Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-02-04 / 5. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA GYERMEK KERT. Rovatvezető: Csontot Béla, lelkész. MIT TANULUNK A VASÁRNAPI ISKOLÁBAN FEBRUÁR S-ÉN? Hogy Jézus nagy munkáját elvégezhesse, segítőtársakra volt szüksége. Néhánynak a nevét már tanultuk ezek közül. Emlékeztek rá, hogy az első négy segítőtársát a Genezáret tó partján választotta a halászok közül. Ismerjük a nevüket is. Ezek voltak: Péter, András (testvérek), Jakab és János (testvérek). Ezeket hívta először Jézus “embereket halászni”. De Jézus választott más segítőtársakat is, hogy azok is hirdessék Istennek azt az örvendetes üzenetét, hogy elközelitett az Istennek országa és közöttük van a földön Isten Fia, aki megbocsátja a bűnöket, meggyógyít testi és lelki betegeket. Mielőtt a többi segítőtársakat Jézus kiválasztotta volna, imádkozott, mert tudta, hogy ez egy fontos munka, és bizonyára arra kérte Istent, hogy segítsen neki jól kiválasztani a segítőtársakat. Magyarul egy kis vers is van Jézus segitőtársairól. Tanuld csak meg, ha nem tudod: Péter volt az első, kit követett András, Jakab, János, Filep, Bertalan és Tamás, Máté, Simon, Jakab, Taddeus és Judás, így nevezi őket sorba a Szentirás. Kérdezd csak meg, nagyobb testvéreidet, vagy szüléidét, mi lett ezekből a segítőtársakból? Mi lett Péterből, Jánosból, Tamásból, Jakabból? Judásból? Mind úgy szerették Jézust, hogy az életüket adták érte. Csak Judást nem ölték meg Jézus ellenségei, a többit mind megölték. (Pétert, Jakabot, Fiiepet ke- resztrefeszitették, Jakabat megkövezték és csontjait összetörték.) Olvasd el figyelmesen a Márk evangéliuma 3 részének 7—35 verseit. Aranyige: Én választottalak titeket és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek. PISTA TÜNDÉRORSZÁGBAN. Kovács Pista egyszer így sóhajtott fel: Istenem, úgy ismerek itt már mindent, ahol lakunk. Az utcákat, a parkot, a házakat, a templomokat, a város melletti farmokat. Ismerem a napot, a holdat, a csillagokat, mindent, mindent. Már kilenc év óta ismerem, mert kilenc éves vagyok. De jó volna elmenni és idegen világot látni. Elmenni óriások és törpék közé, vagy viharos tengerre és legyőzni a feketéket, mint Robinson. Vagy elmenni Tündérországba! Oh, milyen jó volna. Látni az arany hajú királykisasszonyt. Én bizony nem tudnám megállni, hogy ne szakítsak egy szép virágott ott Tündérországban, vagy néhány szép cseresznyét. Olyan sokat olvastam már Tünderországról, hogy úgy ismerem, mint a tenyeremet. Nem is tévednék el ott. Oh milyen jó volna oda menni. El is indult Kovács Pista. Kiment a városból. Elment az erdőbe. Ott járkált ismeretlen utakon. Azután egy gödörhöz ért. Mikor belenézett, látta, hogy nincsen feneke. Eszébe jutottak a szép mesék, amelyekben barlangokról (caves) olvasott. Belépett a feneketlen gödörbe. Nagy sötétség volt benne. Amikor már semmit sem látott, majdnem sirni kezdett. Szeretett volna visszamenni, de kiváncsi is volt. Inkább ment tovább. Csak ment és ment. Mindig remélte, hogy egyszer csak megáll előtte a kékszakállú törpe. Már meg is éhezett. Sírni akart, de gondolta, nem érdemes, mert úgysem hallja senki. Eszébe jutott egy mese egy királyfiról, aki sok próbát kiállt Tündérországban. Bátorította magát. Már könnyezett is a szeme, mikor egy ezüst pontot vett észre. Egy ezüst dollárosnál nem nagyobb, de minél közelebb ment hozzá, annál nagyobb lett. Tündérországba ért. Tündéreket ugyan nem látott, de látott mást. Látott egy bársonymezőt, tele piros virágokkal, a virágok körül méhecskék röpültek, ezüstfelhők úsztak az aranynap előtt és a patak partján a fákon gyönyörű cseresznyék ragyogtak felé. Pista szusszanni sem mert. Úgy csodálkozott a sok szépségen. Távolról gyönyörű szép zenét hallott és azt is figyelte erősen, mikor már a lélegzete is elállóit, annyira figyelt, egyszer csak hirtelen egy kéz nehezedik hátulról a vállára. Gondolta magában, hogy valami tündér jött utána, hogy elvigye őt magával Tündérországba mindenfelé. De bizony nem tündér volt azt! Édesanyja kiáltott rá, mikor hátra fordult: Ejnye, huncut kölyke, hát nem tudsz hazajönni ebédelni? Egyszerre megfordította Pistát a sarka körül és indultak hazafelé. Mikor igy mentek hazafelé, Pista gondolkozott magában: Hát nem volt igaz, amit látott? Nem biz a, mondotta magában. A szép zene, amit hallott, egy templom harangjának a hangja volt. A piros csoda virágok csak mezei virágok voltak. A nap sem volt aranyból, csak ő olyannak látta. Az egész vidék, amit látott, az sem volt uj. A régi volt az, csak Pista annyit képzelődött, hogy mindent szebbnek látott. Pistát az édesanyja szépen hazavitte. Az ebéd már ott volt az asztalon. Jóízűen elfogyasztott mindent. Azután kiment játszani. Vigan ugrándozott. Nem kívánkozott többet Tündérországba. Csontos Béla
