Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-05-30 / 21. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7-ik oldal nek a magyar Békés Gáspárnak, aki magyar csapatok élén lett a lengyel hadsereg egyik vezére; hogy az oláhok török elleni hadseregét Király Albert és Rácz György szervezték meg Mihály vajdának; hogy. Gyulai, Gaál Péter, Wallenstein ezredese, horvát karabélyosai vetették vissza Babenberg mellett a dánokat; hogy Tóth Ferenc, menekült kuruc, aki tüzértábornok lett s báróságot kapott a francia hadseregben, építette a törököknek, a Dardanellák érődéit és ő készítette a szuezi csatorna első terveit is; hogy Jávorka Ádám, kuruc ezredes dédelgetett hőse lett az orosz hadseregnek ? * * * Tudod-e, hogy az argentínai hadsereget a magyar Czecz János tábornok, a szabadságharc emigránsa szervezte meg? * * * Tudod-e, hogy Haraszthy Ágoston magyar tokaji vesszővel indította meg a hires kaliforniai szőlőkulturát, azért is nevezik ezt a kaliforniai bort azóta is “Tokay”-nak; hogy Haraszthy nevéről nevezték hosszú ideig Sank City városát s hogy San Diegoban ma is van Haraszthy Street ? * * * Tudod-e, hogy Páduában szobra van a magyar Báthory- nak ? * * * Tudod-e, hogy Apponyi Albertet bízta meg a nemzetközi békeegyesület, hogy készítse el még békeidőkben a világparlament tervét s olyan nagy tekintélye volt, hogy az interparlamentáris konferencia őt ' — mint a világ legjobb szónokát — kérte fel, hogy tartson beszédet angolul az amerikai szenátus és kongresszus előtt? 99 EZER HALÁLOS BALESET EGY ÉV ALATT! A tavalyi év folyamán - igy szól a National Safety Council jelentése - a külömbözö balesetek 99,000 emberéletet oltottak ki. A balesetek kiküszöbölése és az ijesztően gyarapodó halálos kimenetelű szerencsétlenségek csökkentése érdekében most országos kampány folyik. A rendőrségek és városi hivatalok Amerika minden városában úgy nevezett biztonsági kampányokat kezdeményeztek. A film, a rádió, és az újságok utján az embereket kényszerítik arra, hogy hallják és lássák mily borzalmas pusztítást végeznek ezek a “kikerülhető“ balesetek, főként automobil szerencsétlenségek, amelyek tavaly nem kevesebb, mint 36, 400 embert döntöttek korai sírba. Az ipari telepeken folytatott biztonsági kampányok bizonyos mértékig sikerrel jártak. Régebben halálos baleset-ráta alapján kiszámították, hogy az újabb ipari óvintézkedések és biztonsági felszerelések 250,000 munkás életét mentették meg. 1935 folyamán 365,000 állandó és 9,100,000 időleges sebesülés történt, ami arra mutat, hogy még igen nagy erőfeszítésre van szükség, hogy az ipari munkás életbiztonságát megerősítsük. A balesetek okozta kár beleértve az elvesztett munkabért, meghaladta a három és fél billió dollárt. Az automobil szerencsétlenségek utján történt elhalálozások a tavalyi esztendő folyamán hihetetlen magasra szöktek. Kétszer annyi ember pusztult el, mint 1923-ban és 50 százalékkal több, mint 1927-ben. A forgalmi szerencsétlenségek kétharmada kisvárosokban és vidéki helyeken történt. A városi embert ugyancsak megdöbbenti az a tudat, hogy a forgalmi szerencsétlenségek áldozatainak 40 százaléka járókelőkből került ki. Bizonyosra veszik, hogy kellő kampány és praktikus óvintézkedésekkel mindenféle forgalmi balesetet ki lehetne kerülni és ily módon az országutakat és városi uccákat “életbiztossá“ tenni. Súlyos gondatlanság az, amikor a sofőr az engedélyezett sebességet meghaladja, az ut baloldalán hajt, fordulónál, vagy meredek helyen meg akar előzni egy másik kocsit, indít mielőtt a zöld fény kigyulna, vagy gyors iramban fordul meg a hirtelen fordulónál. Ép ily gondatlanság s ennél fogva veszedelmes az, amikor a sofőr rorossz állapotban levő fékkel indul útnak, túl erős lámpát használ, rongyos, vagy lukas gummikerekkel indul útra és igy tovább. Ép igy hibázható a gondatlan járókelő is. A járókelő tehát ne menjen át az úttesten, amig a “szabad“ fény vagy a jelző készülék azt nem jelzi, hogy a kereszt ut szabad, ne ugorjon ki az úttestre a kocsitömegből a forgalmi készülék figyelembe vétele nélkül. Ne menjen át az uttesen újságot olvasva, vagy esernyőt tartva maga elé, ami képtelené teszi, hogy a forgalmat figyelje. Ne menjen át ré- szutos irányban az uccán, vagy olyan módon, hogy a szembejövő kocsik helyett az ellenkező irányt figyelje. Igen veszedelmes szokás az ucca közepén megállni és beszélgetni, vagy gondolkodás nélkül rohanni egy szélben el- fujt kalap vagy egy elhullott csomag után. Számtalan ember élet pusztult el ily módon. A gyermekek esetében, nem győzzünk eléggé hangsúlyozni, hogy mily veszedelmes dolog az úttesten játszani, vagy rohanó személy vagy teher automobilokra felkapaszkodni. “FLIS“ ••• FLAG DAY but Most vasárnap lesz százöt- venkilenc esztendeje annak, hogy a kontinentális kongresz- szus forradalmi tanácsa országunk földjéről száműzte a brit zászlót: a “Union Jack”-et és merész önérzettel röpítette fel az amerikai függetlenségnek és demokráciának szimbólumát: a csillagsávos lobogót!..... Azóta szabad népünk fülében csengenek a nagy költő szép szavai: “Furled, THE FLAG is a roll Of colored bunting on a pole,But in the wind - rippling bright hues Of color hung against deep blues Of sky and sea - it seems alive With spiritual grace and beauty, too. Symbol of purity - loyalty true And Truth for which we all must strive. A Flag for more than one nation A message it bears to all creation!” 1777 junius 14-én, a csillagsávos lobogó születése napján, abban a történelmi pillanatban csak tizenhárom csillag ragyogott a kék mezőben, — tizenhárom gyarmat népének összefogását hirdetve ..... “és a világtörténelem legragyogóbb függetlenségi harcából győzelmesen került ki az ifjú lobogó, mert az Újvilág szabad légkörében edzett, tisztahitü, önfeláldozó harcosok maroknyi serege ösz- szetörte a brit világbirodalom hóditó erőszakát..... És sürü egymásutánban tűntek fel az uj csillagok a demokrácia lobogójának kék mezején: — az amerikai alkotmány a szabadság mágnesének erejével vonzotta magához az Újvilág földjén elszigetelve élő államalakulatokat és békés eszközzel szolgálta a hódítás nagyszerű munkáját !” Mi pedig elmondhatjuk, hogy ma is sokkal mélyebb jelentőségű szimbólum a csillagsávos lobogó, mint a világ bármelyik nemzetének a zászlaja..... 48 csillag ragyog ma rajta, melyeknek mindegyike negyven- nyolc körülhatárolt, független állam népének megoszthatatlan egységességét hirdeti — külön- külön ..... A csillagsávos lobogó születése napján hajtsuk meg tehát mi is a demokráciába vetett erős hitünkkel és emberi békeszeretetünk minden melegével az elismerés és a megemlékzés pálmáját! 'WVVS/WWWWWWVWVW>A^^^^V^y EGYHÁZI HIRER TOLEDO, O. Az egyház születésnapján, Pünköst ünnepén 94 fi, 148 nő, háznál 2 beteg, összesen 244 lélek élt az Úrvacsorával. A szent jegyeket egyházunk pénztárnoka A. nagy József és neje ajándékozta. Nagy József testvérünk 25 évvel ezelőtt, pünköst ünnepén, vette először az Úrvacsorát és ennek emlékezetére ajándékozta a kenyeret és bort. Bacsó Pál gondnokunk pedig — felesége emlékezetére — gyönyörű halvány sárga rózsacsokorral díszítette az Isten házát. Amint az első Pünköst ünnepén Péter apostol három ezer hívőt keresztelt, úgy mi is a keresztség sák- ramentumában részesítettünk két leánykát. A megkeresztelt gyermekek: Gombos Rosemary és McPeak Patricia-Katalin. Nyári magyar iskola — konfirmációi oktatás. A nyári magyar iskolában egyházunk ismét drága alkalmat nyújt arra, hogy gyermekeink lelkében tápláljuk a református hit és a magyarság szent tüzét: junius 22-én megkezdődik nyári magyar iskolánk. Bizonyára örömhir ez úgy a szülők, mint a gyermekek számára. A nyári hónapok kiemelkedő eseményei. A nyári időszakban több, a hétköznapok közül kiemelkedő esemény teszi változatossá, tartalmassá életünket. Ezek az események a következők: Szabadég alatti istentisztelet és az első piknik junius 21-én. Nyári iskola junius 22-én kezdődik- Az énekkar évi kirándulása junius 24. Az ifjúság évi kirándulása junius 28. A lányok missziói köré-