! Amig vendége zavartan piszkálta a szokatlan fogást, teletömött szájjal, rágcsálva Kérdezte az admirális: — Mit szól az én omlettemhez? Tulajdon tyúkjaim tojásából készült, itt kőitek a fedélzeten, valódi brabanti fajták. — Valóban, ízletes, — dicsérte az alkirály és tekintetével bizonytalanul nézett körbe- Miniszterei épp úgy, mint ő, ugyanazon sárga, a cintányérokat szinültig megtöltő étel körül ültek, min- denik két markos hollandus között. De a katonákat nem látta. — Muskétásaim nem kapnak ebből az omlettből? — kérdezte félénken. — Hogyne kapnának, de tepertő nélkül, nem úgy, mint mi, — nyugtatta meg Ruyter. — És nem a mi asztalunknál, hanem a fedélzetközben. Csupán a ceremónia kedvéért- Mert tudjuk mi Hollandiában is, mi illik. Hogy fegyvereik ne akadályozzák őket az evésben. Rá mutatott a két matróz által őrzött fegyverrakásra. A spanyol elhalványult, megragadta kardia markolatát : — Uram, ön bizotsitotta számomra a szabad kiséretet. Foglya vagyok-é? Mérhetetlen csodálkozással nézett rá Ruyter: —Ön, az én foglyom? Furcsa ötlet! — Esküdjön meg rá, hogy engem zaklatás nélkül visz- sza enged a partra! — Akkor mehet, amikor akar. Zavartalan forgott székén a fejedelem: — Miért nem esküszik meg rá? — Az én igen-em ér any- nyit, mint az ön esküjeBarnán pezsgő főzetet öntött a vendég poharába, aki hirtelen kortyolt belőle, majd megrázkódott. Nyilvánvalóan az alkriály hangulata félig sem volt olyan kellemes, mint a vendéglátó gazdájáé. Nehezen rugaszkodott neki, hogy a társalgást hasznos irányba terelje: — Meghívott engem magához, hogy tudomásomra jutassa látogatásának külö*nös célját. Az admirális egy retekbe harapott: — Máris az ügyre akar térni márki ur? Éhgyomorral? Parancsoljon még egy omlettet! Az kétségbeesetten védekezett, de hiába: — Megvetné, amit az én tyukudvarom nyújt? Pillanat alatt második omlett volt a spanyol előtt. Sóhaját visz- szafojtva kezdett munkához. Az admirális felemelte ser legét: — Iszom az ön hübérurá- nak, a madridi király őfelségének egészségére. Fenékig ürítette poharát. A spanyol felállott. Halálmegvetéssel, belsejében áko- zódva, itta ki a keserű italtIII. Mintha kissé túlságosan hosszan tanácskoztak volna a palotában az admirális meghívása felett. A két óra eltelt, de semmiféle alkirály nem jött még a fedélzetre- “A szép omlett kihűl”—dör- mögött Rutyer és a már elkészített kettő helyett húsz ágyút állított be az üdvlövésre: félig-meddig tréfából a szikla tetején álló egyik kis erődöcskére irányítva. Mint mennydörgés viszhangzott a zugás. Amint az ágyúgolyók által felkavart por lassan eloszlott, az óntetejü torony helyén ott fent csak egy romrakás állott, amit a városból is jól láthattak. Most taszítottak el a partról egy 'címerekkel borított naszádot, amely pár perez múlva odasimult “A hét tartomány” oldalához. Az admirális már a terített asztalnál ült, amelynek közepén két tekintélyes aranysárga dombocska emelkedett. Csak akkor kelt fel ültéből, amikor a féltucat magas méltóságtól és kétszerannyi katonától kisért fejedelem ott állott előtte- Hosszan, mereven, döly- fösen, mint egykor a Siman- cas kapitánya állott az admirális előtt, fejre tett kalappal várakozón a megszólításra. A hollandi megragadta kék- erezetü kezét és olyan szi- vélyesen szorongatta, hogy a nemes grand tüstént térdig emele tegyik lábát és arcára fájdalmas tekintet költözött. — Isten hozta, márki ur! Ha kellemetlen az ön számára a kalap, miattam nyugton leveheti. A kézzelfogható köszöntés által meglepett habozott — de a fiatal tiszt, aki ma reggel küldöttjét fogadta, fáradságot vett magának és már le is vette a kalapiát. — Üljön le, márki ur, tessékelte az admirális, a ki a maga részéről semmi szükségét nem érezte annak, hogy kalapját levegye. A látogató úgy érezte, mintha mefogták volna a vállát és ellenállhatatlanul rányomták volna a székreSavanykás - édes mosolygással szólalt meg végül az alkirály: — Köszönet a szives fogadásért, kegyelmes uram! Kedélyesen ütött térdére Ruyter, aki mellette foglalt helyet: — Szóra sem érdemes! Tessék hozzákezdeni, amig ki nem hiil minden. KÉRELEM A LELKÉSZEKHEZ. Sok egyházhoz 5-25 példány járt és azokért semmi pénz nem folyt be. Ezt a szokást csak úgy lehet tovább folytatni, ha levélben kérik s a fizetést megígérik. Aztán be is küldik. — Valamikor a Lelkészegye- sülét tagjai havi egy dollárral segítették a lapot. Most csak arra kérem lelkésztestvéreimet, hogy ök is küldjék be az előfizetést vagy annak egy részét minél előbb. Én szívesen dolgozom ingyen, mint szerkesztő és kiadó, de sokat ráfizetni nem akarok. LAPKÉPVISELÖKNEK, ELŐFIZETŐKNEK. Kedves Testvéreimet arra kérem, szerezzenek előfizetőket és hirdetéseket, Írjanak nekem a Lap ügyében. Egy inch hirdetés ára annyiszor 75c, a- hányszor közölni kívánják. Leveleket, hirdetést, előfizetési dijakat e cimre küldjék: Rev. Á. L. Bernáth, 860 Coburn St. Akron, O. HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐKNEK. Nagyon kérem, szíveskedjenek az elmaradt előfizetési dijakat egészben vagy részben szept. 15-ig okvetlen befizetni, mert nem küldhetjük ingyen a lapot. Mint a tinta, úgy fojtogatta elkényeztetett ínyétRuyter újból töltetett: — Nem olyan édes, mint az önök bora, de hasznosabb a mi jó sörünk — dicsekedett. —Hasznos, de különleges, — az udvarias alkirály úgy érezte, hogy helyeselnie kell, pedig szívesebben ezt mondta volna: Átkozott ital! — Dicsérete kitüntetés a holland serfőzésre — folytatta örvendezve az admirális és újból megtöltötte az alkirály serlegét, amelyből a barna tajték kicsordult. Az gyenge kísérletet tett, hogy elhárítsa. — Talán mégis éltetni fogja az egyesült németalföldi köztársaságot? Kimerültén emelkedett fel újból az alkirály, vele együtt verítékező miniszterei: — A világ első tengeri hatalmának és győzedelmes vezérének egészségére! Oh bár önthette volna tengerbe a barna lúgot, de az átkozott hollandiak, akik hamarabb kiitták, mint ő, hiuz- szemekkel vigyáztak, nehogy valaki közülük a serleget korán tegye le. Az admirális valami pompás, kárminvörös szinü karikát vágott fel és szomszédja elé tett belőle egy hatalmas darabot: — Alkmaari sajt! Fogadok, hogy még ilyet nem e- vett! — Már gyakran! — füllentette a spanyol. — De nem szenvedhetem, hitemre mondom ! — Babona! — válaszolta fölényesen az admirális- Egy korty genfit reá és akkor o- lyan jónak találja, mint a friss tejet. Az kétségbeesve háritotta el: — Éppen azt, éppen a tejet tiltotta meg- nekem a doktor. “A friss tejet kerüld!”— mondta. — Szamár az ön orvosa! Értek valamelyest az orvos- tudományhoz. Baja van-e, valami panasza, márki? — Nagyszerű! Egyék ebből a sajtból és meggyógyul. Küldök belőle három darabot a palotába— Uram, az ön testében ördög van! — Jobb, mintha a lelkemben volna. És az admirális tekintélyes darabot kebelezett be jókedvüleg egy darab fekete kenyéren. (Folytatás következik)
