Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-01-30 / 5. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA S CSENDES ÓRÁK. írja: Ujlaky Ferencz lelkész. JANUÁRBAN — IBOLYA! ÉNEK: XXXIV zsolt. 1, 3 “Mindenkoron áldom áz Urat.. IMA: Szivemben hálaadással, ajkamon imádsággal jövök szived elé, Édes Atyám! Áldalak téged, a kinek gondviselésed kicsinyekre és nagyokra egyaránt kiterjed. Te áldod a kis gyermekeket és Te kormányozod az egeket. Te gyújtod meg az ég lámpásait, melyek beragyogják az eget és földet és Te alkotod a kis ibolyát, hogy széppé tegye környezetét. A Te gondviselésedet éreztem éri is. Azért egy a vágyam. Az, hogy imádságom színed elé jutva, bizonyságot tegyen hálámról, irántad való szeretetemről. Ámen. BIBLIAOLVASÁS: Filippibel. 4:1, 4—7. Késő ősszel az Árvaházban jártunk. Kimentünk a farm megtekintésére és a mint megyünk, az egyik hegy oldalán csak úgy kéklett az ibolya. Meglepődve néztük, aztán örömmel szakítottunk belőle egy pár Szálat.... Januárban pedig az árvaatya felessége dicsekedve újságolta: “képzeljék, január elején ibolyát találtam...!” Az idő és a körülmény elhatározó befolyással van az emberek és a dolgok értékelésénél. Tavasszal, mikor minden virág nyílik, ibolyát találni — egész természetes, megszokott dolog. De késő ősszel, vagy januárban, a lehullott, elsárgult levelek között találni virágot — ez már feltűnő, meglepő. Tavasszal, vagy nyáron, a virulás idején, mikor meg van a munka és a mindennapi kenyér, a mikor gond, mint fojtó köd, nem ülep- szik le a lelkekre, örömöt, megnyugvást, hitet találni az emberek szivében, egészen természetes. De ősszel, vagy télen, a hervadás, a megpróbáltatás, az általános nyomorúság közepette találni örvendező, békével telt életet, ez már meglepő, örömre gerjesztő felfedezés. Ilyen örömre gerjesztő felfedezést, januárban nyillott ibolyát, találunk a Filippibeliekhez írott levélben. Pál a börtönben van. Öreg. Szenved. Magára van hagyatva. És mégis azt Írja a börtönből : “Atyámfiái — örömön, koronám, szeretteim — álljatok meg az Urban! Örüljetek az Urban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” Mi volt az apostol örvendező szivének titka? Az hogy megismerte a Jézus által kinyilatkoztatott Istent. A Jézus vallása az öröm, megnyugvás, kitartó bizalom vallása. A régi felfogás az volt, hogy Isten sokkal felségesebb, sem mjnthogy az ember dolgaival törődne. Fenségében elvonul. Mikor a római százados azt mondotta: “nem vagyok méltó, hogy házamba jöjj! csak szólj ...”, akkor hitéről tett bizonyságot, meg is dicsérte Jézus, de bizonyságot tett arról a méltóságról és fenségről is, melylyel Isten és az Ő követét körülvette. Úgy tűnt fel előtte, hogy a mikor Jézus a hegyen, a _ tengerparton van, mikor a kék ég a mennyezet felette, akkor hozzá méltó helyen van, de hogy belépjen egy ember hajlékába?... ezt nem tudta elképzelni. Láttuk Jézust a folyópartján, a hol meg- keresztelkedett, vele voltunk a pusztában, a hol megkisértetett, a tengerparton tanítványai elhívása helyén, a hegyen, hol programbeszédjét mondotta. Aztán látjuk a városba menni, Caper- naumba, Bethániába. Látjuk még közelebb jönni. Bemegy a Péter házába, a Jairus hajékába, Lázár otthonába. Belép a házba! Kinyilvánítja ezzel, hogy érdeklődik minden emberi szükséglet iránt. Törődik vele. A házban beteget talál. Meggyógyítja. A sötét felhőket eloszlatja. Újra felragyog a béke, a megelégedés napja. Olyan Istent ismert meg Pál, a ki nem távol, fenségében elvonulva él, hanem a ki vele volt mindig, mindenütt, vigyázott rá, mint a szeme fényére, törődött vele. Ez a hit örömöt, erőt adott neki. Ez a hit mondatja vele: “Én megtanultam, hogy bárminő helyzetben vagyok is, elégedett legyek. Tudok szerény viszonyok között élni, de tudok jó módban lenni is. Ismerős vagyok én úgy egyikkel, mint a másikkal: a jólakással is, az éhezéssel is. . . . Mindenre van erőm abban, a ki engem megerősít!” Januárban — ibolya! A megpróbáltatások között örvendező szív! A megpróbáltatások idejét éljük. Ma kell igazán erőt meriten,i ma kell megmutatni, hogy ismerjük Istent, bízunk benne. IMA: Áldott Jézus! Jöjj az én hajlékomba, térj be minden hajlékba, lásd meg a bajt, lásd meg a megfogyatkozott kenyerű asztalokat és hozz segítséget. Biztass: el nem hagylak, sem el nem távozom tőled! Adj Istenbe vetett igaz hitet, adj erőt, hogy örvendezve megállhassunk az Ur mellett és bátran mondhassuk: az Ur az én segítőm! nem félek! ember mit árthat én nekem?! Ámen. MI ATYÁNK... ÉNEK: 97 dics. 1, 2 “Te benned bízni, óh, áldott Istenség ...!”
