Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-09-24 / 39. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA EGY BIBLIOTÉKA TÖRTÉNETE. Irta: Szentkuti Károly. (Második folytatás) Nem minden fejedelem volt ilyen bőkezű, kivált külföldi akadémiákra menő protestáns if jakkal szemben. Nemhogy adtak volna nekik, sőt amit magukkal hoztak, azt is elvették. De hát az akkori fejedelem asszony volt és nagyon jószivü. Ki tudja, e jó szív mily befolyással lett volna Homoródi élettörténetére, ha a végzet megengedi, hogy az ifjú két év múlva abban az ábrázatban térhessen vissza, amelyben elment az egyetemre. Hanem himlöjárvány támadta meg s a gyönyörű szép sima arc ragyavert lett, mint a jóféle tök. Azonkívül a szemek égő tüze örökre kiham- vadt, szerencsére csakis egyikből. De ez is nagyon elég volt arra, hogy jóizlésü nő elfordítsa róla tekintetét. Még azonkívül valami átkozott csuzbaj is befészkelte magát a hajdani daliás testbe; minek folytán az egyik lába megbénult, csak mankón biceghetett, hátán pedig púp nőtt. Az ékes Saul egy megvetett Lázár lön. Sánta, mint Mefibóset, púpos, mint Aesopus, vak, mint Homér, együtt hordva magán a nagy szellemek minden testi fogyatkozásait. Csupán a lelke volt ép. Feje megrakva Göt- tinga, Halle, Genf és Utrecht minden tudományával, nagy társzekere pedig faszekrényekbe csomagolt drága könyvekkel. Olyan bibliotékája nincs egyetlen papnak sem, mint neki lesz! Tudniillik, ha Bécsből kiviheti. Mivelhogy azon időben — mint mondám már — erősen tiltva volt külföldi egyetemekről (a métely e műhelyeiből) könyveket (az ördög e müveit) bevinni Magyarországba, mely már nagyon szépen kezdett közeledni ahhoz a legfelsőbb körök által óhajtott boldog állapothoz, hogy e hazának minden lakosa német, koldus és igazhitű katholikus legyen. De hát a jószivü királynő különös kegye kivételt képez Homoródi könyveire nézve. Hisz neki köszönheti ezt a gyönyörű bibliotékát, melyet 1200 talléron vett meg a nagy Witringa egyetemi tanár hagyatékából, árverésen. Kétszázat úgy koplalt meg az árhoz. Bizton közeledett nagy társzekerével a bécsi vámsorompóhoz. — Halt! — mordult rá a vámőr, hosszú spá- déját a szekér felé tartva. — Mi van a szekrényekben? — Könyvek! — felelt Homoródi nyugodtan. — Be velük a magazinba! Könyveket importálni a legszigorúbban tiltva van. — Ezek ő felsége különös engedélyével — — Hol az engedély ? — vágott szavába a vámőr. Homoródi kigombolkozott, elővonta a királynő utalványát ezer tallérról könyvekre s odatartotta az őr szemei elé: — Remélem, annak ön is hódol, aki ezt adta. Az őr belenézett az írásba. — Ez utalvány ezer tallérról könyvekre; de nem engedély könyvek importálására! Az egészen más. Le a csomagokkal! Homoródi kibújt a csomagok közül, leszállt a magas szekérről. — No hát szállítási engedélyt is hozok azonnal. S mankóját hóna alá fogva, elbicegett. Egyenest a Burgba ment, tudva már a járást oda, midőn azelőtt két évvel állt a fölséges asszony előtt. Most nem ment oly könnyen. Akkor a daliás alak, a délceg mente, a fényes kard nagyon imponált. Hatalmas nagy úri ke- gyencnek nézte mindenki. Most minden udvari szolga útját állja ennek a hosszutógáju Lázárnak. Mit akar ez? — Ő felsége most sétakocsizáson van. Jelentkezzék audienciára előjegyzés végett a kabinet- irodában holnap vagy holnapután, a jövő héten, vagy azután. — Majd bizony! — gondolá Homoródi. — Nekem sietős a dolgom. Egy kérvényt hevenyészett. Esedezik benne, hogy a két évvel ezelőtt legkegyelmesebben adományozott ezer tallér ára könyveket, a legmagasabb parancshoz képest, bemutathassa s hazaszállíthassa. Nem bízta a kérvény átadását senkire; majd ő szolgáltatja át. Odaállt a kapu alá. Éppen akkor robogott be a fényes udvari fogat. Nyitott hintóbán ült a fölséges asszony. Megpillantva a hosszú tógáju Lázárt, elforditá tekintetét. A szép irtózik a rúttól. E pillanatban egy papir hullott lábaihoz. A fejedelemasszony fölemelte, beletekintett és visszanézett. Nem látta a körülállók közt a két év előtti szép daliás leventét. Hanem azért még azon negyedórában ott állt előtte. — S ön volna Homoródi? — kérdé a fejedelemasszony olyan pillantással, mint amilyennel a félénk leányka néz a lába elé került varangyra. — Csak a testem veszett el, fölséges asszonyom ; de a lelkem megmaradt. — Csak?! s egy gunymosoly futott el a nő ajkán. S mi az ön kívánsága? (Folytatása következik.)
