Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-02-17 / 7. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 11 is egészen 'három év alatt teljesen elfogy. Hiszen nemcsak élelemről, lakásról, fűtésről, világításról, ruházatról, stb. kell gondoskodni, hanem fizetni kell annak a kötvénynek a járulékait is, orvos is kell, patika is kell, sok minden kell. Nincs ugyan kimutatás róla, de kétségtelen, hogy az Aggmenház fönntartása az intézetnek súlyos áldozatokba kerül. Nem baj, hiszen azért jótékonysági intézmény, hogy jót tegyen ott, ahol arra szükség van. De legyen tisztában mindenki azzal, hogy sohasem az öregek tesznek jót az Árvaházzal, hanem megfordítva: az Árvaház teszen jót az öregekkel. o=ex^=][=]Q[=;E=n3«o A LELKÉSZEGYESÜLET GYŰLÉSE. Sokszoros indoka van annak, hogy lelkészeink mennél nagyobb számban menjenek el a Lelkész- egyesület idei gyűlésére, amely Lancasterben e hó 26-án este veszi kezdetét. Mindenekelőtt erkölcsi kötelességünk, hogy mennél többen vegyünk részt Dr. Apple magyar kitüntetésének átadási ünnepélyén. Aki oly sokat tett a mi fiainkért: megérdemli, hogy tisztességet tegyünk mi is előtte. A három magyar lelkész doktori kitüntetése is nemcsak nekiek, hanem az egész lelkészi karnak, sőt az egész magyar reformátusságnak szól: méltó tehát arra, hogy mennél többen vegyünk részt ebben is. Harmadszor pedig, a Lelkészegyesületi gyűlés tárgysorozata annyira közérdekű és gyakorlati jelentőségű, hogy az érdeklődés önmagunk iránti kötelességünk. Az ünnepélyek és a gyűlés díszes kiállítású sorrendje lapunk zártakor érkezett meg s azt a jövő héten közöljük. Igen tartalmas sorrend s előre is fölhívjuk rá az érdeklődök figyelmét. * S. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. G. T. New York, N. Y. A szép levélből hadd álljanak itt a következő sorok: “Soha nehezebben nem kerestem pénzt, soha kevesebbet nem kaptam munkámért, soha nem voltam nehezebb anyagi viszonyok között, mint most, — de azért örömmel veszem ki én is részemet s kívánom, hogy senki se maradjon el.” That’s the spirit! Mrs. Alex. Végh, E. Chicago, Ind. Január S-iki levelünkre még mindig várjuk a választ. Addig nem vihetjük előbbre az ügyet, amig a kért fölvilágositást meg nem kaptuk. Mis* Eliz. Socotch, Alliance, O. A kért változtatást keresztülvittük. Sok kitartást az elnöki munkálkodáshoz 1 B. K. South Norwalk, Conn. Szívesen vártunk, de bizony most már szükség volt az előfizetésre. Köszönet! Gáli István, S. Norwalk, Conn. Az Ön levele is példát mutathat, amikor előfizetésének beküldésével ezeket Írja: “Igaz, hogy rossz világ van, nem dolgozom én sem már negyedik éve, de mivel oly nehéz helyzetben van a református lap a sok hátralék miatt, azért küldök egy egész évre ...” □ FrflE _____i.jJE==][=]DG[=ll-rr=lE Jl rlB [0 Eä MAGYAR SZEMLE. 0 0 m------if ---------ii- ir=inni—ii------n------- u-=in REFORMÁTUS ŐRÁLLÓ. A fenti cím alatt uj egyházi lap indult meg Nagybányán, Peleskey Sándor, Dr. Mezey Mihály és Oláh Sándor lelkészek szerkesztésében. A lap kéthetenként, 16 nyolcadrész nagyságú oldalon jelenik meg s célkitűzése az egyetemes jellegű egyházépités mellett a lelkészek testületi szellemének ápolása, erősitgetése. Első számaiban rövid, tartalmas cikkek foglalkoznak az Ige hirdetésével, tudományos és közéleti kérdésekkel, a parókhiák kisebb-nagyobb (leginkább nagyobb!) gondjaival. Előfizetési ára egy évre 150 Lei s megrendelhető ezen a címen: Ref. Lelkészi hivatal, Baia-Mare Nagybánya, Jud. Satu-maré, Rou- mania. <fasii==ir=inr=ii------n=se> EGY RENDKÍVÜLI PRESBITER. Hada Zsigmond őriszentpéteri ref. presbiter birtokos forrón szereti az egyházát s jól tudja azt, hogy a magyar református egyháznak anyagi létalapját a múltban és jövőben is híveinek áldozatkészsége fogja képezni. Mindenkor támogatja vagyonával, birtoka után kivetett egyházi járandóságával az Anyaszentegyházat. De mi lesz akkor, ha utódai házassága, esetleges áttérése, családja magvaszakadása vagy birtokának más vallásu egyének kezébékerülése folytán az ő bir- toka nem szolgálhatja tovább ősei egyházát? . . . Sehogy sem bírta elviselni ezt a gondolatot. Ezért úgy intézkedett, hogy a református egyház részére a birtokai után járó egyházi adó — amely évi 100 pengőnél kevesebb nem lehet — telekkönyvileg örök időkre be'kebeleztessék, tekintet nélkül arra, hogy milyen vallásuak lesznek földjének tulajdonosai! A Hada Zsigmond presbiter Örök egyházi adójáról szóló egyezmény telekkönyvi bejegyzése foganatosittatott. (R. ő.) Mit mondjunk hozzá? A Hada Zsigmond presbiter megiható egyiház-szeretete és gondoskodása mindenesetre tiszteletre méltó. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy ha az egyház erre számítana, akkor az egyház alapját az ilyen telekkönyvi bejegyzések képeznék. Már pedig nincs más fundamentom, mint ami egyszer vettetett s ami az Ur Jézus Krisztus. Legyűrik önmagunk igazán buzgó hívek, neveljük gyermekeinket is ilyenekké: akkor nem kell féltenünk egyházaink jövőjét!