Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-03-25 / 12. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA —ir= u^r^r^nnnr^ii---------if —IF==1B 1 GYERMEK KERT. 1 0 0 Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. ' □ l------![=■ lE====113a0BL=é^E======^=rJ[—: )□ MIT TANULUNK A VASÁRNAPI ISKOLÁBAN MÁRCIUS 26-ÁN ? (Ismétlése az 1-ső negyedévnek.) Aranyige: “A názáreti Jézus... széjjeljárt jót tévén.” Csel. 10:38. 1. ÖL Keresztelő János bizonyságot tesz arról, hogy a názáreti Jézus a megígért Messiás. 2. L. Jézus hirdeti, hogy elközelitett a mennyeknek országa. 3. L. Jézus tanítja, hogy Ö egy az Atyával. 4. L. Jézusnak hatalma van megbocsátani a bűnöket. 5. L. Jézus a szombatnak ura és a törvény igaz betöltője. 6. L. A tanítványok kiválasztásának szükségessége. 7. L. Jézust nemcsak hallgatni, de követni kell, hogy gyümölcsöt teremjünk. 8. L. Isten országa a legnagyobb érték, életünket is fel kell áldozni érte. 9. L. Jézusnak a természeti törvények felett is hatalma van. 10. L. Ahol Jézus megjelenik, ott1 élet, egészség és béke van. 11. L. Jézus a testi szükségről is tud gondoskodni. 12. L. Az arany középút, a mértékletesség biztosítja egészségünket. 033QQQG] 1=113=0 A HÁROM BÁNYÁSZ. Irta: Biró István. Egy (kis faluban élt egyszer egy szegény bányász, annak volt (három fia. Miikor a szegény bányász meghalt, nem hagyott egyebet a fiaira, mint egy-egy csákányt (pick). Egy szép napon a legidősebb fiú vállára vette a csákányát, búcsút vett jó öreg édesanyjától és elindult szerencsét próbálni. Ment, ímendegélt, addig, mig a világ végére nem ért. A világnak azon a végén egymás mögött három hegy állott: elől egy üveghegy, amögött egy ezüsthegy és leghátul egy aranyhegy. Mikor a fiatal bányász elhaladt az üveghegy mellett: megdöbbenve állott meg. Az üveghegyen le lehetett látni egy nagy-nagy mélységbe. Lenn a mélyben a föld alatt egy város volt. Háztetőiket és tornyokat lehetett a félhomályban látni. Az utcákon sápadt arcú emberek járkáltak, az üzletekben sápadt arcú emberek dolgoztaik. Mindig fel-felnéztek és látszott az arcukról, hogy vágyakoznak friss levegő és napfény után. Mikor megpillantották a bányászt, kiabálni kezdtek: “Levegőt! Napfényt! Törd: át az üveghegyet! Törd át!” Az ifjú egy ideig csodálkozva nézte a földalatti várost lés igy szólt: — Eh, mit bajlódjak én az üveggel, mikor ott vár rám az arany ? ! És sietett az aranyhegy felé. Ahogy odaért, mindjárt hozzáfogott a munkához. Csákányozta a hegyet addig, mig egy nagy darab aranyat ki tudott vágni. Nagy örömmel vette fel az aranyat és abban a pillanatban sárrá változott. És sárrá változott az egész aranyhegy, őt pedig egyszerre elnyelte a föld. Telt, múlt az idő. Csak nam jött vissza a leg- idősébb fiú. Erre aztán a középső fiú vette a csákányát és elment hazulról szerencsét próbálni. Eljutott a világ végiére. Ő is megtalálta a három hegyet, az üveghegyet, az ezüsthegyet az aranyhegyet. Ót is kérték a szegény emberek az üveghegy alatt, hogy segitsen rajtuk, de nem tette. Mit bajlódjon ő az üvegheggyel, gondolta magában, mikor ott van előtte az ezüst. Azután odament az ezüsthegyhez és nekiállt a csákánnyal és dolgozott. De ő is úgy járt, mint a bátyja. Sárrá változott az ezüst a kezében, de az egész ezüsthegy is és őt is elnyelte a föld. Jó öreg édesanyjuk hiába várta őket haza. Elhatározta, hogy legkisebbik fiát nem engedi el. Ezt a fiát szerette legjobban. De a fiú addig könyörgött édesanyjának, amíg végre nagyne- hezen mégis megtette és elengedte. Amint ment, már messziről ott tündökölt előtte a három hegy. Az ezüsthegy, meg az aranyhegy egyszerre kiabálták felé: “Gyere, gyere, te szegény bányász legény! Törj belőlünk egy darabot! Gazdag leszel!” De amikor1 észrevette, hogy az üveghegy alatt szenvedő emberek vannak, nem ment tovább egy lépést sem. Elhatározta, hogy kiszabadítja őket. Csengett a csákány az üvegen. Sok miunka után betörte az üveget. A lent várakozó szerencsétlen emberek örömmel fogadták a jó levegőt és a jó meleg napfényt. Amikor már olyan nagy volt a lyuk, hogy egy ember átfért rajta, akkor kötelet engedett le és azon felhúzta az embereket egyenként. Amikor mindenkit felhúzott, körülvették a fiút és az egyik a sok ember közül igy szólt hozzá: — Tudd meg, hogy a földalatti város lakóinak legnagyobb désze azért került oda, mert önzők voltak és elfelejtették az emberszeretetet. Ez volt a büntetésük. Két bátyád, két testvéred is ide kerültek, mert őlk is önzők voltak. Mindaket- tő az arany és ezüst után sietett. Te azonban, akinek első volt az emberszeretet és minket kiszabadítottál, a jutalmadat meg is nyered. Nézz csak ide! A fiú odanézett az üveghegyre, hát Uramfia! a hegy vakitóan csillogott, sdkkal fényesebben, mint azelőtt. — A te jóságod átváltoztatta az üveghegyet gyémánttá, és az egész gyémánthegy a tied most, mondotta egy öreg.
