Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-09-10 / 37. szám

6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA GYERMEK KERT. Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. MIT TANULUNK A VASÁRNAPI ISKOLÁBAN SZEPTEMBER 11-ÉN? Emlékeztek arra, hogy a múlt vasárnap a mérték­letességről (temperencc) szólt a lecke. Két héttel ezelőtt pedig a gyülekezet sátoráról (tent of meeting) tanultunk. A zsidó nép. nem sokáig volt azon a helyen, ahol a sátort felállították, hanem felvették a sátort és elindultak az Ígéret földje felé. Mózes imádságban kérte Istent, hogy szabadítsa meg őket ellenségeitől és senki ne állja útját a népnek. Isten most is megmutatta az Ő szere- tetét azzal is, hogy felhő vonult előttük és igy tudták meg, hogy merre kell menni. Ahol jó pihenő helyre értek, ott a felhő megállóit felettük. A nép között volt Mózesnek egy rokona, aki ott akarta hagyni őket és az ő saját népéhez akart menni. Mózes azonban kérte őt, hogy menjen velük, “legyen az ő szemük,” és segít­sen nekik a nehéz munkában. Mózes kívánsága teljesült és Hobáb, igy hívták ezt a rokont, velük ment. Olvasd el figyelmesen a Mózes IV. könyvének 10-ik részéből a 11, 12, 17, 29-től 36-ig verseket és felelj meg a következő kérdésekre: Mikor indult cl a nép? (11. v.) Melyik pusztában állt meg a felhő felettük? (12. v.) Kik vitték a szent sátort? (17. v.) Ki volt Hobáb? (29. v.) Mit mondott Mózes Hobábnak? (31. v.) Mit Ígért Mózes Hobábnak? (32. v.) Mi ment elől? (33. v.) Mire való a szemünk? A léleknek kcll-e látni? Azzal a szem­mel lát-e a lélek, amivel a test? Kicsoda a lélek szeme? Ha Hobábra azért volt szükség, hogy “szeme” legyen a népnek az ismeretlen utón, vájjon Isten nem olyan-e nekünk, mint Hobáb a népnek? ARANYIGE. “Jer el velünk és jól teszünk veled.” (Numbers or Numeri) 10. rész 29. vers. A SZERETET MESÉSKÖNYVE. Valószinleg sokat hallottatok már Jacob Grimmről, a nagy német mesemondóról, aki gyö­nyörű történeteivel annyi kellemes órát szerzett a gyermekeknek. Németország egyik városkájában, Hannauban született 147 évvel ezelőtt és innen került Berlinbe, ahol egyetemi tanár lett. Egyszerűen Grimm apónak nevezték őt azok a gyerekek, akiket hetenként egyszer házába gyűj­tött, hogy elmesélje nekik legújabb történeteit. Volt Grimm apónak a sok gyermek között egy kitüntetett kedvence, akit annyira szeretett, hogy házába fogadta, magával vitte sétáira, kirándulá­saira, mindenhová és csak arra az időre vált meg tőle, amig az egyetemen volt elfoglalva. Ezt a kis fiút Hansinak hivták és Grimm apó legjobb barátja volt. De Hansi meg is érdemelte ezt a nagy szere- tetet. Bámulatos megfigyelő képességű, elraga­dóan éleseszü gyermek volt, akinek a világon sem­mi sem kerülte el a figyelmét. Grimm apó legelő­ször mindig Hansinak mondta el legújabb meséit és ha a fiúnak tetszett a történet, akkor ő is biztos volt abban, hogy a mese minden gyereknek tet­szeni fog, ha pedig Hansinak nem tetszett a mese, akkor már a többieknek sem mesélte el. Egy napon a kis Hansi, mig Grimm apó a városban dolga után járt, elszökött hazulról. Összegyűjtötte barátait és kiment velük a város mellett levő gyönyörű, óriási parkba. Ott félkörbe állította őket és nagyszerű beszédet intézett hoz­zájuk. — Fiuk, — mondotta Hansi, — emlékezzetek arra, hogy hány délutánt töltöttünk el Grimm apó­nál és egyik délután szebb volt, mint a másik. Ugy-e, mennyi szép, érdekes és tanulságos törté­netet mondott el nekünk Grimm apó a madarakról, a virágokról, távoli vidékekről és az életről. Ti is tudjátok, hogy milyen boldog volt, ha látta, hogy tetszenek nekünk a meséi. Hát ide hallgassatok. Grimm apónak tiz nap múlva lesz a születésnapja. Én úgy érzem, hogy olyan ajándékkal kell őt meg­lepnünk, aminek a legjobban megörül. Fogjunk össze, gyerekek. Én harmincnál több gyönyörű meséjét tudom kívülről. Elmondom nektek ezeket a meséket és felosztjuk egymás között őket. Min­den gyerek Írjon le egy mesét, rendesen és tisztán s ha készen leszünk, akkor szépen bekötjük egy díszes albumba az egészet. Ezt a meséskönyvet adjuk át Grimm apónak születése napján. így is történt. A kis gyereksereg ettől a naptól kezdve min­den délután a ligetben találkozott. A fiuk körül­fogták Hansit, aki szépen, sorjában mondta el azokat a meséket, amelyeket Grimm apó hosszú téli délutánokon mesélt el neki. A fiuk áhitatosam hallgatták Hansi szavait, édes gyermekszemük bol­dog tűzben égett és mikor Hansi befejezett egy mesét, akkor az éppen soron következő szépen, vigyázva, kedves gyerekes írással leirta azt. Nyolc nap alatt készült el ez a meséskönyv, amelyhez hasonlót még azóta nem Írtak. A gyer­meki szeretet, ragaszkodás és hála diszalbumát csináltatta meg Hansi szorgalmas kis barátaival. És mikor felvirradt a nagy nap, Grimm apó születésnapja, boldog izgalomtól sugárzó arccal jöttek el a fiuk Grimm apóhoz, aki természetesen nem is sejtette, hogy milyen gyönyörű meglepetést és születésnapi ajándékot szántak neki hűséges ba­rátai. A szokott módon maga köré ültette őket, hogy elmondja nekik legújabb meséit, de mikor hozzá akart kezdeni az előadáshoz, Hansi félbeszakította öt ezekkel a szavakkal:

Next

/
Thumbnails
Contents