Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-04-29 / 17. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA nyegbe vágó hittani eltérés nincs. Hiveihk minden lelkiismereti furdalás nélkül mehetnek át egyikből a másikba, aminthogy lelkészeink is minden fennakadás nélkül Vétetnek át lépten- nyomon. Ha vannak is bizonyos árnyalati különbségek : azok nem nagyobbak, mint amilyenek ugyanazon felekezet tagjainak hitéletében is megnyilatkoznak. Nincs olyan protestáns egyház, amely kényszer-zubbonyt akarna saját híveinek lelki 'életére huzni s pl. a magyar református egyház kebelében is a hiveik felfogásában vannak olyan hittani eltérések, amelyek jóval nagyobbak, mint ami a Reformed és Presbyterian egyházakat megkülönbözteti. Mindegyik egyformán kálvinista s reánk nézve túlságosan nagy fényűzés az, hogy egymás között jotta- vitákat rendezzünk. Ilyen tény, hogy magyarságunkhoz egyformán ragaszkodunk mindnyájan. Az a testvérünk, aki talán kezdettől fogva olyan egyházban élt, amely mindig amerikai kötelékben folytatta működését : egy cseppet sem rosszabb magyar vagy rosz- szabb kálvinista, mint az, aki közben hazai csatlakozott vagy mai napság valamelyik Független egyháznak a tagja. Ilyen tény, hogy gyermekeinket egyformán igyekszünk, amerikai hűségük tiszteletben tartása és ápolása mellett, magyarnak tartani meg úgy érzelmükben, kegyeletükben, mint nyelvükben is addig, ameddig csak lehet. Ilyen tény, hogy amikor és ahol eljön vagy eljött annak szükségessége: egyformán vesszük vagy fogjuk átvenni az angol nyelvet. Ilyen tény, hogy ennek szükségessége előfob- utóbb mindenütt el fog következni. Ilyen tény, hogy egyházi birtokainkat mindenütt szabadon használjuk és birtokoljuk s azok elidegenit'ése ellen mindegyik csoport egyházi törvénye egyformán védekezik. Ilyen tény, hogy birtokjogunk felett végeredményben mindenütt az illető állam törvényei őrködnek. Egész sorozatát lehetne még felhozni az azonos tényeknek ama legfőbb igazság mellett, hogy mi mindnyájan ugyanannak az Istennek, ugyanannak a nemzetnek és ugyanannak a hitnek fiai és cselédei vagyunk. És amikor ez igy van: nem megdöbbentő, nem irtózatosan gyászos dolog volna az, ha mi nem tudnánk egymásra találni? . . . Ennek a cikknek s a még következőknek is éppen az a célja, hogy ism'ételten megpróbálja a lehetetlennek látszó dolgot: az amerikai magyar reformátusságnak egymáshoz való vezetését. m|.=_:;-_-[r_ .---------------------------------,r ,||—=in | jLTQQY LÁTJUK MI?... | írja: Balogh E. István. ni-----ir= ii-----ir=innr=ir-^=u "=ii-----in C HICAGÓI VILÁGKIÁLLÍTÁS. Száz évvel ezelőtt, 1833-ban “incorporáltak” Illinois államban egy háromnegyed négyszögmértföldnyi kis falut, amelyben ösz- szesen 43 faház s 200 lélek lakosság volt. Száz év alatt ez a parányi község Közép-nyugat Amerikának a “metropolisa” lett. Ma 210 négyzet mértföldet foglal el a területe s 3,576,000 lakosa van. A száz éves fennállás emlékét méltóbban egy világváros sem ünnepelhetné, mint Chicago, amely ez évben a világ összes nemzetei közös kiállításának a színhelye lesz. Junius 1-én nyílik meg a “World’s Fair” s összesen 150 napig fog tartani. Hogy milyen lesz, azt elképzelni előre szinte lehetetlen, de hogy az emberi elme legújabb és legtökéletesebb építészeti, közlekedési, tudományos és ipari vívmányáig az alkotó gondolat minden terméke kiállításra fog kerülni az bizonyos. * * * K ÉT ÉVEZREDDEL EZELŐTT egy büszke állam jelszava az volt, hogy “Minden ut Rómába vezet!” 1933-ban minden érdeklődő ember útja Chicagóba fog vezetni a világ minden tájáról. Chicago múltjából jegyzi fel a történelem, hogy amikor még csak igen kicsi faházas-városka volt s egy gondatlanság okozta tűz miatt egy éjszaka porrá égett, dacára a teljes pusztulásnak, lakói újra felépítették. Mindenük elpusztult, csak a puszta emberi életük maradt meg, de azt, sirás és kétségbeesés, lemondó, munkátlan elkeseredés helyett, építésre használták. A bizó, reményteljes munka, habár talán rég elfeledtetett, ime milyen dicsőséges koronát nyer ez évben! — Vájjon a mai világégésben annyira kipusztitott emberiségnek s köztük nekünk, amerikai magyar reformátusoknak, nem egy soha sem tapasztalt építő aktivitásra volna-e a legnagyobb szükségünk, hogy munkánk valaha diadalmas áldást nyerjen Istentől? ♦ » * N EM CHEEROLTAK ELÉGGÉ! Ezzel mentegette magát a College-boyok baseball csapata, amikor elveszítették a “gamet.” Nem cheeroltak eléggé! Az ő barátaik nem lelkesítettek, nem buzdítottak, nem tapsoltak, nem ujjongtak, szóval: nem “cheeroltak” eléggé játék közben, hogy a buzdításokból merítettek volna erőt, lelkesedést, biztatást a győzelemre. Mert a küzdőnek nagy szüksége van arra, hogy tudja és érezze, hogy a nézők nagy tömege vele és mellette van és egész nagy sokaság “drukkol” az ő győzelméért. — Roosevelt elnök is ilyen küzdő ember most, akinek szüksége van a “cheerolásra.” Szüksége van arra, hogy megérezze: az egész nemzet vele és mellette van, őt biztatja, bátorítja, buzdítja és ujjong, amikor sikerült egy “goalt” bedobnia az ellenfélnek, a depressziónak kapuján. Ne fukarkodjunk hát mi sem a “cheerolással.” * * * B ANKJAINK az egész ország területén csaknem mind újra kinyittattak s ezt első sorban az uj elnök bátor, kutató, ellenőrző és reformáló intézkedésének köszönheti az egész ország. Rossz üzletü bankot újra szervez, de a teljes biztonságig nem enged kinyittatni. Tizenöt perces rádió-beszéden maga az elnök beszélt az amerikai bankok jelenlegi helyzetéről s másnap már a legtöbb részvény 15%-al emelkedett. Becsület és nyiltság az üzleti élet egyetlen biztos alapja! Vájjon nem a Biblia tanít erre ?
