Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)

1933-03-25 / 12. szám

10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ban az esetben ajánlhat, ha a gyülekezet tagjai a maguk részéről is biztosítanak egy minimális lelkészi fizetést. A logani egyház ügyeinek meg­vizsgálására s lehető rendezésére az e. un. elnö­köt küldte ki a közgyűlés. A lapok egyesítésé­hez az e. m. csak abban az esetben járulhat hoz­zá, ha az egyesitett lap szellemi irányításába a Reformed és Presbyterian csoportoknak is van beleszólási joga s még akkor is szinte elkerül­hetetlen kívánalomnak tartja, hogy a különböző csoportoknak egymáshoz való viszonya szabá­lyozva legyen. Egyházi lapunkat teljes bizalmá­ban részesíti s annak anyagi támogatását most is megszavazza. Kezébe vette az egyházmegye a bibliák, énekeskönyvek, imakönyvek terjeszté­sét s azt Balogh István lelkészre bízta, aki er­ről később külön ad tájékoztatást. Megismételte azt a határozatát, hogy az e. m. kebeléibe fölve­hető minden olyan lelkész, akinek már legalább öt tévi rendes és kifogástalan lelkészi szolgálata van. Még számos ügy elintézése után a gyűlés 14-én este 10 órakor imával ért véget. O=S]Q0Q0S[2=O A TÓPARTI EGYHÁZMEGYE EGYHÁZAIHOZ. Tekintettel arra, hogy a bankhelyset miatt az egyházmegyei gyűlés megtartásához szükséges összeget nem lehet előteremteni, a március 28-ra tervezett gyűlést husvét utánra kell halasztani. A vezetőség kéri az egyházmegye egyházait, hogy ezt a megmásíthatatlan tényt legyenek szívesek tudomásul venni. «=SH=]0[=]0I=J!5=Ö A CSERKÉSZEK VILÁGTÁBORA. Világi lapjaink végre hozzáfogtak ahhoz a pro­paganda munkához, amit az idén, Budapesten, illetőleg Gödöllőn tartandó “Jamboree” érdeké­ben az amerikai magyar sajtónak elvégezni első rangú kötelessége. A magunk részéről különösen a lelkészek fi­gyelmét hívjuk föl arra, hogy ebből a munkából teljes mértékben vegyék ki a maguk részét. Ah­hoz kevés reményünk lehet, hogy egyik vagy másik cserkész csapatunk testületileg részt vesz majd ezen a táborozáson. De egyes magyar cser­készek mégis összeverődhetnének s mint ameri­kai magyar cserkész csapat képviselhetnék tár­saikat otthon. Fu|i0 ul Du|b|A|||m Aa Jutányosán, ízlcscssn os teApVil milling VB« gyorsan készit mindenféle ———n— ———a nyomdai munkát, mint 4829 Second Avenue névjegyeket, meghívókat, plakátokat, évkönyveket, PITTSBURGH, PA. ^ ÍRJON bizalommal e magyar nyomdához. □ E=E==rlEE-----~:lE=^F]BE]Dr=7]l-=-JE !-=]□ 0 0 0 EGYHÁZI HÍREK. 0 0 □ l lE =1l—. lB00^E==rll ...■■"|[^=]0 JELENTJÜK OLVASÓINKNAK, hogy la­punk nyomdát cserélt s azt mostantól kezdve az EXPERT PRINTING CO. 4829 Second Ave., Pittsburgh, Pa, adja ki. Amikor e változást be­jelentjük, köszönetünket fejezzük ki eddigi nyom­dánkkal szemben azért a szives, figyelmes, pontos és mindig esőrangu munkáért, amelyet nyújtott. Szívesen köszöntjük uj nyomdánkat abban a re­ményben, hogy újabb összeköttetésünkben minden tekintetben hasonlóval találkozunk. A lap szer­kesztősége, ahova a lapra vonatkozó minden kéz­irat, előfizetés, stb. küldendő, változatlanul ma­iad amint eddig volt: 301 Ruben Bldg. McKees­port, Pa. CLEVELAND, O. A West Sidei Egyház az elmúlt vasárnapon Istentisztelet keretében áldozott Március 15. emlékének, mig hazafias világi ün­nepélyt a következő vasárnap, Március 26-án este tart. FARRELL, PA. A böjti Úrvacsora alkal­mából a kenyeret és bort Somogyi József né test­vérünk adta. Megkereszteltük Fónagy János egyh. jegyző és neje kis fiát Ferenc, Balázs névre. — Márciusi ünnepélyünket az elmúlt vasárnap d. e. Istentisztelet, este pedig értékes programm kere­tében ünnepeltük. Ünnepi szónokaink voltak Mr. C. Brockway és Baba József egyh. gondnok. — Az egyház javára 25 centes belépti dijjal szini- előadás lesz husvétkor, amelyre a készületek fo­lyamatban vannak. — Ifjúságunk szép számú képviselete vett részt a W. Middlesex-i angol C. E. gyűlésen a lelkész vezetése alatt. A gyűlés után következő Istentiszteleten énekkarunk dicsé­retre méltóan szerepelt, s a lelkész angol nyelven hirdette Istennek igéjét. Tagjaink a C. E. gyű­lésről drága kincsekkel gazdagodva távoztak. WOODBRIDGE, N. J. Az egyház kebelében e hó 18-án ünnepelték meg Március 15-ikét, amelynek programmján alkalmi beszédek, szava­latok, énekszámok s egy szép színdarab is volt. A nagyszámú közönség nemcsak lelkesen tapsolt, hanem bizonyára erősödött is a maga kegyelettel őrzött hazafias érzelmeiben. (Közli Gecsey Ká­roly algondnok.) 5. BEND, IND. Március idusát e hó 12-én d. e. Istentisztelet, este pedig a C. E. rendezésé­ben ünnepelte a gyülekezet. Az ünnepély szónoka Dr. Petráss Andor volt, aki mellett ifj. Szolnoky István, Hirscler Gloria, Sütő Károly, Keresztury Hona, Élő Ferencné, Verbancsics János, az Ének­kar s egy kitűnő quartett nyújtottak még kiváló programszámokat. Az.estély legjobban kimagasló

Next

/
Thumbnails
Contents