Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-09-17 / 38. szám
1 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 6 GYERMEK KERT. Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. MIT TANULUNK A VASÁRNAPI ISKOLÁBAN SZEPTEMBER 18-ÁN? Tizenöt hónapig vándoroltak a zsidók a pusztaságban, ahogy Hóbáb vezetésével elindultak, mig végre megérkeztek Kanaán földének határába. Messziről láthatták a szép dombokat. Mózes kémeket (spies) küldött előre és meghagyta nekik, hogy vizsgáljanak meg mindent jól és majd mondjanak meg mindent arról a földről, mikor visszajönnek. A kémek el is mentek és amikor visszatértek, elmondották, hogy az a föld igen jó föld, sokat és jót terem. A szőllőfürtök is olyan nagyok, amilyet még seholsem láttak. Elmondották, hogy az a föld csakugyan “tejjel és mézzel folyó föld,” ami azt jelenti, hogy minden bőségesen megterem, amire szükség van. De elmondották azt is, hogy a nép, amely ott lakik, igen .erős és sok. Sokan a zsidók közül megijedtek és szerettek volna visszamenni Egyiptomba. Még a kémek közül is tiz annyira megijedt, hogy nem tanácsolták a népnek a Kanaán földére való menetelt. De volt közöttük kettő, Káleb és Józsué, akik nem féltek és biztatták a népet azzal, hogy Isten ott is velük lesz és megsegíti őket. Olvasd el figyelmesen a Mózes IV. könyvének (Numbers) 13. részéből az 1-3, 18-34. verseket és a 14. rész 1-45. verseit és felelj meg a következő kérdésekre: Mit csináltak a kémek az Eskol völgyében? (13. rész 24. v.) Hány napig voltak oda a kémek? (13. rész 26. v.) Mitől féltek a kémek? (13. r. 32. v.) Kik voltak “Anók fiai”? (13. r. 34. v.) Mit csinált a nép, mikor a kémeket hallotta? (14. r. 1. v.) Hogyan biztatták a kémek azokat, akik féltek? (14. r. 9. v.) Mit akartak a kémekkel csinálni? (10. v.) Hpgyan imádkozott Mózes a népért? (19. v.) Mivel büntette Isten az engedetlen népet? (29-34. v.) Szabad-e félni emberektől annak, aki Istenben hisz? Ki erősebb, az az ember, aki ártani akar nekünk, vagy Isten, aki szeret és védelmez bennünket? Te bizol-e benne? ARANYIGE: Az Ur az én életemnek erőssége: kitől remegjek? (27-ik zsoltár 1. vers.) AZ ÉGIG ÉRŐ GESZTENYEFA. (Chestnut tree.) A Bakonyban (egy erdő Magyarországon) élt egy szegény favágó feleségével és tizenkét gyermekével. Sokat dolgozott, hogy megszerezze a mindennapi kenyeret. Felesége segített neki az apróra vágott fát beszállítani a városba, ahol már ismerték a szorgalmas házaspárt és szívesen vásároltak tőlük. Egyik csúnya őszi napon beteg lett az asz- szony. Hiába hozta férje a legdrágább orvosságokat, nem használt semmi. Az asszony kéthónapi betegeskedés után meghalt. A favágó megsiratta feleségét s azután kivitte az erdőbe és egy gesztenyefa (chestnut tree) alatt eltemette. Teltek-multak a napok. A szegény favágó nem tudta egyedül elvégezni azt a munkát, amit azelőtt ketten végeztek. Munkáját az is hátráltatta, hogy a gyerekekre kellett vigyáznia, mert a legidősebb sem volt még tizenkétéves. Lassan-las- san elfogyott minden fillérje, úgy hogy még ebédre valót sem tudott venni a gyerekeinek. Egyszer kiment az erdőbe gesztenyét szedni. Azonban hiába járta az erdőt, nem talált sehol gesztenyét. Végre elért felesége sírjához. Leült a sirra és imádkozott. Mikor bevégezte imáját, csodálkozva látta, hogy a felesége sírja mellett álló gesztenyefán, melyen azelőtt egy szem gesztenye sem volt, egész csomó gesztenye van a levelek között elbújva. Felmászott a fára s csodálkozva tapasztalta, hogy akármilyen magasra is mászott, még mindig volt a feje felett ág és levél. Gondolta, megnézi, milyen magasra nőtt a fa és mászott, mászott felfelé. Egyszer csak egy gyönyörű palota előtt találta magát. A sok aranydisztől csak úgy káprá- zott a szeme. Gyönyörű zene szólt valahonnan. Megdörgölte szemét, nem álmodott, Tündérországba jutott. Benyitott a kapun s belépett a palota előtt elterülő kertbe. Pompás virágágyak, szebb- nél-szebb virágok és sohasem látott fák tárultak a szeme elé. A csodálkozástól megdermedve állott néhány percig, mikor egy ember jött feléje és meghívta a palotába. Hatalmas terembe vezették a szegény favágót. Egy jóságos arcú öreg ember ült előtte, csodás drágakövekkel díszített arany trónon. A tündérkirály volt. — Ki vagy te, ember és mit akarsz? — kérdé jóságos hangon. ■— Szegény favágó vagyok, tizenkét gyerekkel és már két napja nem ettünk semmit, — felelte a szegény favágó. — Nézzétek csak meg a kamarát, akad még ott egy kis kenyér, adjuk neki, — mondta a tündérkirály. Boldogan mászott vissza a földre a szegény favágó s a gyerekek is örültek, hogy végre kaptak valamit enni. Ettől a naptól kezdve a szegény favágó minden nap felmászott Tündérországba s a jó királytól mindig kapott valami ajándékot. Eleinte csak húst, gyümölcsöt, süteményt, majd később ezüstöt, aranyat és mindenféle drágakövet. A szegény favágóból ilymódon gazdag ember lett. Volt már háza, földje, pénze és mindene, ami ezen a földön a boldogsághoz szükséges, de ő nem elégedett meg azzal, amit kapott, még többre vágyott. Fukar volt a végtelenségig. Sohasem adott egy fillért sem a szegényeknek. Egyszer egy szegény embert azért kergetett ki a házából, mert az
