Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-02-04 / 5. szám
1 1 8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA MÁRTHÁK ÉS MÁRIÁK. FARRELL-SHARONI L. ZS. NŐEGYLETÜNK úgy anyagilag, mint erkölcsileg jól sikerült műsoros estélyt adott újév napján, melynek anyagi haszna $43.75. Köszönet azoknak, akik közreműködtek. A közel jövőben N.őegyletüak újra rendez hasonló estét. — Kedves meglepetésben részesítette Nőegyletünk a lelkészt, 36-ik születésnapja alkalmából. Rózsákból és szekfüből álló gyönyörű csokorral és egy öt dolláros aranynyal lepték meg. Rózsákkal kedveskedett a lelkészcsalád kisebbik lányának is, aki most töltötte be 3-ik születésnapját. Az ajándékokat Baba Jánosné elnöknő és Jancsó Sándorné alelnöknő nyújtották át. — Szabad legyen e helyen is felszólítanunk minden református és evangélikus nőtestvérünket, hogy legyen tagja egyletünknek. Egyházunknak, Isten országának szüksége van hü munkásokra. (Közli: Lamber Emanuelné, jegyző.) — “Most itt küldök 2, azaz két dollárt és 1933. junius 14-ig rendben vagyok. Bizony sajnos, hogy ezrekre rug a számunk, kik ezt az igazán csekély összeget sem voltunk képesek fizetni rendes idejére. Kérem a nagytiszteletü urat továbbra is maradjon meleg szívvel az előfizetői iránt.” Cleveland, O. Sándor Jánosné. A SHARPSVILLEI L. ZS. NŐEGYLET január 22-én tartotta évi gyűlését, amelyen elnöknek Nagy Gáborné, alelnöknek Sike Pálné, pénztárosnak id. Tóth Jánosné és jegyzőnek Szkárosi Lajosné lett megválasztva. Nőegyletünk gyűlését a hó minden harmadik vasárnap délutánján tartja. Az elmúlt hónapban koszorút helyeztünk Sike Pálné és Ujlaky Istvánná tagtestvéreink férjeinek koporsójára. Tagokká lettek Ujváry Mihályné és Gyurkovics Jánosné. (Közli: Szkárosi Lajosné, jegyző.) TESTVÉRI INTELEM'. Valami aprólékos dologról beszélgetnek egy urinő meg egy lelkész. Az előbbi hirtelen e szavakat ejti ki: “Isten bizony!” A lelkész csendes komolysággal kérdezi: “Miért gondolja kérem, hogy én kételkedem a szavaiban, hogy mindjárt meg is esküszik rájuk?” A hölgy mélyen elpirul, bevallja, hogy ez neki önkénytelen szokása, de ebben a pillanatban látja, hogy bűn s megelevenedik előtte a harmadik parancsolat, melyet tud mái gyermekkora óta s keresi a szent Istent, kit ő ily módon semmibe sem vett s ez az első bűnnek felismert bűne rávezeti egész bűnös voltának tudatára s a megtérés útjára tereli. REFORMÁTUS ÖNTUDAT. Rovatvezető: Balogh E. István lelkész. RÉSZLETEK Azari János daytoni lelkész évi jelentéséből. Gyülekezetünk belső lelki életét tekintve nem tagadhatjuk, hogy a nagy “aincstelenség”, a munkanélküliség, a pénzhiány s az ebből eredő szegénység itt is éreztette a maga romboló hatását; különösen azok részéről volt ez nyilvánvaló, akik abban az elitélendő meggyőződésben leledzenek, hogy Isten országának az alapja és mindene: a pénz; akik annak a ferde felfogásnak hódolnak, miszerint a Krisztus Anyaszentegyházának az ő pénzükre és nem reájuk van szüksége; akik azt vélik, hogy csak akkor kedves az ő megjelenésük az Istenházában, ha pénzzel kedveskedhetnek Istennek; akik azt hiszik balgatagul, az istentagadók otromba s-ugalmazására, hogy pénzükkel megvásárolhatják a legszentebb dolgokat és éppen azért, ha pénzük nincsen, úgy az istentiszteleteiken megjelenni nem mernek, nehogy mások megszólják őket. Az ilyen felfogások ellen egyházunk, az evangyéliom szerint megreformált egyháza a Krisztusnak mindig a legerélyesebben tiltakozott és tiltakozik és tiltakozni is fog mindaddig, amig a Krisztus meghamisitatlan evangyéliomának örök igazságait fogja megdönthetetlen alapjának tekinteni. Igaz, hogy miként más intézményt, úgy egyházi intézményt is fenntartani, Istennek országát építeni e földön pénz nélkül nem lehet. De tagadjuk azt, hogy az egyháznak ez lenne az első és fő kívánalma. Nekünk az ember, az ő lelke és az ő erős hite Istenben és a Megváltó Jézus Krisztusban kell első sorban, és csak azután az ő erős hitéből származó jócselekedete, tehát az ő anyagi áldozatkészsége és támogatása annak az intézménynek, amely hitét, reményét és jellemét táplálja, erő-siti és amely összeköti őt az örökkévalósággal. , Ezt kell megérteni azoknak, akik az elmúlt éven át az egyháztól el-elmaradoztak és a lelki kincsek megszerzésében nem forgolódtak; akik úgy jobb, mint rosszabb viszonyok között pénzzel akarták és akarják lelkűket megnyugtatni, az Istent kibékíteni, amiért ama szent dolgok gyakorlását elhanyagolták. Az a tény, hogy valaki a papnak a temetésért vagy más szertartásos szolgálataiért, avagy az egyháznak a harangoztatás- ért, stb., amikor az illetőnek a halála bekövetke-
