Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-01-06 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Sbrr—|E=—.....—11^=1 EIBBElt-------]F==ll^Z3l^=]El 1 CSENDES ÓRÁK. I B □ [j] írja: Tóth Mihály lelkész. Bi——-ti ■ =ii ir=innr=ii _ir= =u .-!□ A NAPTÁMADAT. Luk. 1:76. ELŐIMA, Áldott vagy Úristen, hogy meglátogattad a te népedet és megváltottad a bűnből. Feltámadott a nap és m? látjuk most már azt az utat, mely kivezet bennünket a halál árnyékának völgyéből. Légy áldva, óh örökké áldott s magasztaltassék a te szentséges neved most és minden időben! Ámen. TANÍTÁS, a naptámadatot sötétség előzi meg. És valóban sötétség uralkodott akkor, amikor a világ világossága, a szent Fiú megjelent a földön. Nem mintha az éjszaka csillagnélküli lett volna. Nem. Itt-o.tt ragyogott, ha mindjárt halvány fénnyel is egy-egy csillag. Ott volt a görög tudomány. csillaga ragyogó műveltségével, mélységes bölcsességével és páratlan művészetével. Ott volt a római jogtudás csillaga bámulatos tárgyilagosságával, összehasonlíthatatlan törvényeivel és tökéletes kormányformájával. Ott volt a zsidó müvelség csillaga történelmi irodalmával, ihletett költészetével és elbűvölő próféciáival. Ott voltak ezek a csillagok, de fényük nem bírta kelésétül törni azt a fájdalmas sötétséget, mely Krisztus születésekor a földet beborította. Az idők teljességében aztán, amikor a világ a kétségbeesés örvényének a szélén állott, amikor tombolt az emberi szenvedély, amikor Istent már mindenki meghaltnak hitte, amikor a reménység csillaga már annyira alá szállott a koromsötét éjszakába, hogy pislogó fényét már csak azok látták, akik rendületlen bizalommal figyelték: ekkor, éppen a legvégzetesebb pillanatban, elküldi Isten áz ő egyszülött Fiát, hogy megmentse azokat, akik törvény alatt vannak. A naptámadat megtörte a reménytelennek látszó éjszakát és a hajnal felhasadt, hogy betörjön a világosság a sötét világba.-•: A természeti nap fénye nem egyszerre borítja el az egész földet, hanem fokozatosan terjed és növekszik mig végre minden sötét zug megtelik világossággal. így vagyunk a lélek fényével is. Elkezdődik Jeruzsálemben és körzete egyre szélesedik, egyre nagyobb tért ölel magába. Felöleli Judeát, Samáriát; átcsap Macedóniába; majd felperzseli Róma, erkölcstelenségét; rámutat a saxó- nok kegyetlenségére, a kelták elbizakodottságára, a germánok gőgjére és beszűrődik a magyarok szivébe is és világosság lesz végre a földnek legvégső határáig. így lett a pirkadó hajnalszürkületből nemsokára ragyogó naptámadat. így növekedett a karácsonyi csillag fénye. A végvacsorán részt vevő tizenkét tanítvány a felső házban már százhúszra szaporodik. Ezekből az első pünköstre már öt ezer lett. Ez a szám aztán bámulatosan sokszorozódott, úgy, 'hogy ma már ötszáz ötven millió lélek vallja Urának és Istenének a bethlehemi jászolbölcsőben megszületett “Naptámadatot.” Az emberek lehetnek szegények, de Krisztusnak palotát emelnek. A délvidék hevesvérű népe, az észak nyugodt gyermeke, Ázsiának sárga, Afrikának fekete, Európának fehér és Amerikának rézszinü embere; szóval e világon minden nemzet, minden nép, minden faj megtalálja benne azt a közös helyet, ahol feloldódik minden faj különbség. Krisztus szól minden osztályhoz. Leül a gazdag Simeon asztalához. De ugyanakkor az utca gyermeke könnyeivel áztatja lábait és hajával száritgatja. Meghal a világtól elhagyatva, de a dúsgazdag Arimáthiai drága gyolcsba takarja testét és a saját sírjába temetteti el. A pásztorembernek és a keleti bölcsnek, a gazdagnak és szolgájának, az előkelő úri nőnek és az utcára dobott csavargónak a Krisztus egy és ugyanaz. Ő nem ismer zsidót, vagy görögöt, szolgát, vagy gazdát. Előtte mindenki Istennek gyermeke. Ültessétek az embert királyi trónra s a Krisztus elmegy érte. Vagy dobjátok ki az utcára és a jó Pásztor itt is megkeresi őt. Állítsátok az akasztó fa alá s az utolsó szó, mely fülébe fog csengeni, a Krisztus szava lesz. Senki se mondhatja néki: itt a határ, eddig jöhetsz, de tovább nem! Az ő napja egyformán süt úgy az igazakra, mint a hamisakra, úgy a gazdagokra, mint a szegényekre s áldott melegével életre hoz szelíd virágokat és gyümölcsbe érlel rothadásnak indult magvakat. Az öreg megtalálja benne a tökéletes valóságot. A középkorú az élet nagy Mesterét. A gyermek az ő eszményképét, melyhez szent vágyódással vonzódik. Belép a családi körbe és szent a békesség. Üzlettársul szegődik s megvan a becsületes kiszolgálás. Velünk mulat és örömünk megtisztul. Szóval megvilágosodik körülöttünk minden, mert a “Naptámadat” betört életünk sötét éjszakájába és mi most már nemcsak más színben látunk mindent, de másképpen érezünk, másképpen gondolkozunk és másképpen cselekszünk! Óh ha ez a naptámadat soha alá nem szállana ! Ámen! ---------UTÓIMA. Köszönjük néked, édes Atyánk, hogy a feltámadott világosságnak fényében nem ismerünk mást, csak testvért. Óh tarts meg bennünket ebben a hangulatban az esztendőnek minden napján! Tégy bennünket igazán fiákká, akik látják a Krisztusban a tökéletes valóságot. Ámen.
