Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-02-06 / 6. szám
1 14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA adott át. — Vasárnapi iskolánk a következő növendékeket tüntette ki szorgalmáért: Arany-tüt kapott: Lévay Elza növendékünk, ezüst-t kapott Nagy Dóra növendékünk és Szűcs Erzsiké tanítónk. Wallingford, Conn. Január 10-én volt a közgyűlés. A lelkész-jelentés adatai szerint 58 család tartja fenn az egyházat. Bevétel volt $1500.00, kiadás $1368.93; maradvány $131.07. — Violt 7 presbyteri gyűlés, 2 közgyűlés, 4 keresztelés, 5 esketés, 3 temetés, konfirmált 8. A tisztviselők a következők: Kató Antal gondnok, Csenge Lajos pénztárnok, Farkas Lajos, Urbán András, Búza István, Papp Sándor, Ozsváth József, Szabó Mihály presbyterek. Orgonista Nagy Ilonka, kisegítő Ifj. Soltész Andrásné. Egyházfi Szeles József. Nőegyletünk vacsorát rendez Február 7-én az egyház javára. Az Ifjúsági Kör Március 13-án tartja hazafias szinelőadását. Színre kerül a “Csonka honvéd” és a “Lesz még tavasz”. Kató Antal gondnok névestélyét tartották meg a presbyterek a közel múltban az iskola teremben. AZ ÉN FALUM. Irta: Gárdonyi Géza. — Egy tanító feljegyzései. — MINEK A PÉNZ? A lutheránus papnak négy hordó bora termett. Két régi tőkén termett annyi. A falu az őszszel csodájára járt a szőlőfürtökkel elborított tornácz-oszlopoknak. Magam is megbámultam. Akkor gondoltam arra, hogy a kertem sarkába szőlőt ültetek. A falusi ember inem rohan tettre a gondolatával, csak hordozza. Én is csak úgy tél derekán hozakodtam elő vele, egy iskolaszéki ülés után, mikor már a tekintetes iskolaszék tagjai pipára gyújtottak és köznapi dolgokra eresztették a beszélgetést. — Hát biz az jó lenne, — mondották, csak az bökkenő, hogy sokba kerül. Először a földet kell megforditam, az már magában is nagy költség. Azután a vesszők hozatala, azután az oltás, a sok kapálás, a karók. Drága bor az amit a magáéból ihat az ember. — De legalább bor, — gondoltain magamban. Mindössze száz 'négyszögölet akartam beültetni. Kiszámították, hogy belekerül húsz forintba is. Hát biz az nagy pénz. A magamfajta ember nem sokszor mondhatja el életében, hogy húsz forintja van. De már annyira gyönyörködtette a képzeletemet a szőlő gondolata, hogy nem bírtam tőle szabadulni. Még aznap este beállít hozzám egy foltos bekecsü asszony, Szamaras Tóth Antalnak a felesége. A bekecset csupán azért említem, mert a két könyöke valami avult kötény darabjaiból van megfoltozva, s az a bekecs azokkal a nagy négyszögletű foltokkal olyan ismerős ruha a mi falunkban, hogy telet annélkül elképzelni nem is lehet. Azt a bekecset ketten viselik: Antal meg a felesége. De többnyire mégis csak Antal viseli. Jó bekecs lehet, mert soká eltart. A foltok rajta évről-évre megújulnak, de maga a bekecs a régi marad. Antalné azt halottá a faluban, hogy szőlőt ültetek. Könyörög, erősen, hogy ne adjam másnak a fordítást, csak az ő urának. Elvállalja ölét nyolc krajcáron. Hát jó. Szegény ember, becsületes ember is. Talán életében se volt ekkora keresete. Tiz krajczárt kap néha egy-egy taligázásért, amikor gabonát vitet vele valaki a malomba. Ennél ma- gyobb pénzt sohse keres. Megélnek mégis. A szamárnak nem kell zab, se széna. Megeszik mindent, ami zöld; ha meg zöld nincs, megeszi a kórót. Szóval ennivalója mindig van. Ők maguk meg szegények krumplin, babon, kukoriczán élnek: télen néha sült tököt esznek. Húst soha. Lehet, hogy ez az egypár forint hozzájok rántja a szerencsét. Vesznek egykét malacot. Évek múlva Tóth Antalnak annyi a disznaja, hogy uj bekecset vehet. Még az iskolaszékbe is beválasztják talán. — Hát jó: holnap csak fogjon bele. Másnap még ki se reggeledett, ott ült Tóth Antal a tornácom falán. A kötényfoltos bekecs volt rajta. Pipázott és a lábát lógatta. Mellette a falnál az ásó, a kapa, meg a csákány — Csak maga jött, Antal? — Elvégzem én magam is. — Kemény munka lesz. A föld színe az éjjel megfagyott. — Hát akkor csak álljon neki. Mérje ki ott a sarkot. Az ember nekifogott. Csákánynyal vágta a föld színét, ameddig kemény volt. Alább már fogott az ásó. Árok árokra fordult. Egy óra múlva már derékig állt a földben. Felkoczog a tiz-órai szünetben a kertből. Kiheg-köhög az ajtó előtt. Kimegyek. Hát azért jött fel, hogy nem adnék-e egy forintot? Az asszony tegnap nem mert foglalót kérni. Adtam. (Folytatása következik)
