Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-12-24 / 52-53. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 21 CSAK KRISZTUS SZELLEMÉBEN! A Z ELSŐ KERESZTYÉNEKET megvádolták azzal, hogy pogány szokásokat vegyitettek a Krisztus születésének ünneplésébe. Nem csoda. Hiszen megtérésük előtt pogányok voltak. Csak egész természetes, hogy hoztak magukkal valamit, amitől nem tudtak szabadulni. Vájjon a mai keresztyének úgy ünneplik-e a Krisztus születését, mint azt az Ő szelleme megkívánja? Dehogy úgy. Pogányabb szokások veszik ezt körül, mint két ezer esztendővel ezelőtt. Pedig két ezer esztendő csak megtaníthatott volna bennünket arra, hogy miként ünnepeljük a szeretet testbeöltöztetésének emlékünnepét?! Ma a karácsony nem egyéb, mint az anyagi, a szellemi és a lelki portékáknak közszemlére való kitétele és pénzre való váltása. A kereskedő ettől teszi függővé, hogy csődbe megy-e, vagy sem? A különböző vállalatok a karácsonyi hirdetésekből fedezik kiadásaik nagy részét. A karácsonyi nagyobb bevételekre épit még az ányaszentegyház is. Az a szegény családapa pedig halálra rémül, mikor a kötelező karácsonyi ajándékvásárlásokra gondol. Karácsonyi szokások ezek mind. Még pedig a Krisztus szellemével homlokegyenest ellenkező szokások. Éppen ezért pogány szokások. Nos, hát én néhány egyszerű példában rá akarok mutatni arra, hogy miként lehetne a karácsonyt igazán karácsonnyá tenni? * * * A MÚLT KARÁCSONYKOR New York kikötőjében horgonyzott hét. hadihajó. Rajtuk néhány ezer egyszerű tengerész. Ünnepelni akartak ők is. De miként? Valaki azt indítványozta, hogy szerezzenek örömet az örömteleneknek. Összegyűjtötték tehát New York ruhátlan s éhező gyermekeit. Felvitték őket a hadihajókra. Felöltöztették valamennyit. Pompás lakomát, készítettek számukra. Azután eljátszadoztak velük a tündöklő fényben ragyogó karácsonyfák alatt. S mindennek költségeit szerény fizetésükből fedezték. Több mint ezer gyermeket tettek igy, ha mindjárt rövid időre is, boldoggá. Ezt nevezem én igazi karácsonynak! * * * EGY NAGYNEVŰ iró abban találta legnagyobb gyönyörűségét, hogy karácsonykor levelet irt azoknak, akikről úgy tudta, hogy senki sem törődik vélük. Volt olyan karácsony, amikor két ezer levelet küldött szét. Ki tudná megmondani, hogy hány szivben keltett édes örömet és hány lélekbe öntött igaz bátorságot? Ez is megfelel a karácsony szellemének. A CSALÁD LEGNAGYOBB sarja nyomtalanul eltűnik a hajlékból és még karácsonyra sem jön vissza. Pedig emberemlékezet óta ebben a családban minden karácsonykor együtt ebédelt a család minden tagja. Az édes anya a távol levő családtag részére is térit. A tányérnak azonban nincs gazdája. És ez igy van most már ötödször. Végre a hatodik karácsonykor igy szól a család legkisebb sarja: “Édes anyám! Én kerítek gazdát az üres tányér számára.” És a hatodik karácsonykor egy anyátlan s apátián árva gyermek foglalta el az eltűnt családtag üres helyét a gazdagon megtérített asztal mellett. Ez is megfelel a karácsony szellemének. * * ;*c ISMERTEM EGY igen jólmenő üzletnek tulajdonosát, aki több mint kétszáz alkalmazottjától nemcsak megkövetelte, de meg is kapta a vállalattal szemben a hűséget. Ennek a bölcs tulajdonosnak az volt a szokása, hogy minden karácsonykor magához rendelte minden alkalmazottját. Némi ajándékot nyújtott át nékik, de mindig valami elismerő, valami dicsérő, valami magasztaló szavak kíséretében. Ezek az alkalmazottak azt mondják, hogy sohasem az érdekelte őket, amit kapni fognak, hanem a szavak, melyek az ajándékot kisérték. Ezek az elismerő szavak igaz örömet keltettek szivükben. Ez is megfelel a karácsony szellemének. * * * MA A MUNKAADÓ az alkalmazottjával s a munkás a munkaadójával szemben csak a jogot hangoztatja. Nagyban hozzájárul ez a mai ipari pangáshoz. Krisztus sohasem hangoztatta a jogot. Ő azt mondotta, hogy jobb adni, mint venni. Ez az igazi karácsonyi szellem. * * * VAN EBBEN az országban egy kis város. Ennek a városnak négy ezer lakosa a város egyetlen gyárjában keresi kenyerét. És itt még ma is van minden embernek kenyere. Itt nincs ipari pangás. Itt nincs munkaszünet. Vájjon miért? Csupán csak azért, mert ez a gyár tulajdonképpen a benne dolgozó munkásoké. Itt nem beszélnek a munkások jogról és nem követelőznek. Viszont a munkaadó sem hangoztatja a maga jogait és nem akarja munkásait kihasználni. Itt mindenki úgy és annyit dolgozik, amennyit,a gyár jövedelmez. A tulajdonos ugyanis csak a munkások által évenként megállapított fizetést tartja meg magának. A fölösleget aztán minden karácsonykor méltányos arányban kiosztja munkásai között. Ez is megfelel a karácsony szellemének.
