Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-07-07 / 27. szám
4 AMEkIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 'biteriánus, 1911-ben lk)ét baptista, 1917-ben három lutheránus, 1918-ban isméét más három lutheránus denomináció egyesült. 1920-ban presb. !és 'kálvinista methodista, 1922-ben két evangélikus csoport olvadt össze. 1924-iben az amerikai és a magyar-amerikai református, — mondotta Dr. Ca- vert főtitkár — 1931-ben két congregacionális jellegű felek'ezet és ugyan ez évben három lutheránus Synod olvadt egybe. De egyik sem bir olyan mély jelentőséggel, mint az, ami Clevelandiban történt. Az uj “Evangéliumi és Református Egyház”- Iban Ikét nagy s különböző szinezetü történelmi folyama egyesült a protestantizmusnak, nem úgy, (hogy az egyik, a nagyobb, elnyelje a másikat, a ■kisebbiket, (amint rendesen történni szokott), hanem úgy, hogy egy szélesebb mederbe ömölve, a kicsinyes féltékenységek, riváliskodások, szektáskodásra emlékeztető méltatlan dogmatikus torzsalkodások mellőzésével annak az eszménynek megvalósítására törekedj ették, amelyért Jézus Krisztus főpapi imájában olyan odaadón könyör- gött: “Hogy mindnyájan egyék legyenek . . .” A nap erősen rátüz az egyesülő Rhone és Arve vizeire és azoknak a különböző színe eltűnik... A clevelandi unióban azt akarják elérni, hogy Krisztus legyen minden mindenekben. Takaró Géza. o=sir=ir=inr=ii--------------]&o ESTI IMA. Hála Isten! este van megint. Hála legyen neked as estéért asért is, mert mával is fogyott a földi munka, kin. De különösen asért, hogy as estének csendes órájában veled lehetek, egyedül Te veled. Nekem oly édes Veled egyedül lenni. Oly boldogító, megnyugtató úgy zárni be a napot, hogy szemem utoljára a Te arcodon pihenjen meg, utolsó szavam., gondolatom a Tied legyen. Istenem! Kezedre borulok és jóságodért, fenntartó sserctetedért, a nap örömeiért, áldásaiért, még a szomorúságért, tövisekért is, — hálám jeléül, alázattal megcsókolom azt. Ami jót cselekedtem, arra add áldásodat, amiben hibáztam, megszomo- ritottalak téged, embertársaimat, — bocsásd meg. Öledbe hajtom fejemet s gyermeki szeretettel kérlek: simogasd meg fejemet, arcomat. Kezed si- mogatásától megenyhül a fájdalom, eloszlik a gond, felüdül a lelkem. Istenem! Ölelj két karod közé engemet, öleld szeretteimet s add, hogy ölelő karjaid közt, mint gyermek édesanyja kebelén, elszenderedjünk, békét, nyugalmat, felüditő álmot találjunk. Jézusért, Ámen. Dr. Újlaki Ferenc. nr-7--" ■ it=- íi ir=innr=ir=u ■ ■ ==ti------in □ o IJOQY LÁTJUK Ml?... □ 0 EU=—IE . 1E , • 'IE=£]E] G RATULÁLUNK a pittsburghi ifjúságnak. Személy szerint nem tudjuk, hogy kikről van szó, de gratulálunk nekiek. Nem régen történt, úgy este 10 óra körül hangos magyar nóta hangjai csapták meg fiilünket a Johnston Ave.-n. Nem valami részeg duhajkodás, hanem egészséges, derült, szívből jövő hangos magyar nóta, amely mindig közelebb és közelebb hangzott. Csakhamar feltűnt a társaság is, egy pompás, hamisítatlan hazai falusi kép: összeölelkezett legények, szájukban a hosszú “vergonia” (a Pittsburgh-vidékén oly népszerű “stogies”), — mintha csak otthon lettek volna szép nyári estén az akáclombos falujokban . . . Fújták fesztelenül, mintha csak nem is egy világváros utcáján lettek volna. Igazi magyar falusi kép, amit csak a magyar falu lelke produkálhat. Azokban a fiukban ez a magyar lélek kelt életre: ezért gratulálunk nekiek. * =1= * F egyverszünet van az acéliparban. A fenyegető sztrájk bizonytalan időre elmaradt: hátha sikerülne még valami olyan megállapodásra jutni, amely mindenkit kielégit ? Bárha sikerülne! Sajnos, reménykedni alig lehet benne. Nagyon nehéz, szinte lehetetlen az olyan béke, amely mindenkit kielégit. Ha azonban még valami rövidség történne is: gondoljuk meg, hogy a legsoványabb béke is jobb, mint a legnagyobb győzelemmel — mindig bizonytalan győzelemmel! — kecsegtető háború. A harcnak mindig a szegény ember issza meg a levét. Bíznunk kell a tagadhatatlanul változó és mindig javunkra változó, haladó időben, amikor az “uj deal” becsületes vezetői vivják igaz akarattal a szegény ember harcát. Máról-holnapra teljes győzelmet talán nem aratnak, de mindig közelebb és közelebb jön az az idő, amikor még a szegény ember is magkapja azt, ami az övé. sjc :|c N YOLCVAN ESZTENDŐRE és 80,0000.00 dollár pénzbírságra Ítélhetik a 67 éves new yorki bankárt, Harrimant, mert különböző manipulációk utján több, mint két millió dollárt tüntetett el a reábizott pénzekből. Nem nagyon bizonyos, hogy ezt a büntetést kiállja-é csakugyan, még akkor sem, ha az csakugyan jogerőssé válik, — de ebből s az ehhez hasonló számtalan esetből még egy másik tanulságot kellene levonni. A szegény ember pénze első sorban nem dollárokban fekszik, hanem az ő munkaerejében van. A szegény ember ezt a munkaerőt helyezi a gyárakban, a bányákban, a nagytőke “munka-bankjaiban”, hogy ott kamatozzék. És amikor ki akarná venni a kamatokat, becsületes munkabérét: csak megcsonkítva, csak töredékeiben kapja meg azt. Hová lett a többi kamat? Hová lett a becsületes munkabér? ... A nagytőke bizony éppen úgy “elkönyveli” azt, mint ahogy Harriman elkönyvelte a rábízott pénzeket. Kimutatják szépen, hogy nem tudhatnak többet fizetni, — hanem azért a pénzes-zsák minden évben milliókkal lesz gazdagabb. Igen! azokba a könvekbe kellene egy kissé jobban betekinteni! Egészen bizonyos, hogy a szakértő szeme ott is találna olyan bejegyzéseket, amikért nyugodt lélekkel lehetne kiutalványozni a 80 esztendőket. A szegény ember munkaereje sokkal nagyobb érték, mint a Harrimanra bízott pénzek milliói. Megérdemelné hát, hogy sokkal nagyobb erővel siessenek annak védelmére.
