Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-09-17 / 38. szám
i4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA EGY BIBLIOTÉKA TÖRTÉNETE. Irta: Szentkuti Károly. Homoródi Tóbiás, a debreceni kollégium legelső diákja, a szénior, hogy tudományának a nagy Szilágyi professzor által megrakott fundamentumát betetőzhesse, a külföldi egyetemekre indult. Nem valami könnyű dolog volt ez akkortájt, mikor az a hires nő uralkodott (Mária Terézia), kit atyáink nemcsak szép fényes húszasairól, hanem sok egyéb nevezetességeiről is emlegettek. Például: megengedte, hogy a hol plébános nincs, ott prédikátort tarthassanak a protestánsok. (Ahol plébános van, ott prédikátor nem kell: minek volna egy faluban két pap? Elég abból egy is.) Ahol -nincs plébános, az eretnek lélek pedig sok, ott ám legyen prédikátor, de a szomszéd plébános felügyelete alatt. Az anyakönyv a plébánosnál álljon, ő telekkönyvezheti be hitelesen a lelkeket. Akiket ő beir, azoknak van jussuk a mennyországhoz. A prédikátorok tudatlanok lévén, nem értenek ily fontos dologhoz. Hogy egy-két valamirevaló ember is akadjon köztük, kegyelmesen megengedtetett, hogy egyikmásik kollégium néha-néha egy-egy ifjút küldhes- sen egyetemekre. Most a debreceni kollégiumon volt a sor. Teljes két esztendeig kellett kopogtatni a bécsi kancellária vasajtaján, mig végre véletlenül egyszerre föltárult. Maga az öreg szuperintendens (majd adtak volna akkor “püspök”-nek!) két Ízben fáradt föl személyesen. De nem juthatott csak az ágensig, kit azért tartottak nagy költséggel ott a birodalmi székvárosban a szegény protestánsok, hogy ügyeiket ő terjessze be a kancellárián. Az ágens ur kezeit tördelve mentegetődzött, hogy bizony rajta nem múlik semmi, ime a proto- kollum mutatja, hogy még a múlt évi Szentmihály havának oktávájában beadta az instánciát sub nro. 89428. Várni kell, mig sor kerül rá. Tömérdek a protestánsok ügyhalmaza. Csak a tiszántúli kerületnek 24 ágens és 4 kancellária kellene. Ki tudja, megérkezett volna-e valaha az engedély, ha Szilágyi Márton, a nagyeszű professzor, föl nem fedezi a kulcsot a bécsi kapuhoz. — Fráter, — szólt Homoródihoz, — kend maga megy föl és esedezik személyesen. Audienciát kér, de nem árulja el, mi ügyben; mert akkor meg nem látja ő felsége ábrázatját ez életben. Majd csak ha a trón előtt áll, akkor adja elő kérelmét.. . Induljon tüstént. Ni, megálljon csak! Ne tógában, de mentésen, kardosán jelenjék meg; odaadom az enyémet. Homoródi fölvette a professzor ur ifjúkori mentéjét. Nagyon illett rá. Remek szittyaalak volt. Mindenhez hasonlított, csak jámbor sovány tógátushoz nem. Botondhoz, ki rengeteg buzogányával döngeti a görög császár kapuját. Nem, ahhoz mégsem! Nem volt oly zordon, marciális. Legjobban hasonlított olyan ifjúhoz, aki után lopva visszapillantanak az asszonyok. Meglepetve tekintett rá a felséges asszony is. Kérem, nem kell a dolgot rosszra magyarázni! Azt hitte, hogy valamelyik zúgolódó vármegye vicispánja. És ime azt mondja, hogy a debreceni kollégium végzett theológusa. Kár érte! Igazán kár! Jobban illenék komáromi főispánnak! Nem a hires zabszállitás vagy ujoncállitás ellen protestál. hanem engedélyért, útlevélért könyörög a külföldi egyetemekre és nem diákul vagy magyarul, hanem igazi “hochdeutsch” nyelven! — S tud ön németül is? — kérdé a fölséges asszony jóságos mosollyal. — Két évig voltam a Szepességben, fölséges királynőm. — Szép, nagyon szép. De van-e elegendő költsége ? — Az Apaffy-alapitványból 200 rénesforint, hármat számítva azon húszasokból, melyeken föl- séged képe tündöklik. Úgy tetszett, mintha a fölséges asszony képe csakugyan ragyogott volna. Az udvari étikétől el- térőleg nagyon nyájasan kegyeskedett tovább kérdezősködni az ifjútól. — Hogyan jöhet ki oly csekély összeggel? Hiszen ennyi talán az élelmezésre sem elég. — Mérsékelten elég. Keveset a testnek, hogy több jusson a léleknek. Még maradni kell könyvekre is. S az ifjú mélyen meghajolva, elszánta magát arra a merészségre, hogy a beszerzendő könyvek hazahozatalára is kérjen engedélyt; ami azon időben hallatlan grácia leendett. — Esedezem fölséged előtt, — rebegé az ifjú, — kegyeskedjék-----— Igen, — szakitá félbe a fejedelem, — ön segélyt fog kapni könyvekre. — Esedezem, én csak engedélyért könyörgök, hogy könyveket hozhassak haza. — Engedélyt is fog ön kapni. De hazajövet bemutassa ön a könyveit. Még ezen órában kezében volt Homoródinak az engedély s útlevél a külföldi egyetemekre és egy utalvány ezer tallérra. Abból ugyan temérdek könyvet, akár egy bibliotékát is szerezhet. (Folytatása következik.)
