Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-12-10 / 50. szám
14 amerikai Magyar reformátusok lapja DARU ZSÓFI BECSÜLETE. — Elbeszélés. — Irta: Forgács Endre. (Harmadik folytatás) Az Újvároshoz közel fekszik egy vizi malom melynek az a nevezetes tulajdonsága van, hogy esztendőben egyszer van vize: a tavaszi olvadáskor. A csavargó Páva Marci éppen ebben a malomban húzta meg magát ez idő szerint, mint molnár, ő olyan helyre való volt, a hol legfölebb pár hétig tarthat a munka. Viz volt bőven, minek következtében Marci minden nap részeg volt, nem a viztől, mert a molnár, ha vize van, bort iszik.. Temérdek volt az őrlető a piciny malomban. Mondom, hogy tavaszi olvadás után volt. Még csak a békavirág tarkitá a mezőt, a bokrokról a száraz levelet még nem taszította le a friss rügy, de azért a pillangó kéjesen dől a szellőre, ringva a napsugaras légben. A tó szélein a tavalyi sás mocskos roncsalékai közül eleven zöld szárak nyúlnak fel, a malom mellett a bogos fűzfák héja megszinesedik, szól a tilinkó imitt- amott a berkekben. Egy-egy madár sivit fel, ké- szitgetvén torkát az udvarló beszédre, mellyel édes párt csábit majd. Töri a barázdát már az eke, a levegő enyhe, a fák rügyeznek, a marhák tele vannak boldogsággal. Zsófi is a malomban van. Egy kis kenyérnek valót őrlet. Ő viszi apja mellett a háztartást, mióta Takaró Borist elkergették. Legalább csendes, békességes a házuk. Békés, igaz, de szomorú is. Zsófi olyan, mint a hervadó virág, a melynek szivgyökerére vette magát a féreg. Hol van a becsülete?... Hogy bizonyítsa be, hogy nem szeretője Páva Marcinak?... A világ azt hiszi. Sürög, forog a malomban a népség, nagyszájú asszonyok porolnék a molnárral, meg egymással. Zsófi megbuvik egy sarokban, hogy ne lássák, ne álljanak vele szóba. Páva Marci oda is utána megy, megmondja neki, hogy estére legyen itt, akkor kerül rá az őrlés. Az az áprilisi nap még elég kurta arra nézve, hogy hamar este legyen. A malom szemei, a kis ablakok, messze bevilágítottak a rónaságba. A csillagok átragyogtak a lombtalan bokrokon. Csak a malomárokban zúgott a patak vize, zakatolt a kerék, távolabb a pusztán titokteljes, mély csendesség óvta fűnek, fának szerelmes madár szivének kifakadását. Éjjelre alig maradt ember a malomban. Egykét asszony várt őrlési sorára, de már elcsendesedve, bóbiskolva. Zsófi odatámaszkodott a kis ablakhoz, azon nézett ki a mérhetetlen égre, mely olyan végeláthatatlan, mint az ő bánata. A molnár, Páva Marci, otrombán vállonlökte. No, gyere kincsem, rád került a sor. Részeg volt Marci, mint hasonló esetben akármelyik molnár, tántorogva vezette a leányt a lépcső felé. — De hova visz oda kelmed? — Csitt, csitt, bogárkám \ mosolygott a legény duzzadt képe, hát nem tudod azt a nótát, hogy Daku Zsófi “odaül a Páva Marci ölébe”. No gyere, s megszoritá a leány kezét. Az egy rántással kiszabaditá magát s csak azt mondá neki, ha részeg, mért nem fekszik le? — Én, ré-é-szeg? dadogott az ember. Egy molnár sohasem részeg. Csitt, csitt, pitypalaty- ityom. Csak egy csókot adj, csak az elsőt, a többi aztán könnyen jön, könnyen megy. — Hagyjon nekem békét kelmed, elég átkot hozott életemre a neve, s kilépett a kis ajtón a zugó fölé, hol egyetlen szál deszka lebegett az alant harsogó habok fölött, az éji szellő jótékonyan simitá végig égő arcát. A molnár oda is utána ment. Hehe, galambka, meg vagy fogva, az ölyv el nem bocsát. No, hamar csókot, hisz te vagy, te leszel a feleségem, azzal át akarja ölelni a leány karcsú derekát. Daku Zsófi a sértett szemérem dühével ta- szitá mellbe a tétovázó embert, azután azt látta, hogy a deszka megbillen a molnár alatt s a molnár hanyathomlok zuhan alá a harsogó habokba, egy locscsanás hangzik, mely fölveri a viz sziporkáit egész a malom tetejére. Azután kirohan Zsófi a malomból, neki az éjszakának; úgy tetszik, mintha lenn a bokrok mind versenyt szaladnának vele, mintha fenn a fogyó hold ezüst csónakja is utána sietne a végtelen kékségben. Meg sem állt hazáig. Ott remegve, sirva apja kebelére veté magát s elájult. Friss hajnalon elterjedt a hir az Újvároson, hogy a korhely molnár lebukott az éjjel a kerekek alá s ott fulladt. — No, nem nagy kár volt érte, mondá a paraszt közvélemény. OiVosrendőrileg megvizsgáltatott, felboncoltatott s meg lön állapítva, hogy részegen bukott le a deszkapallóról. Minek iszik annyit a cudar? A két asszony, ki a malomban tölté az éjszakát, mindamellett bíróság elé idéztetett ; de azok aludtak, nem tudnak semmit. Ellenben Daku Zsófi folyvást reszket, kiáll a kis kapuba- s ott is egyre sir. Vájjon mi leli? töprengenek az újvárosiak. — Micsoda? sipitja egy vén szipirtyó, hát siratja a szeretőjét, a Páva Marcit, a’ leli. (Folytatása következő)
