Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-03-18 / 11. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 lehet sem lekicsinyelni, sem elhallgatni. A Szabó László értékanyagából táplálkozva igen sok valóban érdemes költő holtáig megélhetne. Hogy Arany tervezetének egy-két szavából mit tud csinálni Szabó, lássunk egy példát. Arany jegyzetei között csak ennyi van: “Vissza Etel!” Ez adja Szabónál a refrént: Túlparton a hadsor falvak iránt hogy nő, Ugrik elő erdőn egy tébolyodott nő, Zavart szeme villan, boglyos haja lobban, Állítja lovát meg vad sikolyu topban. Megkapja nyakánál, mint nyulat a vizsla, Csimbelygve kiáltja: Vissza Etel, vissza! Táltos lova félve rettenetest horkan, Vitézi kiáltják: letiporni nyomban! Letépik a lóról; sir, habzik a szája, Boldogtalan éltét bus Etele szánja, Király hogy’ akarná ily nőnek a vesztet? Cseng röpke parancsa, hogy útnak eresszék! Az mitse törődik, kit bánt szava éle, Ver szeme vad lánggal Etele szemébe, Úgy érzi, a lelkét a nő szemle issza, Másodszor is őrjöng: Vissza Etel, vissza! Torlódnak a nőhöz hun daliák többen, Etele szivére balvégzete döbben, Már szinte az elme ő nála se tiszta Harmadszori titkon: Vissza Etel, vissza! Mit sejt ez az asszony, kit láng-szeme ront el? S erdő kebelére őrjöngve sikolt el? Rá visszatekintget fenyegető ujjal, Mint dúlt rege végzet, áll szembe a hunnal. (Szabó: “A Hun Király.”) SZABÓ LÁSZLÓ ÉS AMERIKA. M agyar - Amerikában ma már olyan szépirodalmunk van, a mélynek az értékét elismerik Magyarországon is. Köl- itőink, regényíróink méltán megérdemelt elismerésben részesülnek s egyik-másik szépirodalmi társaságunk tagokul választotta azokat, akiknek két hazát adott végzetük, de akik a fogadott hazában is az ősi oltárokon áldoznak. Ezek közé az elismert és kellőképen méltányolt költők közé tartozik a mi Szabó Lászlónk, akit a Hun király megjelenése után a nagykőrösi Arany János társaság tisztek meg azzal, hogy tagjai közzé választotta. Elég későn jött meg az elismerés Szabó László számára. Hiszen Szabó László már 1914- ben is, amikor első kötete, a Csillárok a Sülyedő Hajón, megjelent, egy teljesen kiforrott, de kellőképen meg nem értett s eléggé nem méltányolt költőnek mutatkozott be. Az ő esetében is nyilvánvalóvá lett, hogy mindig azok melegszenek, akik a tűzhöz a legközelebb ülnek. Ő messze volt a hazai tüzektől, bár lelkében mindig ez a tűz lobogott. Öt a fel nem ismerés és meg nem ismerés nem kedvetlenítette el. Irt tovább. Nem is tehetett mást. Franklinban, a “rózsa ligetben” csendes elvonultságában csak egyetlen szórakozása volt: az Írás. Nagy baj, hogy népe nem tudta megérteni! Mennyivel magasabbra szárnyalhatott volna, ha mellette állott volna gyű lekezelt ének a szeretete, ha lettek volna emberek, akik közel állottak volna hozzá. Mi lelkésztársai sem állottunk közel hozzá. Munkálkodását nem méltányoltuk kellőképen s nem (tudtunk megfürödni lelkének a harmatában s nem tudtuk élvezni azokat a csudálatos gyümölcsöket, amelyeket ő aranytálon nyújtott nekünk. Nincs helyem arra, hogy ezekben a sorokban kellő méltatást Írjak minden megjelent munkájáról. Talán eljön az idő, amikor ezt is meg- •tehetem. Most csak egy kimagasló jelenségre akarom felhívni azoknak figyelmét, akik elolvassák Szabó László költeményeit s ez az, hogy: az amerikai magyar költők közül ő a kuruc magyar, akinek a kiáltása sokszor rabonbáni ének, a legtöbbször foglalkozik amerikai regékkel, történetekkel a költeményeiben. Talán egy parányi befolyásom volt arra, hogy ez igy történjék. 1911-ben Tonawandán templomot szenteltünk s ekkor volt a magyarországi egyház nyugati egyházmegyéjének is az első, alakuló gyűlése az uj templomban. Miután a keleti egyházmegye a buífalói első egyház templomában tartotta gyűlését, Szabó László is jelen volt ezen a gyűlésen, amelyen természetesen részt vett Baja Mihály is, a mekeesporti lelkész. Tonawandáról, bár dermesztő hideg volt, kimentünk Niagarafallsra s itt, amig a téli Niagarának csodás szépségében gyönyörködtünk, mondottam azit, hogy miinő szép volna, ha a magyar költők s közelebbről Szabó László és Baja Mihály között egy költői verseny folyna le s ennek a versenynek a tárgya lenne a Niagara. Szabó László állta is az elhivatást. Tettre váltotta a gondolaltot s első kötetének egyik ciklusa ezt a címet viseli: A Niagara Zenéje. Ha olvasom azt a nyolc költeményt, amit a Niagaráról irt, érzem, hogy az ő lelke tényleg rokon a Niagarával. Második kötetében a “Tenger Moraj”-ban is négy költeménye szól a Niagara Legendájáról.
