Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-02-18 / 7. szám
Í4 ÁMEklKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA CSAK KRISZTUSSAL. Igaz történet. Irta: Okos Gyula. (Harmadik folytatás) Kovács Dargó János már ekkor ott volt a •ochiánál, s fennen hirdette, hogy már adott egy s utravalót, egy kis kóstolót a papnak a más ilágra, most meg jön a többi. Megdöbenve néztük a nagy pusztítást a pa- rochiámon. Bútoraink, ruháim, palástom összetörve, összetaposva, az udvaron szétszórva. A Zsoltárok a Bibliákkal szanaszét hevertek a szemétdomb mellett. Az őrjöngő emberek kezében a romboló szociálizmus kátéja volt, s azt csókolgatták egyre- másra. Én, a ki előbb megtéríteni, megmenteni akartam a tömeget, most már igazán csak a magunk megmentésére gondolhattam. Csak arra kértem őket, hogy engedjenek bántatlanul szabadon, hisz’ senkinek sem vétettünk. Nem hallgattak szavamra. A zavar egyre nőtt, a botok már emelkedtek, mikor lódobogás teszi figyelmessé a vérünkre szomjuhozó felbőszült tömeget. Váratlanul egy szakasz lovascsendőr érkezik, s a nép odahagyva bennünket, az erősebb, hatalmasabb ellenség ellen fordul. Puskaropogás reszketteté meg a levegőt. A tömeg lőtt a csendőrökre, egy-két pillanat, s eldördül a csendőrök gyilkos sortüze is, s egyszerre 12 halott boritja a csatatért. A tömeg megrémül egy pillanatra, de nem hátrál. Árokba, pincébe húzódnak, s onnan folytatják gyilkoló munká- jokat. A harc estig tartott, amikor az újonnan érkezett csendőrség s két század katonaság véget vetett a küzdelemnek. Az életben maradt férfiakat, legényeket a nehány harcias menyecskét láncra fűzték, nem kímélve a felpántlikázott sebesülteket sem a rablánctól. Másnap reggel útnak indították őket Ujhely felé. Egész éjjel folyt a mi munkánk, szegény feleségem miután kezem bekötötte, ahová csak beengedték, elment bekötözni a sebesülteket, s még ekkor is mily életveszélyes volt minden lépésünk! A parochiára tértünk vissza aztán s úgy éjfél felé a széthányt bútorok némelyikét összeállítottuk. Megnéztük a szobákat: akkor láttuk csak, mi minden történt itt az előző nap. Pap-, tanító-, jegyzőválasztást mutató iratok hevertek szerteszét, mely hivatal viselői mind a vezetők közül kerültek ki; azután a halálos Ítéletet is megleltük a papra, tanítóra, jegyzőre, kimondták az ítéletet minden megokolás nélkül. Másnap útnak indították a menetet. Volt abban ép, volt sebesült is egész csomó, férfi legény, asszony, vegyesen egymáshoz láncolva haladt a szuronyos csendőrök mellett. Mellettök sirva-jaj- gatva hozzátartozóik mentek, de akiket csak a falu végéig engedett a katonaság. Csupán csak mi maradtunk a falubain. a katonákkal, az öregekkel, asszonyokkal, gyermekekkel, egyetlen munkabíró férfi volt a faluban, Veres András gaűzd’uram, de az is betegen feküdt, a lovak közé rántotta Kis Pál János. Ilyen volt az én bevonulásom . . . ! * * * Másnap akadt aztán dolgom elég! Tizenhat embert eltemetni, az életbenmarad- takat vigasztalni, a sebesülteket gyógyitgatni, ápolgatni, a csüggedteket bátorítani, mikor magam is súlyosan sebesült beteg s néha-néha csüggedező voltam. De Istenbe vetett rendithet- len bizalmam ekkor sem engedett elcsüggedni, sőt ez adott erőt és kitartást a munkára. A tömeg a falu végétől, a meddig hozzátartozójukat kisérték ki, egyenesen a parochiára tartott. Jöttek bennünket köszönteni könynyel, s megátkozni a lelketlen ámitókat ott a templom közelében, a kik ilyen rettenetes gyászba borították az egész falut, de meg az egész környéket is. Sírva kértek engem, hogy valahogyan el ne hagyjam őket, az özvegyeket, árvákat ebben a nagy gyászban és szükségben, s temessem el halottaikat. Hogyne tettem volna eleget kívánságuknak! Ottmaradtam köztük. Ellenállhatlan erő kötött a szerencsétlenekhez. Lelkemben pedig egyik szép gondolat után a másik szülemlett meg: miként kellene megmenteni az elárvult népet, miként kellene a boldogulás, a megelégedés révpartjára vezetni ismét a bűnök, a nemtelen szenvedélyek e háborgó tengeréről? “Jutott eszembe számtalan szebbnél- szebb gondolat” s éreztem, hogy mindezeket megvalósítani én vagyok hivatva itt e szerencsétlen, gyámoltalan, elámitott nép között. Eltemettem hát halottainkat, tépett palástban, felkötött kézzel, s azután munkához láttunk. (Folytatása következik) jó szolgálatot tesznek lapunknak, ha támogatják azokat az üzleteket, amelyek lapunkban hirdetnek s ha a vásárlásnál hivatkoznak lapunkra. OLVASÓINK
