Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)

1934-01-13 / 2. szám

14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ta, hogy az egyház 30 éves jubileuma május 20- án tartassák meg. Ugyancsak elhatározta a temp­lom kifestését s az ezzel járó 'költségek fedezé­sére egy rendkívüli gyűjtés megkezdését, hiveink- nek az adakozásra való felhívását. Erre az alapra egyházunk tagjai 'husvétkor egy három felvoná- sos színdarabot adnak elő. — A hónap harma­dik vasárnapján Siharpsvillen istentiszteletet tar­tunk, utána pedig a nőegylet gyülésezik. — Ün­nepeink megáldottak voltak. 14-gyel többen vet­tek Úrvacsorát, mint bármikor máskor s az ün­nepi adomány több, mint kétszerese volt a múlt évinek. Istennek legyen hála, úgy érezzük, hogy szebb napok következnek. Youngstown, O. Szivárvány Egyesületünk tag­jai szinelőadásra készülnek. Jövő vasárnap, 14-én este fél 8 órai kezdettel adják elő a TÉPETT RÓZSA cimü 3 felvonásos magyar népszínművet, az egyház pénztára javára. A Christian Endeavor áhítatot a szinielőadást megelőző órában tartják ifjaink. — Egyházunk rendes évi közgyűlése, az alapszabályok rendelkezése szerint január 3-ik vasárnapján lesz, a délelőtti istentisztelet végez­tével. — Múlt vasárnap este úgy 50 C. E. ifjú hallgatta a Nagytiszteletü Asszony előadását az imádságról, 21-en tényleges részt vettek. A vita estély résztvevői Géressy Sándor, Laky László, Demény Ferenc és Ráti János voltak. — E héten ifjaink nagy számiban jelentek meg a Mahoning County C. E. Union összejövetelén, és a munká­ból is kivették részüket. Készülnek a Magyar Országos C. E. Union fogadására, jövő nyáron. Springdale, Pa. A karácsonyi ünnepek örömtel­jes és áldott napok voltak. Az Istentiszteleteket nagyon szép számban és hűségesen látogatták a hívek. Az Urvacsoraosztás alkalmával 66-an vet­tek részt. A szentjegyéket özv. Veres Miklósné testvérünk volt szives adományozni. Az ünnepi adakozás is több, mint a múlt karácsonykor. Ka­rácsony hetén Nt. Varga Lajos volt a vendég prédikátor, mig az újévi Istentiszteleteket Tiszt. Szőke László daytoni theologus végezte. Az ün­nepek után a lelkész hazautazott Norwalkra hosz- szabb látogatásra. Egyházunk közgyűlése és a presbiterek választása Jan. 14-én délután Isten- tisztelet után fog megtörténni. East Chicago, Ind. Egyházunk Női egylete jan. 7-én tartotta évi gyűlését. Ez évi tisztviselők let­tek: Elnök Derján Gyuládé, alelnök Bábás Jó- zsefné, pénztárnok Molnár Jánosné, ellenőr Csu- rilla Báintné, számvizsgálók Csurilla Józsefné és Bihary Istvánná, zászlótartó Gorondi Lajosné. — Egyházi közgyűlésünket jan. 14-én tartjuk s kér­jük összes tagjaink megjelenését. Az évi jelenté­seken kívül a tisztviselők választását is megtart­juk. — Jan. 21én programos és táncestélyt tar­tunk iskolánkban. Két egy-felvonásos színmüvet adunk elő, kiváló műkedvelőkkel. Belépti jegy csak 25 cent lesz. — Ifjúsági körünk egy három- felvonásos színmű előadására készül a tanítónő vezetésével, amit február 25-én fognak előadni. A konfirmandusok elő'készitése megkezdődött. Tanóra minden szombat délelőtt. Elyria, O. A múlt évi egyházi működésűnknek valóban méltó befejezése volt karácsony ünnepe, amely úgy az anyagiakban, valamint a lelki dol­gokban gazdag ünnep volt. Szépen sikerült a gyermekek szinelőadása és karácsonyfa-ünnepé­lye, amelyen 152 gyermek részére Gindli György Santa Claus osztotta ki az ajándékokat. A kará­csonyi istentiszteleteink szép ünnepélyességgel folytak le. Úrvacsorával 156-an éltek és az ün­nepi ajándékoknak az összege 204 dollár. Az aján­dékozás és megemlékezés ünnepi perceiben az egyház és a nőegylet is eljuttatták szeretetük je­leit a lelkész-családhoz, amelyért e helyen is há­lás emlékezéssel teljes köszönetét mondunk. De­cember hóval bevégeztük az 1933-ik évi egyházi működésűnket, amelynek koronája december hó­nap volt. Ebben a hónapban pénztári bevételünk 423 dollár volt, amely összeg fényesen bizonyítja híveink buzgóságát és áldozatkészségét. Szépen sikerült a nőegylet által rendezett Szylveszteri mulatság, amely 30 dollár jövedelemmel gazdagí­totta az egylet pénztárát. Az évi közgyűlésünk határozatairól a következő számban fogunk irni. Brownsville, Pa. Az ünnepek alatt 216 testvé­rünk élt Úrvacsorával. Benke János és családja Brownsvillen és a Domonkos család Pricedalen terítették meg az Urasztalát. — Szinelőadás volt dec. 31-én este. Zuhogó esőben is eljöttek szép számmal. Karácsonyfát Bacs'kay Károly ajándé­kozott. A férfi énekkar mindkét nap pompásan énekelt. — Lelkész évi jelentését múlt vasárnap hallgatták meg. Hét presbiterre jelölés jan. 14-én lesz, és a választás az évi közgyűlésen jan. 21-én. Tisztviselők felesketése január 28-án. Minden egy­házi szervezetünk megválasztott tisztviselői egy­szerre teszik le a hivatalos fogadalmat. A női egylet, a C. E. már megejtették a választást. Az ifjú presbitereket múlt vasárnap este jelölték. Consecration gyűlést tartott az Ifjúság. Vezető volt Bacsó Erzsiké. AZ ELŐFIZETÉSEK nyugtázását már a múlt heti számban sem tud­tuk folytatni s helyszűke miatt ebből a számból is hiányzik az. A bejelentést azonban fönntart­juk s reméljük, hogy a jövő számban már tudjuk folytatni a nyilvános nyugtázást. Addig is türel­met kérünk olvasóinktól.

Next

/
Thumbnails
Contents