Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-07-03 / 26. szám
6-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA VERSENGÉS A GYERMEKÉRT Mit ér a gyermek? Ki tudna erre a kérdésre feleletet adni. Van-e valami elfogadható, kielégítő módszer, amivel a gyermek értékét meg lehetne állapítani. Emlékezzünk csak arra a bibliai esetre, amiről az Ó-Testamentumból olvashatunk. Két anya verseng egy gyermekért. Melyiké a gyermek ? Salamon királynak kell eldöntenie. S a bölcs király szörnyű Ítélete felszínre hozza az igazságot. Az igazi anya kész gyermekét feláldozni, másnak engedni, hogy annak életét megmentse. Mennyibe kerül a gyermek? Egy hollywoodi moziszinésznö visszavonult a színpadról, születendő gyermeke kedvéért. Sok ezer dollár fizetés elmaradást jelentett ez a színésznő részére. “Megérte, százszorosán megérte a pénzáldozatot” — mondotta a hires színésznő. Mit ér a gyermek a keresztyén család életében. Mit ér a gyermek az egyházban? Érde- mes-é áldozatot hozni a gyermekért és milyen nagy legyen az áldozat, amit készek vagyunk a gyermekért meghozni? Nekünk, a végeken élő magyaroknak, akik templomokat építettünk, akik szívósan ragaszkodunk magyar elődeinktől nyert örökségünkhöz, magyar mivoltunkhoz, református hitünkhöz, sokat, nagyon sokat kell hogy jelentsen a gyermek. Egyesületeinket nekik, mint örökösöknek szerveztük. Templomainkat nekik építettük. Mert hiszen mi nem élünk örökké. A szülőhaza is felénk tekint, bennünk veti reménységét, belénk helyezi bizalmát, hogy itt zászlóvivői leszünk a történelemsujtotta magyar hazának. A gyermekben látjuk minden reménységünknek jövőjét. Csak annak ér keveset a gyermeke, aki saját életét is kevésre becsüli. Vájjon mi volna más célja templomaink építésének, ha nem az, hogy gyermekeink részére örökséget hagyjunk. Dr. Ravasz László megrázó szavakban beszél a gyermekről. S mi, akik látjuk, hogy uj hazánk mennyire magáévá teszi gyermekeinket, látjuk, hogy nekünk idegen és sokszor nem keresztyén szokások mennyire elfordítják tölünk gyermekeinket, különösen méltányoljuk és értékeljük ezeket a kijelentéseket. Ezeket mondotta, többek között, a nagynevű püspök: “A gyermek titokzatos lény, egész életemnek legizgatóbb kérdése. Gyermekem révén állítom itélő- szék elé. A gyermeket, e drága, törékeny koronát ki ne ejtsük kezünkből, mert akkor egy egész világ omlik össze. A gyermek legyen krisztusi és a gyermek legyen Krisztusé. A keresztyén anyaszentegyház kezdettől fogva gyermekpárti volt, egy bölcsővel kezdődik. Ne beszéljetek olyan balgaságról, hogy a vallás magánügy. Nem magánügy, hogy ezen a földön minél több jó, hü és tiszta ember legyen, de ezt együtt végezheti el család, nemzet, társadalom, egyház és iskola. Ezért az eszményért sohasem lehet elég áldozatot hozni. Szentlélekkel való túlterhelés sohasem fenyeget minket. Álljon a család segitőnek a gyermek és a hitoktató mellé.” Igen, írjuk ide befejezésül, álljon a család, az egész család a gyermek mellé, a fejlődés korszakában, hogy értékét el ne veszítse, hogy növekedhessék a MI gyermekünk, a mi egyházunk minden gyermeke, hogy minél kevesebb legyen veszteségünk azáltal, hogy elveszítjük gyermekünket gyermekeinket, mert versengésünk szüntelen versengés, hogy eredménye legyen templomba, iskolába járó magyar gyermeksereg. (L. Zs.) KÉT HAZÁMRÓL. Nem tudom én, a kettő közül Melyik a szebb, melyik a jobb? Az-é, melyet ifjan elhagytam, Vagy ez, mely kenyeret adott? Csak azt érzem, hogy sir a lelkem S keserű számban a kenyér, Ha gondolatban szellő szárnyon Egy gólya-fészkes házhoz ér... A küszöbjét de megcsókolnám Most, hogy tudom már mi az élet S hosszu-hosszu esztendőkön át Kergettem itt a szerencsémet. Családom van, unokám is nő, Béke honol kis hajlékomban. Miért mégis legdrágább kincsem Egy marék föld, mit onnan hoztam? Nem tudom én, a kettő közül Melyik a szebb, melyik a jobb? Ez-é, mely itt falatom adja Vagy az, melyért szivem sajog ? Campbell, O. György Mihály. Phone: Vinewood 2-155S MOLNÁR JÁNOS temetkező és vizsgázott balzsamozó 8671 Dearborn Avanue — Nem kell előre fizetni. —- 6 néhai tiszteletesné s a boldogult prédikátor1 eddig alig számon tartott gyarlóságaira. Célzások történtek arra, hogy az igazhitű kálvinisták józan gyülekezetébe némely jött-ment, képmutató vándor apostolok tolakodtak be, a kik megfertőztették az igaz tudományt. Saját gyermeküket is elűzték, pedig oh milyen szép, derék ifjú volt, hogy csüngöt rajta a falu apraja- nagyja. Inkább az maradt volna meg, mint ez az ördög fajzatja! Mint valami nem várt jégverés borították el szitkai és ünnepélyes gyanúsításai a szegény árvát. A lármára odaérkezett Demeter gazda is azonnal megfutamodott a csatatérről, vivén kopasztó fején hallgatagon nem annyira a sebhelyeket, mint inkább a “sehonnai, fogadatlan prókátor, részeges kancsó“ s más ehhez hasonló, válogatott, de se nem ékes, se nem szokatlan cimeket. Csak az időközben odasántikáló öreg grófné tudta a megbontott rendet és egyensúlyt némileg helyreállítani. Nosza! sírva omlott kezére Demeterné asszony s megváltozott, olvadékony és fájdalmas hangon panaszolta el keserveit, Jóska viselt dolgait, amelyeknek fele sem voll? igaz, s a mi igaz volt, az sem úgy volt, ahogyan a vádló felpanaszolta. A grófné csendesítette Demeternét, megdorgálta Jóskát, megsimogat* ta Gábort, s a béke látszólag helyreállt. De oh be megváltozott e naptól fogva a szegény Jóska élete! Demeterné asszony szemével nézte mindenki Jóskát. Ezt a szemet pedig .. 7 „ elhomályosította a harag. Még a kisebb gyermekek is rákaptak Jóskára. Mindent ráfogtak. Tudták, hogy akkor hitelre találnak. Sanda szemmel nézett rá a kulcsárné, az inasok, a frajla, a mosólányok, a béresek, az egész udvar, az egész község. Falu csúfja lett és falu szégyene. Még az öreg grófné is, a ki pedig nem volt olyan könnyen befolyásolható, hitelt adott annak, a mit mindennap hallott mindenkitől, innen is onnan is, hogy Jóska haszontalan, lusta, verekedő, feleselő, keményszívű, hálátlan, gyermek, a ki még “Uram bocsás“ tulajdon jóltevőjét, Klári grófnét is szidalmazza. Úgy van, hiába csodálkoztok ti jószivü, hálás kétkedők! Vannak tanuk, a kik ezt saját füleikkel hallották. A dédelgetett, kedves fiú odajutott, hogy nem akadt barátja, egyetlen szószólója sem! Milyen jó azonban, hogy nem emberek intézik életünk sorját. És milyen jó, hogy ezt tudta a beteg prédikátor, s épen ezért nem is szólt semmit fia felől senkinek is, csak annak az Egyetlennek, a kiről hitte, hogy kérését meghallgatja. Ez ideig ugyan még nem látszott, hogy meghallgatta volna, ugyebár bethlenszent- miklósi emberek. Talán meg is rövidültek karjai? Valóban? Elfelejtkezett volna az ő hűséges szolgája könyörgéseiről? JÓSKA BUJDOSIK. A Bethlen-udvar béresei fáért mentek a nagy erdőbe, arra Dicsőszentmárton felé. Jóska velők ment. Demeter gazdától kéredzett el,
