Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-09-03 / 36. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 minél jobban igénybe veszi azt maga az ifjúság. A lap csak eszköz, de a munka teljes elvégzésében nélkülözhetetlen eszköz. A legkitűnőbb eszköz sem ér azonban semmit sem, ha nem vesszük kezünkbe. Vegye és tartsa tehát kezében tovább is az ifjúság a REFORMÁTUSOK LAPJÁT. Vegye igénybe minél gyakrabban annak hasábjait, melyen keresztül mindig szólhatnak egymáshoz s ápolhatják testvéri közösségüket. Mi a lapot szi- vesen ajánljuk föl szolgálatukra s e közös munkán ezután is meg fog nyugodni Istennek áldása. KÉZFOGÓ AZ IFJÚSÁG KÖRÉBEN. A kézfogótól nem igen szokott idegenkedni az ifjúság. Ellenkezőleg, sok boldog reménynek várva várt, boldog kezdete az, amelynek nyomán virágok fakadnak, gyümölcsök fejlődnek s életnek indul maga az Élet. Ilyen kézfogó szintere volt többek között a lackawannai ifjúsági konferencia. A ligonieri táborozás, a Pittsburgh vidéki ifjúság nyújtott kezet az országos konferenciának, amikor elküldte ide a maga üdvözletét. Egy nagy vidék ifjúsága és az egész ország ifjúsága fogott kezet egymással testvéri ölelkezésben. Kézfogó volt ez, melynek nyomán szintén virágok fakadnak és gyümölcsök érnek. Ebben a kézfogásban egyesülnie kell az egész amerikai magyar református ifjúságnak. Forrjanak össze s a közös kézfogásból a legvirágzóbb Élet fog majd megszületni. MÁRTHÁK ÉS MÁRIÁK. HOGY DOLGOZZUNK? Nem is olyan régen 15 éves nőegyleti jubileumra mentem Cantonba. Négyszeres vasárnapi szolgálat után indultam a nagy távolságra, hogy kellő időre ott lehessek. De fáradságért, távolságért s mindenért kárpótolt az az igazi öröm, hogy ezt a minta nőegyletet megismertem. A jubileumi disz csaknem mindig színesre festi az igazi arcokat s igy az ünnepi alkalom ritkán tükrözi vissza az ünneplők valódi képét. Ezen az ünnepen azonban természetes keretben, kendőzetlen emberek egyszerű jubileumát ültük. Sok örömünnepen vettem már részt, de ehehz hasonló belső örömmel kevésről távoztam el. Tizenöt évvel ezelőtt indult el az alig 40 tagot számláló kis csapat. Száma ma sem több 57-nél, de alapítói közül ma is az első idők lelkesedésével vesz munkás részt a nőegylet életében 35. A 15 év bevételében alig szerepel vacsora, piknik és ün- nepélyi haszon, de annál több szives munka, varrás és gyűjtögetés eredménye. Kiadásaik a testvér-segítség adományaiból és az egyház építő szolgálataiból (orgona, templomdiszités stb.) állanak. Megkezdték, folytatták s soha nem lankadtak meg a szolgálatban! Az ünnepségük csendes, a dicsekedésük halk s az öndicséretük semmi se volt. Maguk ünneplésében is megfeledkeztek a saját személyükről s e helyett Istent dicsérő hálaadás volt az egész jubileum. Milyen keveset olvasgattunk napilapokban, vagy másutt e lelkes seregről s mégis milyen gazdaggá tett vele egy egyházat a nyilván jutalmazó Isten. E hü asszonyszivek serege nélkül mennyire más lenne ennek az ékes egyházunknak a képe! .. . Nekünk, keresztyéneknek azonban mindeneket egymás építésére kell cselekednünk. Mialatt tehát másokat dicsérünk, nézzünk csak saját magunkra és kérdezzük meg őszintén, hogy minden egyházunk minden egyes nőegyletéről miért nem mondhatjuk el a fentieket? Miért van az, hogy sok 20-30-40 éves egyházunkban hiányzik az eleven, az eredményes női munka? Miért kell annyi helyen 2-3 évenként újra meg újra szervezni a már évtizedekkel azelőtt megkezdett, ellankadt s legalább már tízszer újraformált, újjászervezett, de megint abba maradt nőegyletet? Talán, ahol sikeres a munka, ott jobbak az emberek? Ott nincs félreértés, meg nem értés, egymást leszólás, harag, szeretetlen ítélkezés, pletyka stb.? Ezek csak egyes vidékekre, egyes emberek közé fészkelték magukat? Vájjon minden egyház, vagy egylet vezetősége nem a legjobbat akarja és próbálja adni mindenkivel szemben, mindenütt? Ha a lelkész, ha az elnök, ha ez vagy az más volna — mondják egyesek — akkor minden egész másképen menne! Vájjon? Hiszen volt már más lelkész és hány elnök, hány más és más tisztviselő volt azóta s a munka mégis egyformán halad! A hiba egészen másutt van! Bárhol e földön, ahol a keresztyén munka, legyen az nőegyleti, vagy más természetű, eredményekben gazdag, ott a munka végzői két szempontot soha sem felednek el s csupán e kettőnek a szolgálata vezet sikerre! 1. Mindent a saját közösségük javára és 2. Isten dicsőségének a növelésére cselekednek. A saját közösségem javára munkálkodom! Tudom, érzem, hogy az az enyém. Melyik gazd- asszonyt dicsérik külön azért, hogy a saját otthonát rendben tartja? Melyik férfi büszkélkedik azzal, hogy a saját családjáról ő gondoskodik?
