Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)

1934-03-10 / 10. szám

amerikai magyar reformátusok lapja 13 nak, hogy a toledoi ref. gyülekezetben lelkész és gyülekezet egymást megértve, szeretve, munkál­kodik az egyházért, Isten országáért. Farrell, Pa. A rossz, zuhogó esős idő dacára is elég jól sikerült az uj presbitereik tiszteletére adott vacsora. 130-an vettek részt. Beszédet mon­dott Baba József főgondnok, Bordy Sándorné nő- egyleti elnöknő, Nagy Albert ifjúsági elnök. Fó­nagy János egy'h. jegyző a lelkész négy éves munkáját méltatta beszédében. A vacsora alkal­mával kimondották a jelenvoltak, bogy március 18-án megalakítják a Református Férfi Kört. Ugyanekkor lesz a Sándor-József nap megtartva vacsorával egybekötve. A bust Aszalós József, a kenyeret Bordy Sándor, a többi szükséges tár­gyakat pedig Császár József, Tóth Sándor, Biró József, Sipos József, Szatmáry József, Szabó Sán­dor és a többi Sándorok és Józsefek adják. A va­csorajegy csak 25c. — A festésre a kollektálás elég szépen folyik. Éhez mindenkinek hozzá kell járulnia. A festés csak abban az esetben történik meg, ha a szükséges összeg együtt lesz. — Egy­házunk újabb törlesztést végzett, amennyiben a kamatbiztositásnak második részletét is kifizette. — Ifjúsági körünk ismerkedési estélyére, amely ápr. 8-án lesz, ezúttal a beaver falisi egyház ifjú­ságát 'hívta meg. Ugyancsak tagszerzési kam­pányt indítottak 60 napi terjedelemmel két cso­portra oszolva. A vesztes csoport kötelessége megvendégelni azt a csoportot, amelyik több uj tagot szerez a körnek. A csapat-kapitányok Ta­kács Róza és ifj. Bordy Sándor. Morgantown, W. Va. A Springdalen tartandó egyházmegyei gyűlésen az egyházat Borsos Ist­ván lelkész és Páva Mihály presbiter fogják kép­viselni, akik Március 11-én este részt vesznek a mckeesporti egyház által adandó díszvacsorán is. Az e. m. gyűlésen az egyház lelkésze fogja hir­detni Istennek igéjét, Luk. XVI. 5. alapján, “Mennyivel tartozol egyházadnak, hazádnak, csa­ládodnak?” cim alatt. Akron, O. A magyar nemzet szabadságünnepét Március 11-én d. u. 4 órakor tartja meg a gyüle­kezet. Az ünnepi beszédet Tarnóczy Árpád szer­kesztő mondja s a program számai között három alkalmi színdarab is van. Este 6 órakor ünnepi bankett lesz, melynek szellemi részét Daragó Jó­zsef Verhovay elnök vezeti. — A Nőegylet köz­vacsoráján, noha azt hózivataros estén tartották meg, $35.00 volt a bevétel, amelyet az újonnan vásárolt tűzhely árára fordítanak. Lackawanna, N. Y. Kedves ünneplésben része­sítette a gyülekezet Fazekas Béla gondnokot ab­ból az alkalomból, hogy ebben a minőségben im­már 10 éve áll az egyház élén. Tiszteletére dísz­vacsorát rendezték, melynek során özv. Bodnár Gáborné szép üdvözlő szavak kíséretében egy vi­rágcsokrot, — Bőtty János lelkész pedig az ün­nepelt érdemeinek méltatásával, a gyülekezet ne­vében egy értékes családi bibliát nyújtott át. A vacsora folyamán Hetey Pál fölhívására számo­sán fejezték ki jókivánataikat az ünnepelt gond­nok előtt. Az ünneplés valóban méltó embert ért, mert aki 10 hosszú esztendőt tölt el hűséggel, be­csülettel a maga tisztében, méltó arra, hogy min­denek tisztességet tegyenek előtte. Engedje a jó Isten, hogy lehessen még sokáig első munkása az Ur szőlőjének. Detroit, Mich. Az Ifjú Asszonyok Köre a bank­ból fölszabadult $28.39 centet, a Női Egyesület 100 dollárt, az Ifjúsági Kör szintén 100 dollárt utalt át az egyház pénztárába. Az Ifjú Asszonyok Köre Fébr. 25-én álarcos bált, a Női Egyesület Márc. 1-én bingo partyt, az Ifjúsági Kör Márc. 4-én táncmulatságot, az Énekkar Február 24-én disznótoros vacsorát rendezett. Érdekes, hogy dacára a szinte halmozott összejöveteleknek, mindegyiknek megvolt a maga szép közönsége és nagy sikere. Március idusát az Énekkar ren­dezésében fogják megünnepelni, és pedig Már­cius 18-án. McKeesport, Pa. Már-c. 4-én volt böjti urvacso- raosztás. 59 lélek élt a szent jegyekkel (29 fi, 30 nő) ez alkalommal. Háznál vett úrvacsorát özv. Lovas Jánosné, Halász Józsefné és Boné Gábor­né. A szükséges jegyeket Majoros József lés cs. adományozta. — Febr. 25-én volt 12-es számú egyházi 'és egyesületi cserkész csapatunknak az ünnepélyes felavatása. Ezen a napon kapták meg cserkészeink mindnyájan a cserkész egyenruhát. Az ünnepély délelőtt kezdődött a templomban, amikor is Molnár István egyesületi főtitkár ifjak­hoz és felnőttekhez egyaránt szólt az Egyesület nevében istentisztelet végeztével. Este is folyta­tódott az ünnepség, amikor teljesen megtelt is­kolánkban a Férfi Dalárda közreműködésével programmos vacsorát tartottak cserkészeink a fel­szerelés költségeinek a javára. — Múlt vasárnap este tartotta Tóth Béla gondnok és neje 15 éves házasságuk évfordulóját, amelyre a volt és jelen­legi lelkészen kívül közeli barátaikat és azok hozzátartozóit is meghivták házukhoz s testvéri együttesben adtak hálát az elmúlt 15 lévért Isten­nek. — Márc. 11-én, most következő vasárnap este, lesz az a bankett, amelyet a mckeesporti és duquesnei egyház közösen rendez Nt. Melegh Gyula tiszteletére abból az alkalomból, hogy a közelmúltban doktorrá avattatott. A banketten a központi egyházmegyénk tagjai testületileg vesznék részt. Mindenkit szeretettel hívunk e helyről is, hogy jöjjön el iskolánkba este fél 7-re. — Egyházunk március 15-től 18-ig bazárt tart.

Next

/
Thumbnails
Contents