Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-10-29 / 44. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 AZ ÁRVAHÁZ KÖRÉBŐL. ÁRVÁINK ÖRÖME. Az árvaatya október 16-tól 24-ig nyugaton, Chicago környékén járt. Összesen 8 egyházat lá­togatott meg. Dacára annak, hogy az ottani állapotok a Pennsylvaniai helyzetnél legalább 50%-al roszabbak, a hívek ismert, áldozatos sze­retettel fogadták az Árvaház ügyét. Hét Chicago- környéki egyházban $250.00 adtak az Árvaházra. Minden adakozó egyház különös köszönetét ér­demel e nehéz időkben, de mégis meg kell ál­danunk Joliet nevénél. Ez az összesen 70 lélekből álló kis egyház, amelynek tagjai teljesen munka- ,nélkül vannak, már nagy előkészülettel várta az árvaatyát s az Istentisztelet kezdete előtt átad­ták az előre összegyűjtött nagy adományt, 60.00 dollárt. — Október 24-én látogatta meg az árva­atya a toledoi egyházat. A Nőegylet tagjai már előzőleg sok fehérneműt (lepedő, párnahaj, stb.) készítettek az Árvaház részére s az egyház 100.00 dollárt adott át az árvaatyának. Isten áldása legyen a buzgó adakozókon. Dr. Nánássy Lajos. MAGYAR SZEMLE. DR. RAVASZ LÁSZLÓ püspök szeptember 19-én töltötte be életének 50-ik évét, amely al­kalomból rendkívül meleg ünneplésben részesí­tették. Az egyházmegye nevében Szabó Imre esperes köszöntötte s köszöntésében benne volt az egész magyar reformátusság üdvözlete. Ennek a magyar reformátusságnak mi is tagjai vagyunk s kétségtelen, hogy az egész amerikai magyar reformátusságot képviseljük akkor, amikor a ki­váló püspöknek a magunk részéről is minden jót kívánunk. * * * KONFERENCIÁKRÓL és ismét és ismét konferenciákról olvastunk egész nyáron s olvasunk még mindig híreket a hazai lapokban. Hivatalos, fél-hivatalos, nem-hivatalos konferenciákról, diák- konferenciákról, női-konferenciákról, mindenféle konferenciákról. Istenem, micsoda pogányok le­hetnek otthon a mi testvéreink, hogy ilyen sok konferenciára van szükségük! . . . Vagy talán nem is egészen olyan pogány dolog az a konferencia, mint ahogy némelyek gondolják!? * * * HAZAI EGYHÁZAINK egymásután kény­telenek föladni iskoláikat, aminek oka tisztán az anyagiakban keresendő. Az állam folyton újabb és újabb terheket hárít át az egyházak vállaira, amit aztán nem képesek viselni. Hajdúszoboszlón pl. az utóbbi négy év alatt 50%-al nőtt az iskolai teher s a kiadások 64%-át az iskolák emésztik föl, mig az egyház összes többi szükségletére csak 36% marad. — Amerikában a protestán­soknál általában véve nincsen felekezeti iskola, mig a katholikusok minden erejüket megfeszítik, hogy ilyeneket állítsanak föl s kétségtelen elő- haladásukat ennek köszönhetik. A vasárnapi is­kolák nem pótolják a mindennapos iskola vallásos nevelését s hazai egyházunk ezért ragaszkodott mindig a felekezeti iskolákhoz. Fájdalmas dolog, hogy e törekvésében állandóan tért kell vesztenie. * * * DR. RAFFAY SÁNDOR evangélikus püspök elhatározta, hogy ezután minden kedden este fél 7 órakor biblia-órát tart a Deák-téren. Nagy esemény ez, melyről hazai lapjaink külön híra­dásban emlékeznek meg. Egy püspök, aki hét­köznap is bibliát magyaráz!... Talán-talán nem is kellene ennek olyan rendkívüli hirnek lennie! PÁLYÁZATI HIRDETÉS. A fairporti református egyházközség (Fairport Harbor, Ohio) pályázatot hirdet f. évi november hó 10-iki határidővel, egy lelkipásztori állásra. Kötelessége az egyházalkotmányban megállapított lelkipásztori teendők végzése, amelyért a köteles hivatali tisztelet és a következő fizetés jár: 1. Évenként Hatszázhusz ($620.00) dollár készpénz, amelyet havi részletekben, havonként utólag fizet az egyházközség. 2. Évenként Száznyolcvan ($180.00) dollár havi tizenöt dolláros részletekben utólag fizetve a viz, gáz, villany, telefon kiadásaira. 3. Ingyenes parókhia használat. 4. Alapszabály szerinti stólák. 5. Nyári- és szombati magyar iskolai gyer­mekekért, ha nem egyháztagok gyermekei, a lelkész saját tetszése szerint számíthat tandijakat, de egyháztagok gyermekei ingyen tanulnak. 6. A hatszázhusz dolláron felüli készpénz- fizetést a lelkészi alapfizetésig az egyházi fő­hatóság “Home Missions Board”-ja intézi. Ezt a megválasztás után a lelkész, presbitérium és egyházi főhatóság közösen intézik el. 7. Az egyházközség ígéri, hogy a munka- viszonyok jobbrafordultával, ha lelkipásztora buz­gón munkálkodik érette, e fizetést emelni fogja. A lelkészi jogok- és kötelességekről a lel­készi dijlevél részletesen intézkedik. Pályázati kérvények a presbitériumhoz intézmendők és e cimre küldendők: Gyüre József főgondnok, 609 High Street, Fairport Harbor, Ohio,

Next

/
Thumbnails
Contents