Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-10-07 / 40. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ni-i-^]f= ■:■==ir=ir=inm—11-------u= jr==ia GYERMEK KERT. 1 □ __ □ Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. ni-----ir= ir=it=]nnp=]i-T=7=3t= =H^=]B BANÁN PALKÓ ÉS A HÁROM ÓRIÁS. Hol volt, hol nem volt: volt egyszer egy ország, ahol csupa törpe emberke lakott. Másfél arasznyi emberkéik, de ne gondoljátok ám, kicsi olvasóim, hogy olyanok voltak, ahogy a törpéket a képeskönyvek rajzolják, tudniillik nagy- fejű, laposszáju, elől-hátul púpos legénykék, hanem arányos és rendesnövésüek voltak, csak éppen, hogv másflél arasznyinál nem nőttek nagyobbra. És csoda okosaik voltak: éles ésszel áldotta meg őket a Teremtő, hogy testi gyengeségükért kárpótolva legyenek. Mert hát gyöngék voltak az arasznyi emberkék : a mi közönséges ceruzánk nekik az volt, ami nálunk a telefon post, apátok sétabotja, vagy akár csak pipaszára pedig őnáluk már óriási gerendaszámba ment. No de megbirkóztak ők a legnehezebb feladatokkal is. Ahogy mi rendes emberek tudunk ötemeletes házakat és hatalmas templomokat épiteni, úgy tudtak ők is, ámbár igaz, hogy az ő téglájuk csak akkora volt, mint minálunk egy gyufaskatulyánaik a fele, és ahogy mi hajókat gyártunk és a folyókon át hidakat verünk, úgy értettek ők is ezekhez a dolgokhoz. Persze, az ő Dunájuk nem volt oly széles, mint a miénk, hanem legfeljebb oly széles mint egy ut, de hát arasznyi embernek ez is széditő szélesség. Egyszer aztán nagy fába vágták fejszéjüket az arasznyi emberkék. A tenger áradása ellen hatalmas kőgáttal akarták körülvenni országúikat, éhhez a gáthoz pedig akkora kövek kellettek vólna, mint egy jókora láda. Már most honnan vegyék az erőt, hogy ekkora köveket fejtsenek a hegyeiken lés ha fejtenek is, hogy szállítsanak ilyen tizmázsás köveket a tenger partjára? Törték a fejüket az arasznyi emberkék, végre úgy okoskodtak, hogy a legjobb lesz, ha elküldenek az óriások országába és jópénzért felfogadnak három riégy óriást, mint napszámost, azok akár félkézzel is bírnák mázsás köveket cipelni. Mert ezek az óriások viszont tízszer akkoráik voltaik, mint mi vagyunk: 'képzeljétek el, kicsi olvasóim, hogy közülöik a közepes is akkora volt, mint itt minálunk a legmagasabb jegenyefa. És mégsem nagyon boldogultak az óriások, mert rettenetesen tudatlanok és buták voltak. Banán Palkót küldték el az arasznyi emberkék az óriások országába napszámosokért. Azért hitták Banánnak, mert csak akkora volt Palkó, mint egy banán. No de az esze bizony akkora volt, mint egy magunkfajta felnőtt emberé. Banán Palkó tudta, hogy az óriások, amilyen nagyok, olyan buták is és ezért ahogy az utazásra felkészült, azon járt az esze, hogyan lehetne néhány ilyen óriást rászedni és ezzel elérni, hogy ingyen végezzék azt a munkát, amiért egyébként sok sok pénzt kellene fizetni. Telerakta tarisznyáját mindenféle ennivalóval, azután körülnézett, mit vihetne el, hogy rászedje vele az óriásokat. Piát magával vitt picike darab piros selyem kelmét, azután egy kis léggömböcs- láét, amit ti gyerekek luftbalonnak hittok, és végül beletett a tarisznyába egy görbe mágnesvasat és egy szeget is. A mágnesvas tudjátok, magafellé húz minden vasdarabot. Mire kellettek neki ezek a furcsaságok? Azonnal elmondom, csak kis türelmet kérek, gyermekeim. Elindult és egy hét múlva három óriással találkozott, akik, mihelyt meglátták, gúnyolni kezdték Banán Palkót. — “Ejnye, de gyönge kis féreg vagy!” — mondták. “Hiszen téged a szellő is elfuj!’’ — Gondoljátok? — hencegett Palkó. — Biz én erősebb vagyok, mint bármelyiktek. Fogadok is veletek akármibe, hogy erősebb vagyok a leghatalmasabb óriásnál is. Mi legyen a fogadás? — kérdezték az óriások nevetve. — Ne nevessetek, — felelte Palkó, — mert ón egészen komolyan beszélek. Ha én gyengébbnek bizonyulok, mint ti, akkor én három hónapig ingyen a ti királyotok szolgája leszek, akkor ti az én királyomat fogjátok szolgálni három hónapig. Rendben van, — kacagtak az óriások. — No gyere te első, — mondta Banán Palkó és kivette a tarisznyájából a csipetnyi darabka selymet. — Ha olyan nagyon erős vagy, akkor dobd ezt a rongyocskát csak nyolc tiz lépésnyi mesz- szire. De beszéd közben ravaszul úgy fordult, hogy a szíél szembefujt az óriással s igy akárhogy is erőlködött az óriás, nem bírta egy lépésnyire sem eldobni. A második és harmadik sem birta. — No most engemet nézzetek — mondta Palkó, de úgy fordult ravaszul, hogy a szél a hátába kerüljön. És mikor eldobta a rongyocskát, az erős szél száz lépésnyire is elvitte. Bizony nagyot néztek a rászedett óriások. Hitte volna ezt valaki? Banán Palkó folytatta. — Most vegyen fel mindegyiktek egy követ és dobja erősen, hogy vissza se hulljon a földre. Az óriások egymásután meg is tették, de a kövek bizony visszapottyantak egymásután. Banán Palkó most úgy tett, mintha lehajolna a
