Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-03-03 / 9. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA /:..... :nt==^F=innr=ii-------1r=^^—~ir==im 1 GYERMEK KERT. □ El Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. HUNCUT PALKÓ. Tudjátok-e hol született Huncut Palkó? Pesten. Egy csillagos, holdsugaras, szép tavaszi esten. Nem nőtt nagyra, törpe maradt mint egy nyári körte. Miért? Mert az eszét mindig huncutságon törte. Hallgassatok Kis Olvasók, mit mesélek róla Kacagtató, humoros, de tanulságos nóta: Egy nap korán ébredt Palkó. Sirásra állt szája Hallgass, mert a papa alszik! — szólt rá a mamája. Ehesz vegyok — nyafog Palkó. — Anyu hozz már kávét! Hozom — szólt a jó anya és nem mondta, hogy: Várj még! Kacagósan fojtja Palkó ravasz könnyét vissza Anyu azt gondolta azért, mert a kávét issza. Pedig más járt Huncut Palkó csavart elméjében, Alig várta, hogy anyu a konyhába kilépjen. Tudta ö, hogy rosszat tesz, de ravaszkodva, félve, Beleöntötte a kávét apu cipőjébe. Apu éppen akkor ébredt, mindezeket látja, Felugrik és kézbe terem rögtön a nádpálca. Előbb fenyitette szóval. — Fájt a Palkó lelke! — S hogy a szónak haszna legyen, még jól el is verte. A jó gyermek jó szüleit soha meg ne sértse, Ha megsérti, kell hogy járjon a büntetés érte.------ir=ini=n-------ir=s=o A NYOMDABETÜK. — Mese. — Irta: Pásztor József. Tudjátok-e gyerekeik, hogy a nyomdabetük a nyomdában egy nagy, apró rekeszekre osztott, lapos ládában vannak berakva. Minden betű meg írásjel másik rekeszben. Innét szedik ki a betűket a szedők villámgyors mozdulatokkal, a különféle betűket egymás mellé rákva, bogy azokból a szép, értelmes mondatok kikerüljenek. Egy nagy nyomdában két ilyen szedőszekrény állt egymás mellett. Az egyiknél egy fürge, vidám nyomdászlegény dolgozott s miközben kapkodta a betűket, maga is csillogó szemmel leste, amint a pici, fekete betűik egymás imellé perdültek. Boldogan felrikkantott, ha egy pompás verset befejezett, vagy átszelidült az arca, ha egy mesének a végére ért. Mellette, egy másik szedőszekrénynél, egy sovány, fáradt arcú szedő dolgozott. Neki már nem járt az ujja olyan vígan, a szeme sem csillant fel soha, ami nem is volt csoda, mert mindég csak unalmas, nyomtatványokat szedett, ami bizony nem volt nagy mulatság. Amikor a szedőterem elcsendesedett, a betűk átkukucskáltak egymáshoz. Föl is ugrálták, sőt meg is szólították egymást. Hiszen testvérek voltak ! Valami'kor egy gép öntötte őket, 'de egyikük ide került, a másikuk amoda. Egyszer egy 5 betű pajkosan nézett át abból a szekrényből, ahol a meséket meg a verseket szedték s amint észrevette a másik szekrényben gubbasztó S betűket, odakiáltotta hetykén nekik: — Hé! Mikor kerültök már ti is bele valami szép versbe, vagy mesébe? Nem is tudjátok, mi a boldogság! — Ó, jaj! — felelt vissza a másik rekeszből egy S betű. — Bizony szomorú a mi sorsunk. Pedig együtt indultunk neki az életnek. Ugyanabból öntötték engem is, mint téged. — Ugyan? Miféle hazugság ez? — mondta a másik S betű. — Hogy mersz ilyet mondani? Az én családom nagyon előkelő! Csak nem képzeled, hogy minket egy darabból öntöttek? Bennem arany is van. — Pedig úgy van, ahogy mondtam. Hanem neked jobban kedvezett a szerencse. Te boldog lettél. Te gyönyörű versekbe, mesékbe kerülsz. Én meg unalmas, rideg számok fölé. Reád boldog gyermekszemek csillannak, reám kapzsi vén emberek szeme villan. Ó, be boldog is vagy! Csak egyszer kerülhetnék bele valami szép versbe! — Erről álmodozhatsz! — kiáltott felé a másik S betű gőgösen. Hogy, hogy nem történt azonban, a boldog S betű valáhogy kiesett a vidám nyomdászlegény kezéből s a földre pottyant. Valaki felvette s beledobta a másik szedőszekrénybe. — Ó, hát idekerültél? — kérdezte tőle a testvére. De ez elfelejtette a szerencsétlenségét s még mindig fennhéjázva mondta: — Mit gondolsz? Csak kirándultam. Csák nem képzeled, hogy itt maradok? — Pedig én boldog lettem volna, —- felelt szelíden a másik. — Ha már nem kerülhetek be soha egy szép versbe, vagy mesébe, legalább te mesélsz majd nekünk. Legalább hallunk róla. S a szomorú szedőszekrényben, ahonnét csak szürke számok és vonalak kerültek ki, felugráltak a betűk s könyörögtek az odatévedt S betűnek : — Mesélj, kedves testvérünk! Beszélj édes rokonunk ! Ez azonban az orrát felfelé tartva mondta: — Nektdk nem mesélek! Előkelőbb társasághoz vagyok szokva! Fájt ez nagyon a pici betűknek, de mit tehettek ? Ők szerények voltak. Ők sohasem csillogtak ragyogó szép sorokban. Hát hallgattak. Másnap reggel aztán odafordult a vig fickó, aki a verseket, meséket szedte, a másikhoz: — Elfogyott az S betűm, kolléga, pedig ki kell
