Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-01-02 / 1. szám
10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Őszinte fájdalommal kell leszögeznünk, hogy ez a viszony meglehetősen egyoldalú. Bennünk változatlanul ott él a szülőföldhöz -s annak református egyházához való ragaszkodás és kegyeletes érzés, — de ennek viszonzását hazulról nem tapasztaljuk. Talán soha a világon nem volt még egyezmény, — jóravaló, becsületes, minden érdeket tiszteletben tartó és honoráló testvéri egyezmény, amelyet oly ridegen, szív és lélek nélkül tartanának be, mint a hazai Konvent tartja be az amerikaiakkal kötött egyezményét. Egyfelől annak a régi, szűk látókörű politikának az eredménye ez, amely huszonöt évvel ezelőtt legelőször vert éket az amerikai magyar- reformátusság sorai közé, — másfelől pedig annak a céltudatos és állandó, nagy hangú propagandának a szüleménye, amelyet a velünk szemben álló testvéreink folytattak és folytatnak állandóan. Nagyhangú emberek, elfogult emberek, frázisokon nyargaló emberek folyton dolgoznak ellenünk s diadalkiáltásban törnek ki, ha látszólagos csorbulásunkról jut el hozzájuk elferdített hir. Mi propagandára nem vagyunk hajlandók. Végezzük munkánkat a mi legjobb lelkiismeretünk szerint. És ez a munka egyházi szempontból is, magyar szempontból is hasonlíthatatlanul több, mint amennyit a velünk szemben álló testvéreink együtt véve s önmagukat tízszer megszorozva felmutathatnak. És senki bennünket ebben nem akadályoz. A tömérdek bizonyság mellett csak egyre mutassunk rá: a Reformátusok Lapjára, amely lelkének minden izében, utolsó porcikájában is magyar. Pedig ez a lap túlnyomó részben amerikai testvéreink pénzéből kerül ki. Mi propagandára nem vállalkozunk. Ha a mi szivünknek becsületes munkája, lelkűnknek legszentebb érzelme nem találja meg a maga útját sok hazaffyhoz és az egyház egyeteméhez: lelkűk rajta. Ugylátszik, hogy előttük nem sokat számit az adott helyzet és az amerikai magyar reformátusság felfogása. Az amerikai magyar reformátusság mi vagyunk. Ellenséges vagy diplomatikus magatartásuk azonban bennünket egy percre se tántorítson, meg. Legyünk az uj esztendőben is azok, akik voltunk eddig s vagyunk ma is: Amerikához és amerikai barátainkhoz való teljes hűségűnk mellett a szülőföldért és annak anyaszentegyházáért mindig rajongó, dolgozó amerikai magyar reformátusok. MONDAT PRÉDIKÁCIÓK. Az igazi hős: — Sohasem kér valamit semmiért. — Nem kiván egyebet, mint egy alkalmat dolgozni. — Nem keresi a veszedelmet; de a kötelesség elől sem áll félre. AZ ÁRVAHÁZ KÖRÉBŐL. TISZTA KÉP AZ ÁRVAHÁZRÓL. Dr. Nánássy Lajos h. árvaatya fenti cim alatt hosszabb közleményt küldött be hozzánk s jelentetett meg a napilapokban is. Tekintettel arra, hogy ezt a közleményt olvasóink már a napilapokból ismerik, szükségtelennek tartjuk annak ismét leközlését. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Dr. Nánássy Lajos cikke csattanós válasz azokra a méltatlan és alaptalan támadásokra, amelyekben Árvaházunk a legújabb időkben részesült, s amelyeknek megtörténtét mi sajnáljuk legjobban. Mennyivel szebb, bölcsebb és igazabb lett volna, ha a vádakkal teljes aggodalmak előbb az illetékesekhez fordultak volna fölvilágositásért! Ebben az esetben bizonyára nem lett volna szükségtelenül fölizgatva sokaknak a lelkiismerete. Hiszen akik az Árvaház élén állanak: azok is szeretik úgy ezt az intézményt, mint bárki más s a lehetőség határai között ők is megtesznek mindent arra nézve, hogy az intézet működését mennél könnyebbé tegyék. 5,006 EMBERNEK ADOTT KARÁCSONYI EBÉDET. Mr. A. A. McVittle denveri, Col., vendéglős, aki valamikor maga is szegény ember volt, 5,006 embert vendégelt meg karácsony ünnepén. Ezt az ünnepi vendégséget minden Hálaadás Napján és Karácsonykor megismétli s a maga nemében az ország egész területén ez a legnagyobb arányú egyéni adakozás a szegények javára. A hatalmas méretű karácsonyi ebéden elfogyasztottak 2,604 font pulykát, 1,900 font krumplit, 3,190 szelet “mince piet,” 1,816 adag desszertet, 128 gallon kávét, 60 gallon oyster levest, három és fél hordó cranberryt, ezernyi olajbogyót, 86 font vajat és tömérdek kenyeret. A szegények ebédje után Mr. .McVittle saját alkalmazottjait vendégelte meg s évenkénti szokása szerint karácsonyi ajándékul most is egy-egy csekket adott részükre. EGY MIATYÁNK — EGY EBÉD. A mostani nyomorúság enyhítésén egy kendalvillei vendéglős úgy igyekszik segíteni, hogy naponként 10—12 embert lát el teljesen ingyen. Megtörtént azonban, hogy az elvett jóért sokan még csak egy köszönő szót sem mondtak, ezzel mutatva ki háládatlan lelkűket. Emiatt azt a szabályt állította föl, hogy aki egy étkezésért jelentkezik, előbb kívülről el kell mondania az Úri imádságot s ha nem tudja: mehet máshova ebédért. Én vagyok az ut, az igazság és az élet; senki nem mehet az Atyához, ha nem én általam. (Ján. XIV. 1—6.)
