Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-04-21 / 16. szám
14 AMEkIKAl MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA □I------li= n==ir=innr=ii------ír n-^—in A BARABOLY. □ . . . □ Irta: Donáth László. nim^ll= '■ "—---r-ll=^ElB A gazda a fogadóban mulatott, az asszonyt otthon ette a méreg. Könnyű a férfiúnak, alig nyeli el a falatot, veszi a kalapot, panyókára veti az ujjast, aztán komámnál borjú született, sógornál dohányt fűznek, az öreg Kovács a végit járja; ilyen s efféle ürügy alatt kilesz a házból s csak hajnal felé vetődik haza a fogadóból. Ha az asszony kérdezősködik, hamar kész a felelet: — Komám úgy örvendett a tarka bikaborju- nak, hogy az áldomást rögtön feltartotta. Eleget, hogy igy, meg úgy: vár az asszony, meg fél is egyedül, de a világ kincséért el nem eresztett volna. Mert azt mondja: az asszonyt mindennap megkapod, de tarka bikaborju nem mindennap születik. S aztán éppen ilyen értelmes küs állat, amelyik úgy néz, mintha beszélni akarna. Hát csak nem teszed meg azt a csúfságot, hogy el ne jöjj! . . . Pista 'komámnak is megígértem, hogy egyet koccintunk. Hát komám! ? . . . Meg kellett tenni no. — Egy borjúért töltik az időt hajnalig, egy koszos borjúért ? ! . . . — Hamarább is jöttem volna, erővel jönni akartam, de Pista komám erőszakra fogta, hogy éppen még egy pohárral! . . . Hát meg kellett inni no . . . — Meg meg, de azután csak jöhetett volna... — Indultam is, éppen indultam, de akkor Peti koma kezdte, hogy az ő kedvéért még egy pohárral sem ittunk. Hát azt is meg kellett inni no . . . — Aztán megint csak maradtak! . . . — Hát igen no, mert hol az egyik, hol a másik erőszakoskodott. Aztán tudod, sok mindent meg kell tenni a barátságért. Hanem ahogy ez a Peti koma elázott ?! . . . Piát a tiszta kacagás volt no . . . Éjfélkor már úgy szuszogott, mint a kéhes ló, de azért ő nyúlt legelőbb a pohár után s addig- addig üritgette, mig egyszer a földön is elnyúlt. Azt hitte, paplanos ágyon alszik, mert úgy horkolt, mint egy komiszárus. Mikor ébredezni kezdett, megint csak a borra volt a legnagyobb gondja, mert azt énekelte, hogy . . . Hinnye mit is no? . . . Már nem tudom éppen akkurátosan, de olyanformán ment, hogy aszongya: szeretné, ha a Fir- tos vize borrá válna s hogy aszongya, azt is, ha ő meg a Küküllő volna, hogy aszongya, a Firtos vize belé folyna . . . Hát nem tiszta kacagás? . . . Aztán Pista koma csorgatni kezdte a litresből, Peti koma nyelte, mert azt hitte bizonyosan, hogy a Firtos vize . . . Az volt még a kacagás, mikor az ábrázatját forgatta a tócsában s a bajusza a padlóhoz ragadt! . . . Erre csakugyan az asszony is elpisolyodott, de még csak akkor nevetett volna igazán, ha hallotta volna, hogy Peti koma is pont igy traktálta a feleségét. Csakhogy nála már Orbán koma kívánta, hogy a Firtos vize borrá változzék. Hogy Pista koma melyikre fogta, azt nem lehet tisztán tudni, mert éppen minden ablak alatt az ember se hallgatózhat . . . Az asszony meg csak üljön otthon s hánykolódjék az ágyában, tépdesse a párna csücskét és sóhajtozzék, hogy ő a világon a legárvább asz- szony, akit az ura egész éjjel ott tud hagyni s másnap se mortyolódjék, mert akkor megint csak ő huzza a kurtát. Este óta forgolódik Orbánné most is az ágyán; az álom kerüli, a bosszúság majd felveti. Még alkonyaikor elment az ura, hogy a zsidónál a patkószeg árát megkérdezze; a tizenegyet rég elütötte s még mindig oda van . . . — E már mégis igen van no! . . . Az asszony kilépett az ágyból, valamit kapott magára s elindult. Hanem a sötétséget is bizonyosan a férfiak védelmére találták ki, mert az udvarról csakugyan nem mert kimenni. A szolga az istállóban aludt, egy-két szóra ébredt, azt szalasztotta maga helyett. — Mond meg gazdádnak, de megmond, hogy.... Kemény üzenet, amire bizonyosan futva jön a gazda. Orbán János meghallgatta az üzenetet s aztán nagy jámborul kérdezte a szolgától: — Te Feri, láttál már lüdércet? Mert az ilyen üzenetvivőt mindenki szereti lerázni a nyakáról, ki haraggal, ki tréfával. Orbán gazda tréfával szokta s hogy a legény csak vigyorgott a szóra, újból kezdte: — No lám, láttál-e valaha? . . . A legény ismerte a gazdát, immel-ámmal felelt: — Látott a fityfene gazduram. — Hát kisértetet? — Azt még úgy se. — Hát ha látnál, megijednél-e? — Nem szoktam az árnyékomtól megijedni. (Folytatása következik.)
