Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-11-26 / 48. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 11 telük, akik énekszámokkal, alkalmi szavalatokkal ünnepelték e kedves ünnepet. Előadásunkban szá­mosán gyönyörködtek a felnőttek közül is, akik aztán uzsonnával kedveskedtek a gyermeksereg­nek. Toledo, O. Vasárnap, advent első vasárnap­ján, alkalmi Istentisztelet, melyen az Énekkar “Vándor áll ajtód előtt...” kezdetű éneket fog­ja előadni. Este vallásos estély lesz az iskolahe­lyiségben. Vetitettképes előadás, ének- és zene­szám, szavalat, karének fogják a programszámo­kat alkotni. — A Lorántffy Nőegylet alaposan kivette részét a szegények részére való varrásból. Napokon át varrtak férfiingeket alsóruhákat. — A Home Mission Day-;n a Nők Missziói Szövet­ségének három csoportja által rendezett estély nagyon jól sikerült. — A Young W. M. S. Veres Andrásné otthonában tartotta összejövetelét, me­lyen egy japán misszionariusnő tartott beszédet. Fairport, O. Lapunk képviselője, Závory Mik­lós írja, hogy a gyülekezet egy igen szépen sike­rült estély keretében búcsúzott el lelkészétől, Ha- dy Alberttól, akit volt gyülekezete, a los angelesi egyház hivott vissza. Alkalmi Istentisztelet után a fehér asztalok mellett a következők kívántak sok jót a távozó lelkésznek: Tiszt. Hunyadi Lász­ló vendég lelkész, Dr. F. F. Schwartz magyar orvos, Závory Miklós, Gyüre János, id. Ragály Lajos, Balázs András, Mihály Kázmér, Peter Da- unch, Horváth Mihályné, Popé Miklósné, ifj. Gyü­re József, E. J. Schwartz, mig Gecse Irénke zon­gorán, László Lőrincz gitáron gyönyörködtették a közönséget. Az estélyre süteményeket hoztak s azt fel is szolgálták Gyüre Jánosné, özv. Vos- tyán Jánosné, Závory Miklósné, Balázs Andrásné, Illár Józsefné, Balázs Jánosné, Kosztics Juliánná, id. Reho Jánosné Szabó Ambrusné, Horváth Mi­hályné, Lipovich Jánosné, Nógrády Mátyásné, Lőrincz Lászlóné s még többen is. A rendkívül meleg ünneplést a távozó lelkész meghatva kö­szönte meg. — Lapunk képviselője meglátogat­ja Fairporton és környékén lakó olvasóinkat és barátainkat. Szeretettel ajánljuk őt minden hit­testvérünk figyelmébe. Detroit, Mich. Lapunk megjelenésének idején még folyamatban van az egyház bazárja, amely 20-án kezdődött s 27-én ér véget. Az “idők jelei” természetesen meglátszanak a bazár közönségén, amelynek áldozatkészsége azonban mégis méltó az elismerésre. Már most is bizonyos, hogy a ba­zár beváltja a hozzá fűzött reményeket. — Az Énekkar estéjét terjedelmes cikkekben méltatják a helyi lapok. Azt igazolja ez, hogy az Énekkar műsoros estélye nem volt közönséges esemény, hanem olyan, ami megkülönböztetett elismerést hozott az Énekkarnak. A bemutatott színdarabok, szavalatok, zeneszámok s mindenekfelett az Ének­kar preciz darabjai meg is érdemelték ezt a méltatást. Flint, Mich. Az egyház az elmúlt vasárnap ünnepelte föntállásának 15 éves jubileumát, a kör­nyékbeli egyházak s az egyházmegye élénk érdek­lődése mellett. Délelőtt volt az ünnepélyes hála­adó Istentisztelet, melyet közebéd követett, hogy este táncmulatság fejezze be a szépen sikerült napot. Buffalo, N. Y. A West Sidei egyházban Hála­adás napján d. e. angol nyelvű Istentisztelet volt főleg azért, hogy ilyenformán közelebb hozza az egyházhoz az egyháztagok más nyelvű hozzátar­tozóit is. Fiaink és leányaink mind gyakrabban teremtenek rokoni összeköttetést más nyelvüek- kel s ezek megnyerésére csak egyetlen mód van, az t. i. ha részükre legalább olykor-olykor angol nyelvű 'Istentiszteletet tartunk. — Az ifjúsági Kör e hó 19-én tartott őszi táncmulatságot a Maccabee Hallban. Lackawanna, N. Y. Az Ifjúsági Kör műsoros estélyének szokatlan érdeklődéssel fogadott szá­ma volt Mr. E. H. Cole állami kiküldött előadá- sa. aki az állami segélyakció ré 1 JAr é<j ismertette. Nagy tetszéssel fogadta s élénk tap­sokkal jutalmazta a közönség, az estély többi számait is, amelyeknek során ének- és zeneszá­mok, szavalatok s egy tréfás színdarab vívták ki a méltó elismerést. New Brunswick, N. J. A Somerset Streeti egyházban az adventi időszak alatt minden csü­törtökön este fél 8 órakor evangelizáló Istentisz­teletek lesznek, amikor Istennek Igéjét minden egyes alkalommal más és más vendéglelkész fog­ja hirdetni. December 1-én Tóth Kálmán, 8-án Kecskeméthy József, 15-én Vécsey A. Jenő, 22-én Nagy Emil lelkészek lesznek az egyház vendégei. —- A Nőegyletnek egy héttel elhalasztott bazár­ja december hó első második és harmadik nap­jain lesz megtartva. Az első estén előadás, a má­sodikon mozgóképek fogják gyönyörködtetni a közönséget, mig a harmadik estén közvacsora fe­jezi be az évi bazárt. Pittsburgh, Pa. A december 4-én kezdődő hét minden estéjén lesznek adventi Istentiszteletek, minden estén más és más Igehirdetővel. Az egy­ház vezetősége szeretettel hívja a híveket az ün­nepi előkészületeknek eme kiváló alkalmaira. -— Az egyház ebben az évben is megtartja az Árva­házi hetet, amikor a Nőegylet tagjai külön gyűj­tenek adományokat az árvák és az aggok részére. Dec. 11-én, vasárnap este pedig az árvaatya fogja megköszönni az adományokat az iskolateremben. — November 27-én az egyház tart műsoros estét, amelyen két színdarab kerül bemutatásra,

Next

/
Thumbnails
Contents