Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-09-30 / 39. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA nr-i ir= ■ ir==ir=inni=ii——in== —ir==3Ei 1 MINYABÁ’ ELRENDEZI A KÁNONIKÁT. 1 □ ... a Irta: Donáth László. ni--------ir= ■ ir=ir=innr=]i- if ■ ■ -nr—=^in (Második folytatás.) — Öt véka?! . . . Szent Isten ne hagyj el, mit beszél a tiszteletes ur? . . . Hogy ebbe a földbe csak öt véka kell ?! . . . Még jó, hogy más inem hallja ... Kikacagnák, tiszteletes ur !.. . —• Már megbocsásson Minyabá’, de én úgy tudom, hogy egy holdba nyolc véka vetőmag kell, egy hold pedig ezerhatszáz öl s igv minden kétszáz ölre esik egy véka, ezer ölre tehát öt v'eka. — No, rosszul tudja mondhatom, de nem csuda, mert a föld nem biblia! . . . Ezt már csak tőlünk kell megtanulnia, mert — teszem fel — úgy ölre holdra én sem tudom, de szemre annál jobban. Azt pedig rég tudom, hogy ez a föld tiz vékás, mert a vén pap is örökké öt vékát fordított vissza, mert apám a magáéból szokta bé- vetni. Hát volt is őkeminek no, nem úgy mint nekem, hogy a gyermekemről húzzam le az árát, mert gúnya is kellett volna, de első a vetés. Most a pap a zsákokat méregette, limitálta úgy szemre, hogy hány vékások lehetnek? Nem lőhetett biztos benne, mert Minyabá’-tól kérdezte : — Aztán hány vékát vett Minyabá’ ? — Öt . . . — akarom mondani — tizet tiszteletes ur, tiszta tizet! . . .-— Nem hozta ki mind a tizet? •— Én aztán ki mind egy szemig. — Nem lehet Minyabá’! . . . — Nem beszélek gyermekséget! — Hát hány zsákba hozta? — Hányban hoztam volna? Hát kettőben; öt vékások . . ., tudok tán tízig számítani. Sári nagyraszabta egy kicsit, pedig váltig mondtam, hogy nehéz az ilyeneket emelgetni, de egy-egy asszony nem bánná, ha az ura megszakadna is. Hej, tiszteletes ur, ha egyszer megházasodik!... —■ Minyabá, ne haragudjék, de úgy nézem, itt nincs tiz véka. — Nem is lehet, mikor egy részét már elvetettem. — Mennyit vethetett el? — Legalább kettőt. — Egy kézutba ?! . . . — Hosszú a föld tiszteletes ur. — Volna itt még nyolc véka? — Hát hogyne, ha tizet hoztam! — Mérjük meg Minyabá’. — Hát csak mérjük, ha tiszteletes ur a becsületes embernek se hiszen . . . Egyszer a földet, máskor a zabot; mérnöknek kellett volna menjen tiszteletes ur, akkor örökké mérhetne. A vén pap bezzeg otthon ült s tanulta a prédikációt . . ., de tudott is őkeme no . . . Már olyan papunk nem is igen lesz több . . . — Igaza lehet Minyabá’, de azért csak miérjük meg. — Mérjük hát no, mérjük; egy szóval se mondom, hogy ne mérjük. Töltsük az időt ezzel is, hogy a ló többet álljon s többet fogyasszon. Né, hogy gazolja most is a drága sarjut! . . . Csinos ne, hogy a kutyák egyénék meg, hát nem elég a szád, még a láboddal is taposod ?! . . . Milyen hálátlan még az állat is, nem nézi, hogy milyen nehéz az élet . . . Minyabá’ a lovára is, a papjára is gyilkos pillantásokat vetett, a vékát pedig úgy a földbe nyomta, hogy szinte elsülyedt, de azért a zab csak három vékát ütött. — Három van itt, kettőt meg elvetett, kend is öt vékát számított hát . . . Minyabá’ elpirult, akadozott . . ., szégyelte magát. — A másik ötöt a másik zabföldbe szánta ugy-e? — segítette a pap. — Kend is úgy számíthatta, a két föld együtt tizvékás . . . Ugy-e így gondolta? — kapatta tovább. — Hát a tiszteletes ur tán ezt az egyet gondolta? Hogy ez a szikra föld volna tizvékás? No, jól felgondolta mondhatom, de nem csoda, mert ilyet nem tanulhatnak az akadémián! . . . Azért egyet se búsuljon tiszteletes ur, a jó pap holtig tanul, lassankint ebbe is belejő . . . kö- zöttürik! Minyabá’ azután elvetette a zabot, el is boro- nálta. Hazafelé pedig betért a fogadóba is. Éppen az uj papot tárgyalták. — Jó kiadása volna, de vékony a hangja, — vélte az egyik. — A még csak megjárná, de a kézivel se tudja olyan jól ráhagyogatni, mint a vén pap — lódította a másik. — Mind megjárna, — szólott Minyabá’ szakértelemmel, — de az a baj, hogy a gazdasághoz egy szót sem ért, mégis beleszól s csak hátráltatja a dolgot. Teszem fel, ma is azt akará, hogy a nagylikati földbe Okmód tiz véka zabot vessek, pedig azt már kietdk is csak tudják, hogy az a föld öt vékás ?! . . . — Öt is szűkön lehet, — mondták többen is. — No, de valahogy csak leszoktatom az ilyenekről, — zárta be a szót Minyabá’. (Folytatása következik.)
