Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-11-19 / 47. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA S CSENDES ÓRÁK. írja: Tóth Mihály lelkész. tisztító fájdalom. Zsolt. 107:39. ELŐIMA. Irgalmas Isten, ki öröktől fogva vagy és soha meg nem szűnsz létezni! Hallgasd meg ami könyörgésünket s kiáltásunkat vedd füledbe! Légy ami erősségünk s a veszedelmek idején a mi védbástyánk! Ha ránk törnek az élet ellenségei: a nyomor, a fájdalom és a halál, tarts meg minket erős hatalmaddal! Vigasztald meg szivünket s mi megnyugszunk és boldogok leszünk. Ámen! TANÍTÁS. A világháború és az azt követő nyomorúságos idők bizonyítják, hogy egész váratlanul dőlhetnek romba olyan intézmények, melyekről azt hittük, hogy az emberiség biztonságát és kényelmét örök időkre védik. De a valláserkölcsi igazságok is hasonló kárt szenvednek. Az emberek felrúgják Krisztus parancsolatját s ahelyett, hogy azt cselekednék másokkal, amit ők akarnak, hogy mások is cselekedjenek vélők: háborút viselnek egymással és mások vérét ontják. A műveltséget nem arra használják, hogy a megértést és boldogságot állandósítsák, hanem hogy embertársaikat kihasználják s kapzsi céljaikat megvalósítsák. A tudomány vívmányait nem az élet könnyítésére, hanem a nyomor és fájdalom terjesztésére használják; nem az épités, hanem a rombolás eszközeivé teszik. De azért ne essünk kétségbe! Mindenben csalódhatunk ezen a világon, csak Istenben nem. Minden cserbe hagyhat bennünket, csak Isten nem. Mikor a veszedelmek sötét fellege nehezedik reánk és elmenekül környezetünkből mindenki, akiben segítséget találhatnánk: tekintsünk fel az égre! Látni fogunk ott csudálatos jeleket, melyeket Isten azért adott, hogy lelki életünk vezéreiül szolgáljanak. Ezek beleillesztik életünket ebbe a hitvallásba: “Mindaz, amit ismerünk Isten jóságából, megtanit arra, hogy vessük bizalmunkat Istenbe ama dolgok felől, amiket nem ismerünk.” Hogy van gonoszság ezen a világon: ez elvitathatatlan tény. Ezt a gonoszságot azonban el kell szenvednünk a fejlődésért. Ár ez, amit fizetnünk kell a megtisztulásért, a megigazulásért és megszentelődésért. Isten törvény szerint kormányoz s ha az ember megszegi a törvényt, meg kell érte bűnhődnie. A törvény mögött mindig ott van az Isten. Az Isten pedig szeretet. Éppen azért még a legtitokzatosabb fájdalom közepette is mindig ott találjuk az ő szeretetteljes jelenlétét. Ott van az Isten a szélvészben és viharban, az árvízben és földrengésben, a háborúban és nyomorban egyaránt; de nem mint ezeknek szerzője, hanem mint a bennük megnyilvánuló gonosznak a büntetője. A gonoszság diadala csak látszólagos. Az igazi diadalt a jóság fogja aratni. Mindig voltak nagy emberek, akik keresték a magyarázatát az emberiség szenvedésének és nyomorúságának. Szent tudásszomjjal kérdezgették : miért nem teremtette Isten a világot bűn nélkül? Miért engedett benne tért a gonoszságnak? Miért kell télnek és fagynak, viharnak és árvíznek, földrengésnek és vérontásnak lenni? Voltak, akik úgy magyarázták ezt, hogy olykor-olykor mintegy kisiklik a világ az Isten kezéből s ilyenkor felfordulnak rajta a békés állapotok. De az Isten rendesen visszanyeri uralmát, legyőzi a gonoszt s a rend és béke újra helyre áll. Hát pogány ez a bölcselkedés minden izében. Nem illik ez hozzánk, keresztyénekhez egy csöppet sem. Megkapjuk mi erre az igazi magyarázatot Pál apostoltól, aki a Krisztus tudománya alapján igy mondja ezt nékünk: az Isten szeretet, tehát szeret. De akit szeret, azt meg is próbálja. Megpróbálta őt is. Hiszen megostorozták, megkövezték, hajótörést szenvedett, halálos veszedelmek között forgott, járta az utakat fáradságban és nyomorúságban, éhségben és szomjúságban, hidegben és mezítelenségben s mindez Pált nem ejtette kétségbe, hanem inkább megerősítette hitében. A szerető Isten megpróbáltatásoknak és szenvedéseknek veti alá a világot, de csak azért, hogy ezek által tökéletesítse az embert. Ő együtt használja az éjszakát a nappallal, a vihart a napsugárral, a szükséget a bőséggel, a nyomorúságot az örömmel, a könnyeket a mosolygással, de úgy, hogy ezek együtt véve javát és boldogságát munkálják azoknak, akik az Istent szeretik. Éppen azért Pál viselte az életütötte sebeket s szenvedéseiben ezek a sebek őt felemelték és felmagasztalták. Ő a megpróbáltatásoknak főié emelkedett, miképpen a madár fölibe emelkedik a viharnak, mely véle szembe közeledik. “Aki bölcs, az eszébe veszi ezeket és meggondolja az Urnák kegyelmességét!” Ámen! UTŐIMA. Magasztalunk téged, mindenható Isten, mert örökké való a te kegyelmed! Szorongattak bennünket az élet nehézségei és te megváltottál. Mutattál utat és elvezettél az örök élet kutforrásához. Hálát adunk néked a te kegyelmedért és irántunk való csodadolgaidért s csak arra kérünk, hogy adj nékünk békességet e földön s üdvösséget e földön túl, Ámen!
