Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-07-08 / 27. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA □ h:-----IC ül. _.lBGaEg^r--~---===1P==in AZ UJ SZOMSZÉD 1 □ . , 0 Irta: Bartóky József ni—'r—■■■■..... =ir=^--ir=innr=ir-----ir=.......- ii=nn (Folytatás.) Török Pál nem igen értette meg, hogy mi mehet odabent, közelebb húzódott hát az ablakhoz, ezenközben a botja kicsúszott a kezéből és a tornác földjén nagyot koppant. Úgy látszik, ennyi is elég volt a kutyának, mely eddig messziről némán figyelte a békességes embernek látszó jövevényt s most nagy ugatással rohant elő. Török Pál a botja után nyúlt, de nem találta a sötétben. A kutya veszettül ugatott, erre aztán megnyílt a pitvarajtó s kijött az öreg Juhász. Török Pál úgy örült most, hogy elvesztette a gyufát s hazugság nélkül szólhat. — Én vagyok itt a szomszédtól. Köpecziék felé jártam, aztán elvesztettem a gyufámat. Otthon meg nincsen. Hát be akartam szólni, nem adnának-e kölcsön vagy egy pakli gyufát? Az öreg Juhász János betessékelte a szomszédot a házba. Három-négy ember, egy pár asszony üldögélt a szobában, az asztalnál meg Verőn ült és egy nagy könyv volt előtte. Török Pál köszönt, mindnyájan fogadták. Juhász János előkereste a gyufát: — Tessék gazduram, itt a gyufa. Hanem üljön le minálunk, nem vagyunk mi rossz emberek, nem visszük rossz útra: Bibliát olvasunk. Török Pál kérdőleg nézett az öregre. — Nem vagyunk mi nazarénusok, — beszélt tovább az öreg, — de úgy tartjuk, hogy azért rossz ez a mai világ, mert mindnyájan rosszak vagyunk, hát, ha azt akarjuk, hogy jó világ legyen, nekünk is jónak kell lennünk. A város messze van, templomba nem járhatunk be, hát itthon olvassuk a Bibliát. No, Verőn, olvasd tovább. Hiszen gazduram is bizonyosan szívesen hallgatja. Verőn aztán olvasta tovább: — “És felöltöztétek amaz uj embert, melynek ujulása vagyon annak ábrázatjához illendő esmé- retben, aki teremtette azt. Hol nincsen Görög és Zsidó, Pogány, Szithiai, Szolga és szabados, hanem minden és mindenekben Krisztus. Öltözzetek fel annak okáért, mint Istennek választottai, szentek és szerelmetesek, a könyörületességnek indulatait, a kegyelmességet, alázaotsságot, szelídséget, csendességet. . . Mindezek felett pedig öltöz- zétek fel a szeretetet, mely a tökéletességnek kötele.” * Ugyancsak öreg este volt, mikor Török Pál hazaindult Juhászéktól. Egy darabon Szabados Sándorral mentek együtt. Az beszélt neki egyetmást. Mikor aztán elváltak s Török Pál egyedül lépegeteett a maga tanyaudvara felé, úgy érezte magát, mintha igazán megujhodott volna. A subáját — pedig északi szél támadt — akaratlan szétvetette a mellén, hogy az éj csillagai is beláthassanak a szivébe. . . A felesége elég morcosán fogadta. — Hol a pokolban jár kend?! — Hát Köpecziéknál is voltam. Nem voltak otthon. . . — Aztán kivel akaszkodott össze? S hallott-e legalább valami újságot?! Török Pál örült, hogy a felesége igv faggatja, mert enélkiil nehezebben ment volna a dolog. — Hát, azt hallottam, — szólt Török Pál csendesen, — hogy a gróf azt irta a fogságból, hogy azt a Juhász gyereket, aki puccerja volt, a világért el nem ereszti maga mellől; ha hazajönnek, akkor is belső emberének tartja, elviszi a Dunántúlra, ott ad neki földet, ezt a szedres-zugi földet pedig, azt rendelte a gróf, átírják az öreg Juhász Jánosra. Öröktulajdonnak. . . — Kitől hallotta ezt kend? — Ezt Szabados mondta, mikor. . . eljöttünk Juhász Jánoséktól. — Hát ott is járt kend?! — Beleszóltam oda is. Elvesztettem a gyufát, liát tőlük kértem. — Aztán ők maguk nem mondták el ezt kendnek? — Nem, — felelte Török Pál nyugodtan, — mert mikor én betértem hozzájuk, már akkor nem volt ilyen beszélgetés, hanem Bibliát olvastunk. . . Az asszony nagyot nézett, de nem szólhatott semmit, mert Török Pál hirtelen intett a kezével, hogy csitt, hallgasson! Csakugyan, a sötét szobából a két gyerek szava hallott ki, akik nem vették észre, hogy nyitva van az ajtó s a kuckóban esti imádságképpen elkezdték a Miatyánkot. Török Pál csendesen levette a süvegét; az asz- szony meg akaratlanul összetette a kezét, de mert a földre szokott asszony-lélek mégis csak nehezebben tanulja meg a repülést, arra gondolt, hogyha a szomszéd tanyát csakugyan az öreg Juhász öröktulajdonának írják, hát az ő János fiók, ha megjön a háborúból, elvehetné ezt a Veront, legalább anyja lenne ezeknek a gyerekeknek. . . A sötét szobában a Miatyánkot jóformán hiba nélkül mondták el a gyerekek. Az igaz, hogy az álmos Miska a végét már úgy motyogta, hogy abból ugyan semmiféle földi ember egy árva szót sem érthetett, de akihez szállt az imádság, az bizonyosan megértette, hogy a Miska azt mondta: “Mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség, most és mindörökkön örökké, Amen!” (Vége.)
