Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-12-03 / 49. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA DAKU ZSÓFI BECSÜLETE. — Elbeszélés. — Irta: Forgács Endre. (Második folytatás) Daku Bálint a nyári napokat a mezőn munkában tölté, a mint azt becsületes újvárosi ember tenni szokta. Néha csak a vasárnap vetette haza. Az asszony többnyire otthon hivalkodott, unta is magát. Valami korhely ácslegény, bizonyos Páva Marci járt hozzá unalmát elűzni, meg megvigasztalni. Csak elsétált a “Homok”-utcán a legény s ha Takaró Boris az ablaknál volt, üzent neki a szemével s mindjárt megértették egymást. Egyszer aztán a Zsófi szivének a bimbói is nyiladozni kezdtek. Nem érte be a kék éggel, csobogó patakkal, s az orgona bokrokkal, sőt úgy tetszett, hogy mindezeket semmibe sem veszi Zsargó Laci mellett, a ki igen becsületes, derék legény vala s Zsófit fölöttébb szereié. No de ebből támadt a nagy veszedelem. Takaró Boris, mint afféle világasszonya, soha jól nem lakott szemeit a derék Zsargó Lacira is rávetegeté; minekutána pedig ez hiábavaló mesterkedésnek bizonyult és csúfosan kudarcot vallott, bosszút esküdött saját motohaleánya boldogsága ellen. Milyen kikutathatatlan fertelmességek lakoznak egy rossz asszonynak a lelkében, a trónustól kezdve le a mosóteknőig! Eleinte észre sem vette a szép Zsófi, hogyha az a bortömlő ács, a Páva Marci odavetődik, mostohája magukra hagyja őket, átszalad a szomszédba. Bánta is már Zsófi az egész gyalázatos dolgát a motohájának, ártatlan leikével nem látott a huncutság fenekére, egy szava, egy nézése nem volt a csavargó Marci számára. Megszokták már a pironságot apjostul együtt. A mi karika, gurul az, a vén Támadiné szerint. Egyszer aztán olyan észnélküli beszéd kezdett terjedni az Újvároson, hogy Páva Marci vol- taképen Daku Zsófihoz jár, az a kedvese. Nagyot dobbant erre a csapásra a Zsargó Laci hü szive, de még nem akarta egész áltáljában elhinni, nem akart mindjárt a fekete gyanúnak fehér ágyat bontani. Zsófi olyan tiszta, mint az égi sugár, hogy lehetne az?! Hanem a vén asszonyok, a kik több kárt tesznek az országban, mint valamennyi Savanyu Jóska, elkezdtek súgni, búgni, szőni az ármány és gonoszság hálóját a rágalom szálaiból. Hiába mentette Laci szive bálványát, Zsófit, azt mondták neki, hogy: “jaj lelkem, minden okos lány úgy viseli a viganóját, hogy a szines oldala van kívül”. A fekete gyanú ráfekszik már a fehér ágyra Zsargó Laci meg Daku Zsófi közt hallgató, száraz feszültség állott be, mint mikor hosszú nyáron telve a lég gőzzel, ki sem tud tisztulni, be sem tud borulni, az ember úgy óhajtozik egy kis zivatar után. Milyen kegyetlen állapot a szerelmesek közt! A legény nem akar már a leány szemeibe nézni, a mikben pedig olyan sokáig otthon volt. Már nótát is csináltak az Újvároson a paj- kosabbak, mert az irigység úgy szeret a más könnyeiből dorbézolni: Hull a zápor, nyári felhő ha ontja, Daku Zsófi selyem haját kibontja, Selyem haja szinte ragyog az éjbe’, Úgy ül le a Páva Marci ölébe. Mikor ezt Zsargó Laci meghallotta, egyet fordult vele a világ s ő maga is elfordult a Dakuék házától. Takaró Borisnak úgy kacagott belől az a gonosz lelke. Az ősz haldoklóit immár a tarlott bokrok alatt. A kerti szederfán régen beszüntette dalát a kis madár; — milyen jó annak, hogy másik helyre mehet, ha az egyiken hideg van —; az orgonabokor mint valami csontváz áll az ablak alatt, a georginák is fonnyadtan, dérütötten haldokolnak. Olyan pusztuló az egész kis kert, mint a Daku Zsófi lelke. Ott ül a szép leány haló virágai közt búsulva, zavartan, mintha a saját lelkét keresné. Köny- nyel teli barna szeme szelíden édes, mint a holdfényben csillogó forrás. Sir, sir, hogy könyitsen keservén. Az egész város tele van azzal a ronda hírrel, hogy ő a Páva Marci szeretője, a ki neki apja lehetne. Laci megszakított vele minden ösz- szeköttetést, visszakérte a jegykendőt, mert hát ő becsületes leányt akar elvenni feleségül. Azt mondják, hogy úgy mondta ... Becsületes leányt, sóhajtja Zsófi, . . . hát neki nincsen becsülete?! Teremtő igaz Isten ... És zokogva borul a leveleden szederfára, könnye versenyt ömlik az őszi felhő vizével. Mondom, hogy aztán a .tél is elmúlott, a nélkül, hogy ezek az újvárosi dolgok valamit javultak volna. Sőt a munkanélküli hosszú időben még inkább megérlelődött az a bolond közvélemény, hogy Páva Marci csak mutatta a Takaró Boris iránti vonzalmat, voltaképen pedig Zsófit szerette, vagy talán mind a kettőt. Az semmit nem segített, hogy Daku Bálint a feleségét elkergette, sőt még több alkalmat adott a nyelves asszonynak különféle pletykák termelésére, melyekből az az egy dolog lett világos, hogy a Zsófi szerelme Laci iránt csak eltemetett becsületének volt a temetési kísérlete. (Folyt, köv.)
